2024. május 09., csütörtök.       Köszöntjük névnapjukon Gergely és Katinka nevű olvasóinkat.  Holnap Ármin és Pálma napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Körös-toroki Napok – Napközben minden program ingyenes, csak a parkolásért kell fizetni

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – Az idei Körös-toroki Napok szervezői ismét megerősítették a lapunkban korábban már közölt információkat, miszerint a rendezvény idején az üdülőterületen napközben és éjjel is szabadon mozoghatnak a gyalogosok. Az üdülőterület belső útjai mentén semmiféle kordonozás nem lesz, s természetesen a partfürdő is ingyenesen használható. Napközben csak a gépjárművek parkolásáért kell fizetni, ami a személygépkocsival érkezők számára járművenként napi ezer forintos többletkiadást jelent. Éjszaka a nagyszínpad előtti területre, valamint a vállalkozói udvarba és a Happy Day két programhelyszínén zajló rendezvények területére belépéskor kell a bérelteket, vagy a napijegyeket felmutatni. A kedvezményes árú bérletek iránt az elmúlt napokban jelentős volt az érdeklődés. A legolcsóbb „helyi bérletekhez” egyelőre még mind a négy árusítási ponton hozzá lehet jutni.

 

Új tűzoltók a csongrádi parancsnokságon

Hírek - Sziréna

CSONGRÁD – Korábban közalkalmazottként híradósi feladatokat látott el a Csongrádi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokságon Bertus Ferenc és Badar Ádám, akik a tanulmányaikat az év elején kezdték meg. A rendészeti alapismereteket a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolában sajátították el, majd a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban szakmai képzésen vettek részt. A csongrádi parancsnokság állományába hétfőn fogadták be a frissen végzett szakembereket.

 

Hatalmas a homokföveny – A Körös-toroki Napok egyes vetélkedőire már lehet nevezni

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – Az idei Körös-toroki Napok szervezői az egykori sikeres rendezvények napközbeni családi programjait is felelevenítik. Három kategóriában három napon át főzőversenyt is rendeznek. E programok esetében a hangsúly a nevezési díjak mértéke és a fődíjak értéke helyett a családok, a baráti társaságok és a kollektívák vidám együttlétén lesz – igaz, a nevezési díjat bevállalók naponta elnyerhetik a fődíjat, valamint esélyesek lehetnek a vándorserleg megszerzésére. A nevezési díj megfizetése azonban nem kötelező! Előzetes regisztrációt viszont mindenkitől kérnek a szervezők, hiszen a Tisza-parti sétány mentén csak legfeljebb nyolcvan-száz főzőhely jelölhető ki. A vendégeket egyébként már e hétvégén is hatalmas homokfövennyel, valamint kiváló időjárással egyaránt strandolásra csábító Körös-toroki üdülőterületen intézhető az előzetes főzőversenyi nevezés, s egyúttal a kedvezményes árú bérletekhez is hozzá lehet jutni.

 

Befürödtek – Lepel borítja a hazugságot

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – Egyre bizonyosabb, hogy azoknak lesz igazuk, akik szerint a 2010. ősze óta tervezett csongrádi legújabb fürdőberuházás főként arról szólt, hogy néhányan kivegyék a részüket a tervezési és a menedzselési munkákból, az ugyanis néhány cég és magánszemély számára igazán busás üzletet jelentett. A projekt bukását immár egyértelműen jelzi, hogy az illetékes építésügyi hatóságtól szerdán és csütörtökön több, a beruházásban közvetetten érintett csongrádi lakos kapott levelet, melyben közölték velük, hogy a fürdő területét érintően folyamatban lévő engedélyeztetési eljárást megszüntették. Az előkészítés során már több tízmillió forint közpénzt felemésztett beruházás ügyéről a csongrádiakat a választások óta hitegető Pap Gabriella „fürdőfejlesztés-ügyi alpolgármester” még mindig hallgat, s az önkormányzat sem jelentetett meg közleményt, noha a fürdővel mihamarabb érdemben is foglalkozni kell. Ha a parasztvakítás után a csongrádi városvezetők továbbra sem költenek a fürdő fejlesztésére, előállhat, hogy a választási ciklus végére nemhogy felújított fürdő, de még a régi sem várja majd a vendégeket. A nagymedence legutóbb május elején került kritikus állapotba, s a fürdő más létesítményei közül is több a végét járja.

 

Trafiktalanul – Kendőzetlenül a hazugságokról

Hírek - Közélet

CSONGRÁD, CSANYTELEK – Szerdán kiderült: még csak szó sincs arról, hogy kiírnának Csanytelek község és Csongrád-Bokros városrész dohányáru-ellátására egy újabb koncessziós „trafikpályázatot”. Az sem igaz, hogy az ország leghosszabb községében, s a Csongrádtól mintegy tíz kilométerre lévő Bokros városrészben mozgó dohányárusítást vezetnének be. Az egyértelmű félretájékoztatás a Csongrád Város Önkormányzata tulajdonában lévő, Pap Gabriella alpolgármester által felettébb feltűnően istápolt Csongrádi Városkép Nonprofit Kft. lapjában jelent meg. A közpénzből megjelentetett ingyenes kiadvány első oldalán olvasható cikkben a névtelenségbe burkolózó szerző egyszerűen csak hazudott. Egyelőre ugyanis senki nem tudja megmondani, hogy Csanytelek ellátására mikor írják ki az újabb pályázatot. S még zordabb valóság, hogy Csongrád-Bokroson jó ideig nem lesz semmiféle hivatalos dohányárusítás.

 

Csany és Bokros dohánymentes övezet lesz?

Hírek - Közélet

CSONGRÁD, CSANYTELEK - Még mindig nem tudható, hogy szerdától miként lehet Csanyteleken dohányterméket vásárolni. A község területére ugyanis senki sem nyert dohányüzlet-koncessziót. A Csongrád központjától tíz kilométerre lévő Bokros városrész is trafik nélkül maradt, a város kilenc koncessziójához ugyanis olyan személyek jutottak, akik közül senki se óhajtotta Bokrosra nyitni a dohányboltját. Az önkormányzat vezetése a közpénzből finanszírozott nyomtatott helyi önkormányzati tájékoztató kiadvány elmúlt hétvégén megjelent változatában azt állította, hogy már kiírták az új pályázatokat, s egyelőre mozgó dohánybolt működik majd Csanyteleken és Bokroson. Információnk szerint új pályázatot nem írtak ki, mozgó dohányboltot sem engedélyeznek. Ráadásul – a sokszor módosított törvény pillanatnyilag hatályos változata szerint – Bokrosra mindaddig nem is írható ki új pályázat, míg Csongrádon valaki vissza nem ad egy koncessziót, avagy el nem vesznek egyet valakitől.

 

Légy miatt törte össze magát és az autóját

Hírek - Sziréna

CSONGRÁD – Letért az útról, s több fának is nekiütközött annak a személygépkocsinak a vezetője, aki hétfő reggel a 451-es számú főúton Csongrád irányába haladt, majd egy rovarral került összetűzésbe. A baleset során bordatöréseket szenvedett kiskunfélegyházi sofőr elmondása szerint egy ablakon berepülő légy miatt tért át a menetirány szerinti baloldalba, ahol viszont pillanatok alatt elvesztette az uralmát a jármű felett. A sofőr jórészt a bekötött biztonsági övnek és a kinyíló légzsákoknak köszönheti az életét.

 

Körös-torok – Homokdűnék és bulihegyek

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – Megkezdődött az igazi szezon a Körös-torokban, melynek fokozatos javulását a növekvő homokföveny is egyértelműen elősegíti. Az üdülőterület legnagyobb szórakoztató és vendéglátó komplexuma, a Happy Day fedett teraszán szombat éjjel Kecskemét fenegyereke, DJ FREDDYBOY garantálja a kiváló hangulatot. A vasárnap hajnal 4 óráig tartó buli kipihenésére sem érdemes mást választani, mint Közép-Európa egyik legcsodálatosabb folyóparti strandját, s a hozzá kapcsolódó üdülőterületet. A folyamatosan tovább apadó Tisza ugyanis napról-napra egyre csábítóbb, hiszen a mínusz ötven centimétert alulmúló vízállás már vasárnaptól egyre nyáriasabb időjárással párosul, ráadásul a jövő hét derekán Csongrádra is visszatér majd az igazi kánikula.

 

Traktorral ütközött a reggeli személyvonat

Hírek - Sziréna

CSONGRÁD, KISKUNFÉLEGYHÁZA – Az utasok és a kétfős személyzet sem sérült meg abban a balesetben, mely során a szombat reggel Csongrádról Kiskunfélegyházára tartó első személyvonat összeütközött egy, a sínpárt keresztező földúton eléhajtó traktorral. A Bz-motorkocsi Kiskunfélegyháza előtt, a Csongrádi úti tanyák megállóhely közelében a traktor és a vontatmány között „kapta el” a kapcsolt erőgépet, így a traktoros is karcolásokkal megúszta a balesetet. A nyári vágányzár miatt Szentes és Csongrád között közlekedő vonatpótló autóbuszok várhatóan késő délutánig egészen Kiskunfélegyházáig szállítják az utasokat, s Csongrád és Kiskunfélegyháza között csak Gátér állomást érintik.

 

Sanyika fütyije – Jól megreklámozták a fürdőt

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – A város önkormányzati vezetésének ugyan még mindig nem sikerült felújíttatnia a helyi gyógy- és strandfürdőt, ám a közpénzből finanszírozott Csongrád TV révén sikerült „világgá kürtöltetnie”, hogy egy aberrált helyi férfi a vendégek előtt önkielégítést végez a létesítményben. A kiváló „reklámhoz” egy jelenlegi önkormányzati képviselő, s egy volt városatya is asszisztált. Mindeközben – jórészt teljesen köztudottan – a fiatal fiú a viselkedésével hosszú évek óta okoz botrányt a csongrádi közterületeken, de – részben a magyar „jogkörnyezet”, másrészről a tökéletlen helyi érdekérvényesítés miatt – szinte semmit nem tudtak még ellene tenni.

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés