2019. október 22., kedd.       Köszöntjük névnapjukon Előd nevű olvasóinkat.  Holnap Gyöngyi napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hatalmas a homokföveny – A Körös-toroki Napok egyes vetélkedőire már lehet nevezni

Hírek - Közélet

CSONGRÁD - 2013. Július 19.

Az idei Körös-toroki Napok szervezői az egykori sikeres rendezvények napközbeni családi programjait is felelevenítik. Három kategóriában három napon át főzőversenyt is rendeznek. E programok esetében a hangsúly a nevezési díjak mértéke és a fődíjak értéke helyett a családok, a baráti társaságok és a kollektívák vidám együttlétén lesz – igaz, a nevezési díjat bevállalók naponta elnyerhetik a fődíjat, valamint esélyesek lehetnek a vándorserleg megszerzésére. A nevezési díj megfizetése azonban nem kötelező! Előzetes regisztrációt viszont mindenkitől kérnek a szervezők, hiszen a Tisza-parti sétány mentén csak legfeljebb nyolcvan-száz főzőhely jelölhető ki. A vendégeket egyébként már e hétvégén is hatalmas homokfövennyel, valamint kiváló időjárással egyaránt strandolásra csábító Körös-toroki üdülőterületen intézhető az előzetes főzőversenyi nevezés, s egyúttal a kedvezményes árú bérletekhez is hozzá lehet jutni.

A Körös-toroki Napok három fő rendezvénynapján – csütörtökön, pénteken és szombaton – valamennyi napközbeni program díjtalanul látogatható, még a pénteki, a szombati és a vasárnapi főzőversenyre sem kötelező a nevezési díj megfizetése, ráadásul vasárnap az esti nagyszínpadi koncert és valamennyi KTN-DISCO is ingyenes lesz.

Mint az egyik szervezőtől, az idei Körös-toroki Napok házigazdájától, Szigeti Szabolcstól megtudtuk: eltökélt szándékuk, hogy a hagyományok zömét felelevenítsék, vagyis a családok, a baráti társaságok, a skollektívák számára minél több közös napközbeni időtöltést biztosítsanak. Szintén alapvető céljuk, hogy az együtt főzők jó hangulatban, de mégis spórolva szórakozhassanak. A főzőverseny napi zsűrizésében például csak azok az ételek vesznek részt, melyek készítői a bográcsonkénti kétezer forintos nevezési díjat befizetik. A szervezők ettől függetlenül kérik, hogy a versenyre nem nevező csapatok is kérjenek regisztrációt személyesen a Happy Day Hotelben, vagy napközben és a kora esti órákban a +3620/572-97-91-es telefonszámon, illetve a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen.

A szervezők kérése, hogy a közös vízparti főzésen résztvevők augusztus másodikán, pénteken halételeket, míg negyedikén, vasárnap hagyományos kubikos ételeket készítsenek. A pénteki főzés instruktora és egyszemélyes zsűrizője Mészáros Dezső csongrádi halászmester, míg a vasárnapié az egykori hasonló programok szervezője, Gyapjas Mihály lesz.

A szombati bográcsos viadal több szempontból különlegesnek ígérkezik, ugyanis bármilyen magyar ételt lehet főzni. A versenynap szlogenje önmagáért beszél: „A legfinomabbat a legolcsóbban!”. Szigeti Szabolcs szerint a Fejes Tibor főszakács által összefogott és zsűrizett versenyen akár az is bebizonyosodhat, hogy egy kiváló paprikás krumplival könnyedén le lehet körözni egy speciális szarvaspörköltet is!

A főzőverseny zsűrije naponta hirdet eredményt, melynek fődíját, a húszezer forint készpénzt még aznap délután átadják a nyertesnek. A vándorsereg odaítéléséről a három ítész vasárnap együtt dönt majd.

A főzőversenyekre a Happy Day hétvégi ékszakai bulijának pénztáránál is lehet jelentkezni. Ugyanott az idei Körös-toroki Napokra érvényes legolcsóbb többnapos kombinált jegyeket is megvehetik a csongrádiak, a csanytelekiek, a felgyőiek, a tömörkényiek és a szentesiek. A személyi igazolvány és a lakcímkártya felmutatásával legkésőbb július 30-án délután 5 óráig vásárolható „helyi bérletek” mindössze 4990 forintba kerülnek. A távolabbról érkezők – ugyanezen időpontig – a némiképp drágább, de így is csupán 5500 forintba kerülő kedvezményes bérletet a Ticketportal online vásárlási felületén rendelhetik meg, illetve megvásárolhatják azokat a portállal kapcsolatban álló országos jegyirodákban is.

A bérletek augusztus elsejétől az összes esti nagyszínpadi koncertre, valamint a három, másnap reggel 6 óráig tartó KTN-DISCO területére is belépési lehetőséget nyújtanak. A helyszínen augusztus elsejétől lesz a KTN-pénztárakban bérletárusítás, ahol már csak a normál árú, 7500 forintba kerülő bérlet, a 3000 forintos napijegy, illetve az 1000 forintos napi koncertjegy vehető meg. Akiknek e lehetőségekkel kapcsolatban kérdésük merül fel, kattintsanak bátran a rendezvény Facebook-oldalára, ahol a szervezőktől bármilyen, a rendezvényhez és annak körülményeihez kapcsolódó kérdésre egy napon belül konkrét válaszokat kaphatnak.

Az e hétvégén kiválónak ígérkező időjárás és a hatalmas homokföveny egyaránt csábítja a Körös-toroki üdülőterületre a strandolókat. A napközbeni pihenés után érdemes maradni éjszakára is, az immár önálló Facebook-oldallal rendelkező Happy Day Teraszon ugyanis szombat este 9-től vasárnap hajnal 4 óráig az állandó házigazda, DJ Neptun mellett a Gong Rádióból is ismert DJ Afus garantálja a kiváló hangulatot. A rendezvény programoldalát a legismertebb közösségi oldalon megosztók még szombat este is nyerhetnek a bulira VIP-belépőket, de a kevésbé szerencséseknek sem kell mindenképpen fizetniük, hiszen ha már este 11 óra előtt megérkeznek, szintén díjtalanul léphetnek be – persze a később érkezőknek is csak ötszáz forintba kerül az egységes árú belépő.

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés