2024. május 08., szerda.       Köszöntjük névnapjukon Mihály nevű olvasóinkat.  Holnap Gergely és Katinka napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Assefa Abebét díszpolgárrá választották, Kováts Attilát Pro urbe kitüntetésben részesítették

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – A helyi önkormányzati képviselő-testület a csütörtöki ülésén kitüntetések és díjak adományozásáról is határozott. A Csongrád-Bokroson tartott tanácskozáson – zárt ajtók mögött – úgy döntöttek, hogy idén Csongrád Város Díszpolgára címmel ismerik el Assefa Abebe nyugalmazott sebész főorvos munkáját, s Pro Urbe – Csongrád kitüntetésben részesítik Kováts Attila karnagyot, a Csongrádi Fúvószenekar vezetőjét. A kitüntetéseket, valamint az önkormányzati díjakat – melyek odaítéléséről szintén határozatokat hoztak – az októberi ünnepi testületi ülésen adják át.

 

Szüreti káposztafesztivál fürdőkedvezményekkel

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – A szeptember elején megrendezett XII. Szentesi Lecsófesztivál alkalmával a Csongrádi Szüreti Mulatság és Káposztafőző Verseny főszervezője, Gergely Ildikó bejelentette, hogy ezentúl csak kétévente rendezik meg a programot. A lapunkban megjelent hír nyomán azonban olyan sokan jelezték a részvételi szándékukat, hogy a szervezők megváltoztatták az elképzelésüket, s október első hétvégéjén idén is megrendezik a fesztivált. Ezúttal – különféle akciókkal és kedvezményekkel – a helyi gyógy- és strandfürdő is bekapcsolódik a Dob utcai eseménysorozatba.

 

Hetek alatt közkedveltté vált az Aréna Gym

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – Sokfunkciós edzőteremként született újjá az egykori csongrádi Halász Vendéglő. Az utóbbi években bútorboltnak helyet adó Kossuth téri felújított üzlethelyiségben augusztus óta használhatják a profi és az amatőr sportolók a különféle izomnyüvő gépeket és eszközöket. A masszázs már igénybe vehető, s hamarosan átadják a szaunát és a szoláriumot is. Az Aréna Gym üzletpolitikája egyedi, a bérleteket például nem csak kedvező, hanem rugalmas áron kínálják. A legújabb akció keretében – mely november végéig tart – a fiúk diákbérletét 3500 helyett 3150 forintért, míg a lányokét 2700-ért kínálják. Bevezették az első olvasásra talán meglepőnek tűnő nyugdíjas bérletet is, mely szintén közkedveltté vált.

 

Tanulság – Visszatér az igazi Szabad tér

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – Lehet egy országosan ismert politikussal a kultúráról nyilvánosan beszélgetni anélkül, hogy egy – egyébként irodalminak induló – e célra szervezett esemény ne váljon pillanatok alatt pártpolitikai fórummá? A Szabad tér című rendezvénysorozat augusztusi programja kapcsán – amely vendége Józsa István országgyűlési képviselő volt – a kérdésre adható őszinte válasz előre borítékolható volt: ma Magyarországon ezt a kommunikációs mutatványt lehetetlen végrehajtani. Az alapvetően a mecenatúra témakörére szervezett programon tíz perc sem kellett ahhoz, hogy a mondanivalóba beszüremkedjen az „elmúlt nyolc év” és az „elmúlt három év” kérdésköre. A sorozat a héten folytatódik. A szervezők ígérik: ezúttal kizárólag a költészeté és a zenéé lesz a főszerep.

 

Betörők és tolvajok után rablót fogott Niké

Hírek - Sziréna

SZENTES, CSONGRÁD – Szombat hajnalban a Csongrád Városi Rendőrkapitányság nyomkövető kutyája, Niké vezette el a szentesi nyomozókat annak a férfinak a lakásához, aki hajnalban az utcán kirabolt egy fiatalembert. A „négylábú nyomozónak” ez már nem az első sikere, lapukban elsőként bő két évvel ezelőtt olvashattak egy sikeres bevetéséről. Niké eredményességét jelzi, hogy a „parancsnokát”, Túri Adriennt tavaly soron kívül léptették elő rendőr zászlóssá. A szentesi rabló, B. Krisztián felkutatásában is együtt vettek részt.

 

Ferences családos nap Piroskavárosban

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – Szombaton tartja az idei családi napját a Csongrádi Ferences Hagyományokért Egyesület. A civil szervezet – a csongrádi plébániákkal karöltve – Piroskaváros szívébe várja az érdeklődőket. Előzetes jelentkezés csak a közös ebédhez szükséges, az egyéb programokon – így például a déli ünnepi szentmisén, a délutáni járműszentelésen, az esti plébániakerti szalonnasütésen – bárki részt vehet.

 

Őszi start a növénypatikában

Hírek - Gazdaság

CSONGRÁD – Az év elején megújult Hunyadi téri Kovi Növénypatikában megkezdődött az őszi szakvásár. Ez annyit jelent, hogy már szinte mindenhez hozzá lehet jutni, amihez november végéig a hobbikertekben, vagy akár a nagyüzemi művelésű termőföldeken szükség lehet. Megkezdték a gyümölcsfák, valamint a gabona vetőmagvak és a műtrágyák előrendelés-felvételét is. A tél előtti utolsó napsütéses hétvégékre persze nem csak a munkavégzéshez, hanem a kikapcsolódáshoz is ajánlanak termékeket, az üzletben például a különféle méretű bográcsokat, állványokat változatlanul szezonális áron lehet megvásárolni.

 

Mirköz – Az alapító elnökre emlékeztek

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – A száz évvel ezelőtt Tömörkényen született Rév István iparszervezőre emlékeztek péntek kora este a róla elnevezett csongrádi, ipari parki utcában. Az általa alapított egykori Mirköz Szövetkezet székházának bejáratánál elhelyezett emléktáblánál a Csongrád Megyei Iparszövetség elnöke, Kevevári József az emlékbeszédében hangsúlyozta: a mindig közvetlen, s a szülővárosának tekintett Csongrád érdekében töretlen kitartással küzdő Rév István a ’60-as és a ’70-es években sem volt a hatalom kegyeltje, mégis egyenes gerinccel valósította meg a terveit, miközben mindig az egyén érdeke lebegett a szeme előtt, amiért mély tisztelet és elismerés illeti.

 

Demjén nagykoncert Rév István emlékére

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – A város egykori országgyűlési képviselője, Rév István születésének századik évfordulója alkalmából pénteken 18 órától megemlékezést tartanak a róla elnevezett utcában lévő emléktáblánál, majd 20 órától a Körös-toroki Happy Day Gardenben Demjén Ferenc közel kétórás élő nagykoncertjét rendezi meg a „Rév-cégcsoport”. A koncertre a belépés díjtalan.

 

Balogh Jánost ártatlanul hurcolják meg?

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – A bokrosi ellenállási mozgalom vezetőjének a júniusi önkormányzati képviselő-testületi ülésen akár szót is adhatott volna a város vezetése. Az önkormányzat szervezeti és működési szabályzata (SZMSZ) ugyanis a nem képviselők véleményének helyszíni kifejtésére is lehetőséget teremt. Ehhez képest Balogh János nem kapott megszólalási lehetőséget. A radikális ellenálló mégis beszélt. Az ülést vezető polgármester a rendzavarót nem szakította félbe, s – határozott időre – a tanácskozást sem rekesztette be, noha erre – súlyos rendzavarás esetén – kötelezi őt az SZMSZ. Mivel a polgármester csak egy „mezei” levezető elnök, a törvényesség „felkent őrének” a jegyző számít. Kőrösi Tibort Nagy Rusztem Zoltánnak kellett volna figyelmeztetnie a szabályszegésre, de ez – a testületi ülésről készült videó- és hangfelvétel szerint – elmaradt. A hatvankét éves kertészt mindezek ellenére feljelentették, s a rendőrség hétfőn rabosította.

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés