2019. november 18., hétfő.       Köszöntjük névnapjukon Jenő nevű olvasóinkat.  Holnap Erzsébet napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Assefa Abebét díszpolgárrá választották, Kováts Attilát Pro urbe kitüntetésben részesítették

Hírek - Közélet

CSONGRÁD - 2013. Szeptember 26.

A helyi önkormányzati képviselő-testület a csütörtöki ülésén kitüntetések és díjak adományozásáról is határozott. A Csongrád-Bokroson tartott tanácskozáson – zárt ajtók mögött – úgy döntöttek, hogy idén Csongrád Város Díszpolgára címmel ismerik el Assefa Abebe nyugalmazott sebész főorvos munkáját, s Pro Urbe – Csongrád kitüntetésben részesítik Kováts Attila karnagyot, a Csongrádi Fúvószenekar vezetőjét. A kitüntetéseket, valamint az önkormányzati díjakat – melyek odaítéléséről szintén határozatokat hoztak – az októberi ünnepi testületi ülésen adják át.

Az október 23-i ünnepi képviselő-testületi ülésen Kőrösi Tibor polgármestertől veheti át Assefa Abebe nyugalmazott sebész főorvos a Csongrádon adható legrangosabb helyi önkormányzati elismerést, a Csongrád Város Díszpolgára címet.

Assefa Abebe 1944. június 5-én az etiópiai Diredawa-ban született. Az orvosi diplomáját 1976-ban Szegeden szerezte meg. A szentesi kórházban 1976. novembere óta dolgozik. 1980-ban sebészeti szakvizsgát szerzett, s sebész szakorvosként folytatta tevékenységét. Balesetsebészeti szakképesítéssel 1983. óta rendelkezik, érsebészetből 1992-ben szakvizsgázott. A szentesi kórház sebészeti osztályán 2006. augusztus 31-től dolgozott. 2012. szeptember 1-től a sürgősségi baleseti sebészeti osztályon tevékenykedett. 1991-ben az orvosi, 1993-ban a szakorvosi, 1994-ben a főorvosi, 2009-ben a tudományos munkásságért vehetett át elismerést. Mint korábban megírtuk, Assefa Abebe legutóbb tavasszal részesült rangos elismerésben: hazánk nemzeti ünnepe alkalmából Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkártól március 14-én miniszteri elismerő oklevelet vehetett át.

Assefa Abebe – sebészként és traumatológusként – nyugdíjba vonulása óta is részt vesz a szentesi kórház munkájában: szervezi a sürgősségi betegellátó osztály traumatológiai oldalának műszakbeosztását, s feladatot végez a sebészeti osztályon is. Mindemellett évek óta szervezi az országos sebész teniszbajnokságot, amelynek az alapötlete is tőle származott.

Idén Pro Urbe – Csongrád kitüntetést Kováts Attila, a Csongrádi Fúvószenekar vezetője vehet át. A karnagy legutóbb 2005-ben kapott önkormányzati elismerést, akkor a város vezetése közművelődési díjban részesítette. A programszervezői ambíciókkal is megáldott közéleti szereplő két évtizede irányítja a zenekart. Az utóbbi években nem csak a legnagyobb városi rendezvényeken közreműködnek, hanem önálló produkciókkal is emelik a település közéleti nívóját. A vidám és színes óévbúcsúztató hangverseny mellett immár hagyománnyá vált az együttes tagjai által szervezett Tánc és Zene Nemzetközi Fesztivál is.

A mandátumuk szerint a várost legfeljebb 2014. őszéig irányító személyek a csütörtöki testületi ülésen önkormányzati díjak odaítéléséről is határozatokat hoztak. Egészségügyi és szociális-díjban részesítették Terdik Gyulánét, a Csongrádi Szociális Ellátások Intézménye 1-es számú idősek klubja vezetőjét, s a díj posztumusz változatával ismerték el néhai Hüvelyes István reumatológus és fizikoterápiás szakorvos tevékenységét. Környezetvédelmi-díjban részesítették Bodor László bioborászt, aki a fiatal kora ellenére már jelentős szakmai elismerésnek örvend, s az általa készített 2011-es évjáratú Cabernet Sauvignont idén a város hivatalos borává választották.

Az októberi ünnepi ülésen közszolgálati díjat vehet át Bottyán István polgárőr, a Körös-toroki üdülőterület gondnoka. Testnevelési és sportdíjban Kis János, a Csongrádi Tradicionális Kyokushin Karate SE vezetője, míg Közművelődési-díjban Tyukászné Balázs Katalin népdalénekes részesül.

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés