CSONGRÁD – Már a „rendszerváltás” éveiben felfokozott várakozás övezte a vasfüggönyön túli gazdasági és politikai csatlakozás lehetőségét. Aztán újra és újra csalódások következtek, a gyors csatlakozás elodázása, valamint a rosszul megválasztott, rövidtávra gondoló gazdaságpolitikai vargabetűk miatt. S mire odaérkeztünk – immár nyolc éve – egy kivérzett, legyengült és legyengített, politikailag megosztott, csalódott ország, valamint annak gazdasága olvadt be a nagy európai közösségbe. Uniós segítséggel új szökőkútra már Csongrádon is tellett, de vajon mikor lesznek új, jól fizető munkahelyek? (Nemeskéri-Orbán István jegyzete)

Kádár János a XX. századi magyar reálszocializmus, a kommunista diktatúra sajátos „terméke”. A neve által fémjelzett rendszer, mint „termékcsomag” optimális, bár nem mosolyogtató túlélési módját kínálta a magyar társadalom számára a „tömegember korának”. Ennélfogva mind a szimbolikus személy, mind az általa (?) irányított rendszer minősége, tartalma vitatott a mai közvéleményben. Kádár János május 26-án lett volna száz esztendős. Talán ez a legmegfelelőbb idő egy kisebbfajta mesterkélt mérlegkészítésre.

Ó, nemcsak az ókori hatalmas építményekre kell gondolnunk, ha a piramis szó fülünkhöz jut. Eddig láttunk magunk előtt alázatosan építő rabszolgákat, tiszteletre, ámulatra késztető hatalmasságok röpítették a magasba a képzeletet. Mára még több jelentéssel gazdagodott a hangalak. Valami egymásra épülő, szintén felfelé kapaszkodás történik, ami összedőlhet, az embert becsaphatja, tönkreteheti, romba döntheti. Most erről lesz szó.

A nagymama megtanítja az unokát társasjátékozni. A kocka el van vetve, haladj. Birtokolj! Nyerj, halmozz fel mindent, amit csak tudsz. Este a kellékeket belerakják a dobozba. Másnap és azután folytatják, mindig folytatja valaki. Játékosok jönnek és mennek. Minden újra kezdődik, soha nem lesz elég. A peronon egy fekete öltönyös férfi mélázik táskával a kezében. A kellékek a táskában lapulnak. Gondolkodik. Mi az, ami számít?

CSONGRÁD – Miközben az állam és az önkormányzatok immár két évtizede munkahelyteremtésről, s azok megóvásáról beszélnek, maguk és intézményeik járnak elől a gazdasági csalások terén, s segítik elő a feketegazdaság burjánzását, vagy folytatnak maguk is illegális tevékenységet. A megye névadó városában is rendszeresek az olyan rendezvények, ahol intézmények, önkormányzati tulajdonú kft-k rendszerint sorszám nélküli, vagyis szigorú számadású bizonylatoknak nem minősülő belépőjegyeket árusítanak. Az ilyen tevékenységekből származó bevételek ellenőrizhetetlenül áramlanak – ki tudja hová, milyen kasszákba, vagy zsebekbe. Természetesen, az is elképzelhető, hogy ezek a bevételek jó célokat szolgálnak, de a céljukat mégis törvénytelenül, s minimum szabálytalanul érik el.

Régi problémája az emberiségnek, hogy hogyan védje meg a lokális gazdaságát, egyéni és helyi érdekeit. Már ősidők óta alkalmazott módszer a helyi termelés, kereskedelem és szolgáltatás előnyben (protekcióban) részesítése. Ezzel tudniillik erősíteni képes a helyi gazdaságot, meg tudja tartani a lakosságot, sőt helyben képesek gazdasági fejlődést generálni.

Ha áttekintjük a hírközlő, az ifjúság elismerésével foglalkozó újságcikkek címeit, ha beülünk több iskola lassan ismét aktuális tanévzáró ünnepélyére, akkor azt láthatjuk, hogy az elismerések zöme versenyeredmények méltatása. Voltam már olyan ünnepségen, nem is egyen, ahol a versenyek ismertetése már-már hosszas felsorolásba torkollott, a műsor szinte elvesztette ünnepi jellegét. Azt leszögezhetjük, hogy társadalmunk versengésre épül. Nézzünk bele a kérdésbe kicsit mélyebben.

CSONGRÁD – A városban évtizedes hagyománnyal működő, mostanság több néven is emlegetett (Előtér Klub, Galéria Teátrum), havonta rendszeresen jelentkező kortárs szépirodalmi műsorfolyamnak vége szakad. Az ok: az önkormányzati tulajdonú és közpénzből finanszírozott Városkép Kft. ügyvezető igazgatója, valamint a város egyes vezetői nehezményezték, hogy egy Táncsics-díjas író-publicista, a majd kilencven éves Takács Tibor volt a klub egyik utóbbi vendége. A felhorkanásuk okát a Táncsics név okozta, mondván: „mit keres a mi városunk művelődési házában olyan ember, aki Gyurcsánytól kap díjat”. Tudvalévő, hogy Gyurcsány Ferenc ex-kormányfő volt a MSZP pártalapítványának elnöke és az alapítvány Táncsics Mihály nevét viseli. A Táncsics-díjat azonban nem az alapítvány adományozza. Az irodalmi klub elleni lépésről Nemeskéri-Orbán István írt ismeretterjesztő összegzést, amelyet ezúttal itt, a vezető hírek között is közlünk.

Városunkban és országszerte folynak drog prevenciós küzdelmek, előadások, filmek hangoznak el, kiállítások kerülnek megrendezésre, melyek feltétlenül hasznos információk a fiatalok számára. Jómagam most mégis a megszokottól eltérő megközelítésekre szeretném felhívni a figyelmet a társadalom és prevenció összefüggésében.

Ülök a televízió előtt, a helyi történéseket érdeklődéssel figyelő néző. A kisvárosra szabott amatőr tévé adását skandálom. Néha jól esik tudni, mi történik a településen. Országos médium, mint a fehér holló, errefelé csak a bulvársajtó mozdul, az is ritkán, ha éppen egy-egy Hitler-vicc közlése miatt elbocsájtanak egy felelős szerkesztőt a városi laptól. Ennyi volna az egész, és beveszik, hogy csak az otromba viccelődés miatt történt minden. Nem úgy a helybéliek, őket az érdekelné, ami az ügy mögött van.