2019. október 22., kedd.       Köszöntjük névnapjukon Előd nevű olvasóinkat.  Holnap Gyöngyi napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Sírni nemcsak a győztesnek szabad

Hírek - Szubjektív

Ha áttekintjük a hírközlő, az ifjúság elismerésével foglalkozó újságcikkek címeit, ha beülünk több iskola lassan ismét aktuális tanévzáró ünnepélyére, akkor azt láthatjuk, hogy az elismerések zöme versenyeredmények méltatása. Voltam már olyan ünnepségen, nem is egyen, ahol a versenyek ismertetése már-már hosszas felsorolásba torkollott, a műsor szinte elvesztette ünnepi jellegét. Azt leszögezhetjük, hogy társadalmunk versengésre épül. Nézzünk bele a kérdésbe kicsit mélyebben.

Az egyén szempontjából feltétlenül felkészülést, valamilyen minőségű tudást igényel. Ez jó. A versenyszellem kétségkívül ösztönözhet, serkenthet, buzdíthat, szárnyakat adhat, sőt egyenest lökhet előre, hiszen győznöd kell, le kell győznöd a másikat. Lehet, hogy ezért többet fogsz tanulni, gyakorolni, nagyobb lesz a bátorságod, esetleg talpraesettebb a kiállásod. Rugalmasabban dolgozod fel az övön aluliakat, egyáltalán nagyon életrevaló leszel. Bár az is előfordulhat a nagy tülekedésben, hogy lelkileg totálisan kiütnek. Még a csapatversenyek összetartó, összekovácsoló erejét is elismerem. Természetesen most egyáltalán nem a küzdősportokra gondolok. Mégis, akárhogyan gondolkodom, csak azt látom, hogy kevesebb a kor versenyszellemének pozitív hatása.

Az elismerés, cél, helyezés, bárhogyan nevezem, küzdelem árán érhető el, amiről olyan jól tudjuk már, hogy maga az élet. Ez így is van. Csakhogy itt mindenképp le kell győzni a másikat. Ezt a mozzanatot nagyon kiemelném. Mert az így elért elismerés más fogalmakat is felszínre hozhat. A folytonos versenyszellemben könnyen kialakulhatnak a személyiség olyan domináns tulajdonságai, mint különc, önző, taposó, magának való, könyöklő, irgalmatlan, szolidaritást és együttérzést nélkülöző. Az alapozás már iskolás korban megkezdődik.

Véletlenül sem csak az ifjúkorban van jelen, tulajdonképpen egészen addig folytatódik a felnőtt korban és munkahelyeken át, míg az egyén bírja, a sorból nem dől ki. Hogy utána mi lesz vele, azt a képzeletre bízom, van rá példa a városban is elég. Kiszállás nincs. Kényszerpálya ez. Meg kell élni, kenyér kell az asztalra, tehát teljesíteni kell. Következésképp naponta győzni és győzni szükséges, mert ez alapján értékelnek. Ha több verseny győztese vagy, mindenre nagyobb az esélyed, mert ez a mérce az elsődleges. A munkahely több támogatást kaphat. Például egyes intézményeket versenyeredmények alapján rangsorolnak. A dolgozónak pontokat kell gyűjtenie. Életkora, egészsége, személyisége a legkevésbé kérdéses. Ezt nevezik minőségbiztosításnak, amit egy „magas szintű fantomszervezet” állít össze esetleg. Az idő lényeges tényező. Az óra ketyeg, sőt pörög, gondolkodni nincs idő, talán ez is a cél. Estére fáradtan zuhansz le, elmegy melletted azt élet. Itt nem lehet elmélkedni, eszméket vallani, folytonos készenlét, bevethető állapot szükséges, igazából az a legjobb, ha könnyebb betegséged is lábon hordod ki. Emberi beszélgetésekre sincs idő, s alig veszed észre, hogy a barackfa virágzik.

Még mindig nem akarják sokan észrevenni, hogy egy eltorzult állapot állt elő. Számba vettem az okokat. Nincs idő mindezt megfigyelni, elolvasni, megnézni, elmondani. Esetleg nem merik, mert valamit veszíteni fognak vele. Mások divatos passzív rezisztenciába vonulnak, ennél már csak a carpe diem szemlélet a szebb, még irodalmi vonatkozása is van. A pillanatnak kell élni, azaz „percemberek” lettünk. Túlélni kell. Ez is olyan jól hangzik. Hogy hová haladunk, annak következményeit nem vállaljuk. Néhány grafomániás ír, az olvasottság és a komment gyér. Súlyos hibát követünk el, amit magunkon kívül utódaink fognak megszenvedni, és nem lesz számunkra felmentés.

A harmonikus személyiség létének feltétele, mert ez lenne az ideális állapot, a szeretet, elismerés, odafigyelés. A szeretetre most nem kívánok kitérni, az adventi gyertya a decemberi hónapokban ég, egyébként nincs rá elég idő, bátorság. Ám az elismerés, odafigyelés is végtelen fontos lenne a kiegyensúlyozottság állapotához. Nem kellene ennyire izzadtságszagúnak lennie. Feltétlenül figyelembe kellene venni a személyiséget. Ugyanis sokszor azt vizionálom, hogy egy társasjáték futómezején robotként loholunk valahova, közel sem biztos, hogy előre. Aki munkája során saját tempójával, karakterével, saját lényéből adódóan eltér a kiadott pontszerzési feltételek lehetőségétől, akár a deviáns kategóriájába is kerülhet. Nem kívánt személy lesz. A kutató, mérnök, író, feltaláló és egészséges magyar almát termesztő általában nem versenyszellemben alkot. Ismétlem, alkot. Az egyéni alkotómunka, úgynevezett kreativitás nincs kellően megbecsülve. Mikor hallottunk, olvastunk arról, hogy a tehetséges Bona zenekarnak hogyan telik egy alkotó délutánja, amikor megzenésítenek egy verset? Pedig ez is itt történik, Csongrádon. Megjegyzem hétköznapibb szinten is az egyéni alkotómunka mindig a leghitelesebb példa – akár a tanítás folyamatában is.

Rövid úton megállapítható, hogy semmiben nem különbözik, minőségében nem javult életünk a szocializmushoz képest, csak most más futószalagon járunk. A rendszer nem támogatja EGÉSZSÉGÜNKET! Akár versenyzünk, akár kiesünk, akár ellenállunk. Stresszel teli, agyonterhelt, gépfüggő népesség lettünk. Nincs idő természetes életre, alvásra, nyugalomra, építő élő és szóbeli kapcsolatokra, semmire nincs idő. És lassan igény sem, mert elfelejtjük, hogy másképp is lehetne. Aki pedig a gépezetből kiesett, berozsdásodik, nagy kérdés, talpon képes-e maradni. Innen már csak egy egészen kis statisztika vezet az elhalálozás, népességcsökkenés első helyezéseihez. Mert ott vezetünk.

Végezetül két aktuális. Nagyon jó választás a magyar érettségin Camus, itt már tényleg nincs szükség heroikus egyénekre, szinte alig lehet ellenérvet felhozni. A hősködés nevetséges, vagy inkább tragikomikus eset. Viszont a társadalmat a közöny felemészti. Persze a morállal mindez szoros összefüggésben van – annak mélyrepülő pályáján. A csúcs talán a szocialista Ki-mit-tud? műsorokra egészen halványan emlékeztető nagy verseny, a Csillag születik költői szinten káromkodó Plazmája majdnem kétmilliós nézettséggel, amit a CSOK helyi szinten imitál, sőt a majálison még elő is ad. A műsorvezetők szerint pedig a zsűri tagok kiesnek a bugyijukból, avagy nadrágjukból. Ahogy tetszik az országnak.

Mit szeretnék én? Majd ha például azért megdicsérnek fiatalokat, mert odafigyeltek az idősekre, betegekre, gondoskodtak valakiről és valamiről, felelősséget vállaltak valakiért és valamiért anélkül, hogy legyőzték volna a másikat, akkor talán beszélhetünk valamiről. Ezt a valamit úgy hívják, hogy nevelési, erkölcsi arculat. Sokan aggódtak érte az irodalomban és a történelemben.

De legalább addig is nyissanak egy nagy hasábot, s minden verseny győztest említsenek meg rokonsági, szubjektív kapcsolatokról függetlenül, hogy legalább az igazságérzet hízzon egy kicsit!

Toldi Zsuzsanna

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.

{fcomment}

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés