Városunkban és országszerte folynak drog prevenciós küzdelmek, előadások, filmek hangoznak el, kiállítások kerülnek megrendezésre, melyek feltétlenül hasznos információk a fiatalok számára. Jómagam most mégis a megszokottól eltérő megközelítésekre szeretném felhívni a figyelmet a társadalom és prevenció összefüggésében.

A természettudományok felfedezései következtében mostanában egyre dominánsabb szerepet kap a genetika, s való igaz, hogy a kutatások robbanásszerűen derítenek fényt eddig nem ismert tényekre, avagy feltételezésekre. Nem egy orvostól hallottam már, hogy a szenvedélybetegségek mögött meghúzódó genetika tulajdonképpen lezárja a kérdéskört. Mondják, hogy a DNS az élet maga. Ha elsősorban és kizárólagosan a génekre hagyatkozunk, a felfogás akár veszélyes is lehet, mert magában hordozza a determináció elvét. Minden megváltoztathatatlan, nem tehetsz ellene. E felfogás inkább az elkülönítést választja, nem a változtatást. Bele kell gondolni abba a megközelítésbe is, miszerint nincs genetikai programozás, hajlam van. És itt lép be a környezeti tényező fontossága, magunk, az egyéntől a széles társadalom legkülönfélébb közösségéig, valamint mindaz, amit és ahogy formálunk magunk körül. Csak egy példa a sok közül. Kutatások bizonyítják, hogy a fiatalokat leggyakrabban érő erőszakosság kimutatható agyi elváltozást hozott létre a vizsgált öngyilkosok körében.

Mindenképp tisztázni kell, hogy nem a drog, az egyén reá való fogékonysága okozza a függőséget. A szenvedélybetegség véletlenül sem csupán a drog körül forog. Ismert munka, szexualitás, gép, hatalomfüggőség……és a sor nagyon hosszú lenne. Például napjaink társadalma óriási módon profitfüggő, ami a droghoz hasonlóan nagyon negatív hatásokat, sőt veszélyeket rejt az emberiségre, mégis más a mérce. Elvégre sokat emlegetjük különben is a kettős mércét manapság. Ezek az emberek elismerésre, jutalomra hivatottak. Nem úgy, mint az alkohol vagy a kokain megítélésekor. Már Freud rámutatott erre esszéiben, mármint a társadalmi megegyezés, a felettes én elvárásaira. A másság értékítélete kizárólag társadalmi kérdés, ritka volna, ha a heroinistát vagy a hatalomfüggőt egy kalap alá vennénk, előbbinél inkább a kizárás elve működik, ami már önmagában nem segítheti a beteg szocializálódását és gyógyulását, és akkor még nem is beszéltem a hatalmas gyógyszeripari érdekeltségről, az alkalmazott antidepresszánsok, pszichotikumok legális rombolásáról sem.

De kezdjük a környezeti hatás vizsgálatát sokkal korábban, már az anyaméhben. Szintén vizsgálatok után ismertették, hogy a háborúk, éhezés idején a magzat agyában is elindul az élelem raktározásának programja. Aki a terhesség idején sok méhbeli stresszt él meg, nagyobb hajlama lesz felnőtt korában a mentális betegségekre. Az agy teljes kifejlődése a születés után kezdődő folyamat. A fiatalkori élmények meghatározóak. Különösen az implicit memória fontosságára utalnék, ami érzelmi memória tudatos emlékezés nélkül. A szenvedélybetegek itt élik meg azt, hogy nincsenek biztos, segítő, megértő kapcsolatok, vagyis a VILÁG VESZÉLYES. A biztonságérzet hiányát nagymértékben a szeretet, az érintés hiánya okozza. Már az a nézet téves, hogy a csecsemő sírjon csak, ne vegyük fel, mert elkényeztetjük. Vagyis azt fogják megélni, hogy a világ fütyül rájuk. A létbizonytalanság csírái innen erednek. Az elhagyatottság folytatódik. A szülő, rokon, iskola, bármiféle személyes kapcsolat csak fizikailag van jelen általában, valójában a személyes, meghitt kapcsolatok hiányoznak, a párhuzamos monológok világát éljük. Az emberiség történetének kezdeteikor a kisebb közösségekben sokkal kevesebb volt az erőszak. Valamit nagyon elrontottunk. A karrier- és én központú, versengésre épülő hierarchikus társadalom csak növeli a biztonság, szeretet, gondoskodás, szociális háló hiányát. Szinte kiköveteli az önző, könyöklő magatartást, a fiatal személyiség eltorzulásához vezethet. Ugyanis ez a példa számára. Egy pszichológus a rossz irányt két szegmensben jelölte meg. Fiatal korban olyanok történnek az egyénnel, aminek nem szabadna megtörténnie. Ugyanakkor ami fontos, az nem történik meg.

Mit is akarok szubjektíve mondani? Minden drog prevenciós megmozdulás hasznos, főleg ha őszinte, mélységekbe hatol. Ügyesen kikerüli a drogok ismertetését, nem kelt félelmet, egyáltalán nem ez folyik a csapból is. Rossz érzéseim csak azért vannak mindig, mert a társadalom minden ízében mást kínál a gyermekkortól, az anyaméhtől egészen az elmeosztályig, mint amit a programozott prevenciós cselekedetekben előad. Ez olyasmi, amikor a gaznak csak a szárát húzzuk ki látványosan, de a gyökeret meghagyjuk, annak táptalajt adunk. Néha gyomlálunk, írunk róla beszámolót.

A kérdés akár úgy is summázható, hogy társadalom „kitermeli” a függőséget, következésképp a prevenciót, ami szépen beépül motorjába. Mintha ebben volna érdekelt.

Toldi Zsuzsanna

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.

{fcomment}