2019. október 17., csütörtök.       Köszöntjük névnapjukon Hedvig nevű olvasóinkat.  Holnap Lukács napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Gazdálkodj okosan! /Zeitgeist (Korszelle​m) 1./

Hírek - Szubjektív

A nagymama megtanítja az unokát társasjátékozni. A kocka el van vetve, haladj. Birtokolj! Nyerj, halmozz fel mindent, amit csak tudsz. Este a kellékeket belerakják a dobozba. Másnap és azután folytatják, mindig folytatja valaki. Játékosok jönnek és mennek. Minden újra kezdődik, soha nem lesz elég. A peronon egy fekete öltönyös férfi mélázik táskával a kezében. A kellékek a táskában lapulnak. Gondolkodik. Mi az, ami számít?

Korszellemünket pénzügyi hatalmak irányítják. Csak halkan jegyzem meg, hogy a világ az összeomlás szélén áll. Kétségkívül óriási szerepet játszik, mondhatni ludas, a magántulajdon. Locke elmélete értelmében még sokkal humánusabb tényezőkkel számolt. Ugyanis a filozófus azt állította, hogy munkával szerezd, ne herdáld el, hagyjál másokra. Nem így történt. A pénz megjelenése szétzúzott mindent. Ugyanis az a helyzet állt be, hogy a pénzzel kiváltható lett a munka.

Ismerős fogalmak, hogy a közgazdaságtan alapjai közé tartozik a kereslet és kínálat, melynek egyensúlyát a piac alakítja. A piac biztosítja tehát a javak kereskedelmét. Így a pénz egyszerűen árucikk lesz. Tulajdonképpen olyan pályára kerültünk, hogy a pénzt hajszoljuk a pénz érdekében, miközben azt hisszük, hogy ez javítja jólétünket. Erre szokták mondani, hogy zűrzavar. Cikkemben leszögezni szeretném, hogy a sokat hangoztatott szöveggel ellentétben a pénz és az élet- értékteremtés útja kettő, végletesen elválnak egymástól. Ezt nagyon fontos volna átlátnunk. Hányszor halljuk a GDP fogalmát? Országos és városi szinten is egyfolytában azt kell várnunk, hogyan is alakul az GDP, le tudjuk-e szorítani az adósság állományt valamennyivel, a számokat elfogadják-e a külföldi hatalmak, lesz-e védőhálós kölcsön, miközben nekünk mindig és mindig – a nagymamáktól az unokákig-, majd a családfát bővítve, csak húzni kell össze a nadrágszíjat. Pártok jönnek és mennek, de mi, emberek csak várunk, szenvedjük hétköznapjainkat. Nagyon más nem történik. Az állapot javulása egyáltalán nem biztos, és nagyon sokáig, beláthatatlan ideig fog a nadrágszíj okozta fuldoklás tartani. Csakhogy előáll az a probléma, hogy az emberiség nem tud már levegőt kapni, ez teljesen értelemszerű, országok fulladoznak sorra, észre kellene már venni. 2012. május l8-án reggel 6-kor azt mondta be a rádió, hogy Görögországban gondolkoznak a nyugdíjasok, közalkalmazottak kifizetésén. A bankokból menekítik a megtakarításokat, a befektetők menekülnek. Az államcsőd nincs kizárva. Hogy ez milyen hatással lesz Magyarországra, arról egyértelműen senki nem tud nyilatkozni. Sok szimpla reggel indult már így. Megyünk az utcán, intézzük ki nem fogyó dolgainkat, versenyt futunk az idővel, persze mindig van olyan, aki nem is hallotta a híreket. A másik nem hajlandó idegesíteni magát, a harmadik jó szerencsét vár.

De mi lenne, ha a GDP helyett vagy mellett olyan fogalmakkal indulnának a reggelek, s arra talán szívesebben figyelnénk, amik jelenleg mintha nem lennének égetően fontosak. Ezek közé tartozna elsősorban az egészség és a fizikai jólét. Na, ezek nincsenek benne abban a bizonyos dobozban, nem kellékei a társasjátéknak. Akár úgy is mondhatnám, hogy a mondatnak nincs alanya.

Az egészségügyben mélyreható pozitív változások nem történnek. Pedig a betegség részese az emberi életnek. Ki ne találkozott volna már több hónapos várólistákkal, gyógyítani vidékről érkező orvosokkal, az országból külföldre távozó orvosokkal, fáradt, alulfizetett és számítógép kezelést tanuló, a beteggel szemkontaktust alig létesítő háziorvosokkal. A sor hosszú. Kérem, ilyesmit ne is keressünk a dobozban, ugyanis a magyarázat hihetetlenül egyszerű. A beteg, haldokló, szociális ellátásra szoruló ember nem kedvez a közgazdaságtannak. Pénzt ugyanis nem hoz, csak visz, az életmentéssel pedig nem jár profit.

A fogyasztást pedig fenn kell tartani, méghozzá gyorsítani. Gazdasági növekedést kell produkálni okosan, akár ökológiai öngyilkosság árán is. A versenyszellem kikövetelhetné a jobb minőségű árut. Legfontosabb a versenyképesség fenntartása, a megvehetőség, ami csak integet távolról sokszor a minőségnek. De még mindig hiányzik egy fogalom, a pazarlás. Mindenki szeretne mindenből minél többet, jobbat, az ember végül is gyarló. Egyszerű számtan, hogyha a termék élettartama rövid, a minősége vacak, megint új kell belőle. Újratermelésnek kell történnie. Így áll be ismét az a kaotikus állapot, hogy a hatékonyság ellenség lesz, a pazarlás kötelező kényszerpálya, na és egyre csak termelődik a hulladékhegy. Így gondolom érthető, hogy miért nem találunk a városokban minőséget nyújtó szakboltokat, mert csak a keleti kacatokat tudjuk megvásárolni, miért nem a takarékosságra és a cipő állagának megóvására nevelnek bennünket. Ennél sokkal érdekesebb a banki ügyintézést, hitelfelvételt megtanulni. A téma már rég bent van az iskolákban, nemcsak a szakpályákon. Mindenütt. Ilyen nevelési irányelvek szükségesek ahhoz, hogy a dobozban a szóban forgó társasjáték kellékei működni tudjanak. Embereket pedig mindig fognak találni, akik ezt végrehajtják és levezényelik.

Visszatérve a bűvös GDP-re, növekedése az embereknek szűkösséget hoz, ezt sokan érzékelik, azt gondolom. Olyan ez, mint a háború. Ha párhuzamot vonnak, egyértelmű. Lehet ugyan ideológiát találni, de tönkretétel szükséges mindenképpen ahhoz, hogy legyen újratermelés, hogy az ember újra építhessen.

Csongrád kis város. Ami a világban zajlik, ide az vetítődik ki miniatűr méretekben. Márpedig a világban tökéletes értékzavar állt elő. A legfájóbb az, hogy az emberekkel elhitetik azt, aminek pont az ellenkezője történik.

Végül a peronon sétáló dobozos ember utazni kezdett, látott sok mindent. Az egyik történet a következő volt. Az öregember nem tudta kifizetni villanyszámláját, óráját kikapcsolták, rövidesen hajléktalanná vált, és meghalt. Valaki megjegyezte. Nem az volt a főbaj, hanem az, hogy senki nem segített. Az önös érdek, a taposó túlélés létrehozta a környezet totális közönyét, a jótékonyság hiányát. Mi az, ami számít? Ez volt a kérdés. A szolidaritás, jótékonyság biztosan nem eléggé. Nem tud beépülni a mai átlagos ember jellemébe. Nincs rá mód. Esetleges, idilli kép, már szinte furcsa a megjelenése. És ez még csak egy válasz a kérdésre. Az biztos, hogy a folyamat nem lehet végtelen. Ami megállít, az a Föld kimerülő erőforrása lesz. Addig azonban még sokat lehet a kockával dobni!

Toldi Zsuzsanna

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.

{fcomment}

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés