2024. május 09., csütörtök.       Köszöntjük névnapjukon Gergely és Katinka nevű olvasóinkat.  Holnap Ármin és Pálma napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Három fórumból kettő érdektelenségbe fulladt

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – A három csongrádi polgármesterjelölt két hét alatt egy-egy lakossági fórumot tartott. Bedő Tamás független jelölt fórumán hatvanketten, Szigeti Szabolcsén kilencen, Kőrösi Tiborén – ahol előadóként térségi országgyűlési képviselő, megyei elnökjelölt és egy országosan ismert uniós képviselő is megjelent – mindösszesen harmincnégyen vettek részt. Bedő Tamás rendezvényén vegyes volt a közönség összetétele, Szigeti Szabolcsnál elsősorban a barátai jelentek meg, míg Kőrösi Tibor kampányeseményén a Fidesz helyi tagsága mellett szinte csak a párt által pozícióba juttatott megélhetési pártkatonák voltak jelen. A felszólalók két fórumon is meglepetéseket okoztak, sőt, a fideszes eseményen botrányközeli helyzetet teremtettek.

 

Kigyulladt egy távolsági autóbusz

Hírek - Sziréna

CSONGRÁD – A város határában péntek délután kigyulladt a Tisza Volán Zrt. egyik menetrend szerint közlekedő autóbusza. A járat Hódmezővásárhelyről Szentesen és Csongrádon át Budapestre tartott. A hivatalos adatok szerint a járművön huszonkét utas tartózkodott, mindannyian sértetlenül hagyták el a fedélzetet. A busz a „nagybenzinkút” melletti kitérő úton állt meg, miután az utasok egyre erősebb füstre panaszkodtak. A tüzet elsőként a gépkocsivezető, majd a benzinkút dolgozói oltották. A lángokat sikerült annyira visszatartani, hogy a riasztás után perceken belül kiérkezett csongrádi tűzoltók a busz utasterét jórészt meg tudták menteni.

 

Fürdő – Bezárással folytatják a kamukampányt

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – Közvetlenül a választások előtt zárják be a csongrádi fürdőt. A szerda délután közzétett üzemeltetői felhívás szerint vasárnaptól már nem lehet használni a létesítmény udvari medencéit, az épületben lévő szolgáltatások is már csak pár napig működnek. A leköszönő városvezetés az október 12-i helyhatósági választásokra fókuszálva, a bezárással beruházáskezdést sugallva folytatja a kamukampányát, amely keretében már nem csak városszéli táblákra, hanem drága szórólapokra is költik a fürdőberuházás keretösszegét. A kivitelezés tényleges kezdéséhez egyébként az elnyert ötszázmillió forint ingatlanfedezetét éppúgy fel kell(ene) mutatni, mint az ötszázmillió forint teljes önrészt. Minderről azonban az illetékesek mélyen hallgatnak. Az önkormányzati képviselő-testület eddig két ingatlan felajánlására (a fürdő, s a volt Síp utcai iskola) hatalmazta fel a polgármestert. Az önrészhez – információink szerint – a pénz töredéke áll rendelkezésre. A kamukampány eredményeként – az „ingyenbolthoz”, az ötezer forintos „kampányutalványokhoz”, s az egyéb, közpénzpazarló költekezésekhez hasonlóan – a kiadások zöme október 13-án hull majd az új városvezetés nyakába. A következő polgármester és az új testület vélhetően csak villámintézkedésekkel, valamint különféle gazdasági mentőkötelekkel tud majd kimászni a bukással minden bizonnyal már tisztában lévő, ezért az „utánunk az özönvíz” politikáját folytató, magukat jobboldalinak mondó közszereplők alattomos csapdarendszeréből.

 

Ismét elgázoltak egy kerékpározó gyermeket

Hírek - Sziréna

CSONGRÁD – Valószínűleg újfent kerékpáros figyelmetlenségéből adódott egy baleset Csongrádon. Ezúttal hétfő kora este, a Nyíl és a Bethlen utca kereszteződésénél, a táblával jelzett megállási kötelezettsége ellenére hajtott át a védett úton egy fiú. A kivilágítatlanul közlekedő kerékpárost a Nyíl utcán haladó, s épp akkor odaérkező járművezető – aki elmondása szerint naponta rettegve hajt végig ezen az útszakaszon – elütötte. Az orrcsonttörést és végtagi zúzódásokat szenvedett gyermeket a kórházból még este hazaengedték. Tizenegy napja a Fő utcán, az egyik nagyáruházi parkolónál volt hasonló, vélhetően szintén a kerékpáros figyelmetlenségéből adódott baleset.

 

Melléképület égett a Kereszt utcában

Hírek - Sziréna

CSONGRÁD – Egy felújítás alatt álló, jelenleg lakatlan Kereszt utcai ház belső felében lévő melléképület gyulladt ki péntek este. A tűz fészkét csak a szomszédos telekről lehetett megfelelően megközelíteni. Mivel a terület sűrűn beépített, tartani lehetett a lángok tovaterjedésétől, ezért a két csongrádi tűzoltóegység mellé egy szentesit is a helyszínre vezényeltek.

 

Kendőzetlenül – Bedő Tamás mindenről kitálal?

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – Ugyan a hivatalos közösségi oldalán csak azt szellőztette meg Bedő Tamás polgármesterjelölt, hogy elmondja, kik döntenek valójában egy város ügyeiről és sorsáról, szerkesztőségünk azonban úgy értesült, immár elhatározta: kipakol az utóbbi négy ciklus azon döntéseiről is, amibe épp azok vitték bele őt, akik most az akkori döntéseket mind a nyakába próbálják varrni. A meglepetések között elhangozhat az is, Kőrösi Tiborral miként találkoztak hatszemközt, szigorúan zártkörű megbeszéléseken, s ő maga – miután lemondott a helyi képviselői mandátumáról – hogyan ajánlotta fel utóda számára a segítségét. Sőt, arról is beszélhet, hogy miként is zajlott az önkormányzatok mesterséges eladósítása, hogyan érkezett „fentről” az ukáz, hogy „csak bátran vegyétek fel a hiteleket, mert amikor mi jövünk, az önkormányzatoktól átvállaljuk az összes adósságot”.

 

Közpénzből kampánybolt

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – A helyhatósági választások előtt pontosan egy hónappal nyitotta meg a száz százalékban önkormányzati tulajdonú Piroskavárosi Nonprofit Kft. a csongrádi szociális boltot. Az üzlet az első két napon szinte „ingyenboltként” működött. Az önkormányzat leköszönő vezetése ugyanis – megválasztásuk után közel négy év elteltével – épp a választások előtt gondolta elsőként úgy, hogy ötezer forint névértékű, a helyi önkormányzat által kibocsátott vásárlási utalványokat juttat el bizonyos rászoruló személyekhez. Ezeket a nevesincs utalványokat csak az új „ingyenboltban” lehetett beváltani, ahol így szeptember 12-én nyitástól zárásig komoly tumultus alakult ki. Az üzlet mostani létesítése okának titkát minden, gondolkodásra legalább minimálisan képes személy könnyedén meg tudja fejteni, a választások előtti harmincadik nap oka azonban már sokaknak adhat némi fejtörést. A trükk csodás, s fifikás gondolkodásra vall, mivel a következő önkormányzati vezetés számára már a választások után garantál rögvest több tízmillió forint azonnali, nem várt kiadást.

 

Ellésmonostor – Mária-napon zárult a projekt

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – A kedvezőtlen időjárás miatt a templomrom melletti terület helyett a Csongrád Galériában szeptember 12-én, Mária-napon tartották meg az Ellésmonostor maradványainak rekonstrukciós felújítását, valamint turisztikai vonzerejének növelését szolgáló projekt záróünnepségét. Az Összefogás Csongrádért Egyesület közel egy éve nyert mintegy tizenhétmillió forintot a rom és környezete rendbetételére, továbbá a monostor iránt érdeklődő turisták tájékoztatását szolgáló eszközök létesítésére és kihelyezésére. A Tisza balparti védtöltésétől a romokig vezető utat terméskővel rakták ki. A monostor történetét, valamint Nagyrét természeti értékeit fotókkal gazdagon illusztrált információs táblák mutatják be. A jelentős feladatot felvállaló civil szervezet elnöke, Murányi László beszédében hangsúlyozta: a Bedő Tamás nevével fémjelzett helyi LEADER egyesület már a pályázat előkészítésében is segítséget nyújtott. A volt csongrádi polgármester munkatársai javasolták a projekt menedzselését sikerre vivő Mészáros Piroska megbízását is. A beruházást – a menedzser folyamatos felügyelete mellett – Szabados Tamás és csapata végezte el. Mivel a meteorológusok péntekre már korábban rossz időt jósoltak, Topsi Bálint plébános szerdán megszentelte a templomromot.

 

Kerékpáros gyermeket gázolt egy furgon

Hírek - Sziréna

CSONGRÁD – Szerkesztőségünk információi szerint könnyebben sérült az a kilencéves fiú, akit csütörtök délután a Fő utcán elgázolt egy furgon. Úgy tudjuk, a gyermek a nővérével együtt hajtott ki kerékpárral a Szent Imre utcából. Mindketten a Fő utcával párhuzamos kerékpárútra szerettek volna rátérni, miközben a szemközti áruházi parkolóból épp akkor kezdett kikanyarodni egy platós furgon. A sofőr fékezett, de már nem tudott időben megállni.

 

Szigeti Szabolcs mentegetőzik, magyarázkodik

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – Szigeti Szabolcs állítja, hogy nem a jelenlegi polgármester szekértolója. Ezt a tényt szerinte jól bizonyítja, hogy a polgármesteri hivatalban visszavontak tőle egy engedélyt. A „választási matematikával” kapcsolatban – amely szerint a mindenkori vezetővel szemben a választások során indulók megosztják az ellenerőt, vagyis több jelölt indulása a jelenlegi vezető hatalmon maradását szolgálja – a független polgármesterjelöltnek nincs véleménye, mondván, nem ismeri a politikusi észjárást. Mindezt a diszkós közösségi oldalán üzente szerkesztőségünknek, olvasóinknak, s különösképpen a kommentelőknek.

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés