2024. április 19., péntek.       Köszöntjük névnapjukon Emma nevű olvasóinkat.  Holnap Tivadar napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hószünet az óvodákban és a bölcsődékben is

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – A hétvégi intenzív havazás, az esetlegesen ellehetetlenülő közúti közlekedés, valamint az előrejelzett erős fagy miatt hétfőn és kedden rendkívüli tanszünetet tartanak az állami és az önkormányzati, valamint az egyházi fenntartású nevelési- és oktatási intézményekben. A megye névadó városában e két napon a gyermekek számára több helyen is biztosítanak napközbeni elhelyezést.

 

Korlátozások a vasúti közlekedésben

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – A vasúti közlekedésben szombaton korlátozást vezet be a Máv Zrt., mely a közcélú menetrendben meghirdetett személyszállító vonatok mintegy két százalékát érinti. A rendkívüli helyzetre tekintettel február 4-én üzemkezdettől üzemzárásig kizárólag a menetrendben „hópihe” jelzéssel megjelölt vonatok közlekednek. Ez a 147-es számú csongrádi mellékvonalon azt jelenti, hogy a Kiskunfélegyházáról Hódmezővásárhelyre 19 óra 34 perckor induló, Csongrádra 20 óra 8 perckor érkező, majd 20 óra 10 perckor továbbközlekedő vonat kimarad, de az összes többi – ha késéssel is – közlekedik.

 

Rendkívüli tanítási szünet a megyében

Hírek - Közélet

CSONGRÁD MEGYE – A várható rendkívüli hideg miatt hétfőre és keddre tanítási szünetet rendelt el B. Nagy László. A Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője a jegyzőknek és polgármestereknek eljuttatott határozatában arra hívja fel a figyelmet, hogy az oktatási-nevelési intézményekben a tanítás nélküli munkanapon is gondoskodni kell a gyermekek felügyeletéről. A kormánymegbízott levélben fordult az egyházi és alapítványi fenntartású oktatási-nevelési intézmények vezetőihez, melyben arra kéri a döntéshozókat, hogy az állami, s az önkormányzati működtetésű intézményekhez hasonlóan vegyék fontolóra a tanítási szünet elrendelését.

 

Ellehetetlenül az élet a tanyavilágban (fotókkal)

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – A várost övező tanyavilágban a Csongrád és Térsége Polgárőr Egyesület néhai ügyvezető elnöke, Kálmán József által kidolgozott külterületi információs rendszer alapján végzik a hideg időjárás miatti intézkedéseket. A tanyagondnokok, valamint a rendőrök és a polgárőrök a rendszernek köszönhetően tökéletesen ismerik a nehéz helyzetben lévőket, s Az életkörülményeiket. A lakott tanyákból a többség semmiképpen sem hajlandó több napra kimozdulni, ugyanis féltik az értékeiket. A katasztrófavédelem ugyanakkor a polgárőrség adatbázisára sem tart igényt, a szervezetnél Csongrád megyében megmaradt a 2006-os árvíz idején is tapasztalt, nagyképűséggel ötvözött fejetlenség.

 

Az eszement béklyók ellenére is fejlesztenek

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – A Turbó Autósiskola a legmodernebb technika alkalmazásával is próbálja megőrizni a térségben a meghatározó piaci szerepét. Immár rendelkeznek olyan adatgyűjtő rendszerrel is, amely belső-, valamint külső videofelvétellel rögzíti, mikor és merre járt a tanuló. Miközben a technika a gépjárművezető-oktatásban szárnyalva fejlődik, a hazai vizsgáztatási rendszert szinte a „feje tetejére állították”. A Turbó több évtizedes szakmai tapasztalatokkal rendelkező oktatója, Csenki Mihály szerint a rutin- és a forgalmi vizsga összekapcsolása a vizsgáztatás rendszerét ellehetetleníti, s képtelen helyzetekbe sodorja az abban résztvevő kollégáit is.

 

Könyvtári küzdelem a bizonytalansággal

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – Az elmúlt években a fejlesztési pályázatokon jelentős sikerrel szerepelt a Csemegi Károly Könyvtár és Információs Központ, így idén az lesz az egyik legnagyobb gondjuk, hogyan találnak majd olyan pályázatot, amelyen – az eddigi sikereik ellenére – még eséllyel indulhatnak. Az intézmény vezetője, Horváth Varga Margit abban bízik, hogy a rendezvényeik megvalósításához szükséges pénzösszegeken túl egyéb feladatokra is nyernek támogatást. A nehéz gazdasági helyzet ellenére ugyan a könyvtárban is takarékoskodnak, ám a nyitva tartási idő további szűkítését nem tervezik.

 

Bebéék nélkül indul a dalfesztivál (videóval)

Hírek - Közélet

BUDAPEST, CSONGRÁD – A Bebe and The Change frontembere és menedzsere, a csongrádi származású Bebe (Abebe Dániel) elismerte a héten, hogy a Fans will be friends című számuk nem felel meg az Eurovíziós Dalfesztivál részvételi feltételeinek. S bár a dal kiváló, mégis esélytelenné vált, ugyanis a megmérettetésen csak olyan szerzeménnyel lehet indulni, amely 2011. szeptember elsejéig nagy nyilvánosság előtt még nem hangzott el. Bebéék dala azonban nemrég bizonyíthatóan felcsendült egy magyar kereskedelmi csatorna egyik műsorában.

 

Önlefejezés a haldokló Városkép Kft.-nél

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – Várhatóan a cég eddigi gazdasági vezetője, Szűcsné Sárvári Anita csütörtöktől mindaddig megbízottként vezetheti majd a Csongrádi Városkép Nonprofit Kft.-t, amíg nem találnak egy olyan „kamikaze beállítottságú” vezetőt, aki hajlandó felvállalni egy olyan cég irányítását, amelyben – szinte kötelező jelleggel – helyi politikusok sógorait, komáit és haverjait mindenáron alkalmazni kell. Úgy tudjuk, Szabóné Csépe Erzsébet ügyvezető igazgató a decemberben megromlott egészségi állapotára hivatkozva mondott le, igaz, e személyi változás már novemberben beszédtéma volt a városházán. Információink szerint a városvezetők körében felvetődött a kft. megszüntetésének lehetősége is, ám ez nem lehetséges, hiszen két helyi pártvezér görcsösen kapaszkodik a cégbe.

 

Lakatot hozott az új esztendő (fotókkal)

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – Újfent lakat került a legendás hírű Dob utcai üzletre, amely a rendszerváltás előtt Fűszer Csemege elnevezéssel indult, s az utóbbi két évben Gyümölcskosár néven működött. Az egykori boltocskát még az új évezred elején a tulajdonos bővítette ki, de két éve bezárta, majd bérbe adta a zöldségdiszkontot működtető Szántó Jánosnak, aki december 31-én ismét bezárta. A kereskedővé avanzsált szelevényi gazdálkodó Szilveszter napján baráti, munkatársi és üzlettársi körben bográcsos birkapörkölttel, „Bartók-roséval”, valamint végkiárusítással búcsúzott.

 

Megölte a nevelőanyját - hat év börtönre ítélték

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – Jogerősen hat év börtönbüntetést kapott a héten az csongrádi férfi, aki tavaly brutális kegyetlenséggel megölte a nevelőanyját. A tettes, Kolompár László állami gondozottként nevelkedett, s hat éves volt, amikor az asszony magához vette. A végzetes napon D. Istvánnénak annyi volt a „bűne”, hogy megkérte az akkor már huszonhat éves fiút, járuljon hozzá a közös háztartás költségeihez. Miután összevitatkoztak, Kolompár kegyetlenül megverte az asszonyt, a pénzét elvette, majd elment egy barátjához, akivel később átkutatták a házat. Az asszony ekkor már halott volt. Kolompár társa felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

 

Folytatjuk - 2012-ben is kendőzetlenül!

Hírek - Közélet

Kedves olvasóink! Tisztelt üzleti partnereink! Ellenségeink! Döntöttünk: folytatjuk. Az új évben is rendszeresen közlünk híroldalunkon friss, elsősorban csongrádi információkat. A döntést nem csak az igen kedvező olvasottsági adatok alapján hoztuk meg. A helyi gazdasági élet erőteljes omladozása miatt hosszasan hezitáltunk. Az üzleti partnereinkkel folytatott egyeztetések alapján mára vált egyértelművé, hogy a szerkesztőségünktől kellő távolságban tarthatók a pártok, a helyi kiskirályok, a közpénzeket sajátjukként kezelő „politikusok”. Megtartható tehát a kendőzetlen stílus, vagyis megmarad a híroldal.

 

Tucatnyi vállalkozó támogatta a tűzijátékot

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – Tizenkét vállalkozó mintegy kétszázezer forint támogatással indította útjára az újévköszöntő városi tűzijátékot, melynek ötletgazdái a mozit is üzemeltető Vig-fivérek voltak. A tartalmas égi parádéra közel ezren voltak kíváncsiak. Az élet most bebizonyította, hogy a Kossuth téri mozi előtti területe annak ellenére alkalmas nagyobb programok megtartására, hogy ott gödörtől Országzászló emlékműig már sok mindent elhelyeztek, s így a kisváros közösségét megfosztották egy központi rendezvényhelyszíntől.

 

Vigék szervezik az újévköszöntő tűzijátékot

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – Nagyszabású újévköszöntő tűzijátékot legutóbb egy évtizeddel ezelőtt, a Szent István-szobor avatóünnepsége keretében tartottak Csongrádon, azóta legfeljebb csak ötletszinten merült fel a látványos közösségi program rendezésének a lehetősége. A mozit működtető Vig-fivérek most helyi vállalkozások és cégek összefogásával, hagyományteremtő módon változtatnak e helyzeten. A Kossuth tér mozi előtti részén éjfél után pár perccel látható majd a tartalmas égi fényparádé, amihez a város költségvetéséből egyetlen fillért sem kértek.

 

Borházpótló palackos - készülnek az óév búcsúztatására

Hírek - Közélet

CSONGRÁD - Az óévbúcsúztató rendezvényekhez is több, mint százféle minőségi bort, valamint hazai és import pezsgők és habzóborok garmadáját kínálja az immár a Szentháromság téri park szerves részévé vált Parkos Palackos. Nem véletlen, hogy az üzletben kiemelt hangsúlyt kap a tőkék nedűje, hiszen a tulajdonos, Pusztai Csaba megszállott borász, s a ráfizetés ellenére mindaddig működtette a Csongrádi Borok Házát is, mígnem az a városrehabilitációs projekt, valamint a városvezetői hozzá nemértés áldozatává nem vált.

 

Sikeres évet zárt a Csemegi könyvtár

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – Nehéz, de sikeres évet tudhat maga mögött a Csemegi Károly Könyvtár és Információs Központ. Idén – két uniós pályázatnak köszönhetően – informatikai fejlesztésre harmincmillió forintot költhettek. Az egyik TÁMOP-pályázat révén tizenkilencmillió forintból létrehozták az intézmény új internetes honlapját, kialakították a turisztikai- és kulturális adatbázist, s csatlakoztak a tizenegy könyvtár együttműködésével kialakított adatcentrumhoz is. A könyvtár dokumentumai bekerültek egy országos adatbázisba, így bárki egyszerűen kereshet az intézmény teljes állományában.

 

Mosoly és mogorvaság a derűakción (fotókkal)

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – A szokásos adventi köztéri akcióját vasárnap délelőtt két helyszínen, egyazon időben tartotta a Szentes-Csongrád Rotary Club. A szentesi sétálóutcában az aktivistáktól tíz megszólítottból nyolc elfogadta az almát, a mézeskalácsot, illetve a forró teát, vagy a forralt bort. A csongrádi Jókai utca sarkán nem volt egyszerű a rotarysok dolga, szinte minden második járókelő zárkózott volt, amit a klub elnöke, a szentesi Mészáros Zoltán csodálkozva vett tudomásul. Szerinte nem lehet véletlen, hogy Csongrádon sokan még aranyvasárnap is mogorván, búskomoran sétálgatnak a napfényben ragyogó Fő utcán.

 

Áfész-ügy - Bátki Ferenc belehalt

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – Az igazságérzetét tipró megaláztatásba belehalt Bátki Ferenc, aki hónapok óta küzdött a Csongrád és Vidéke Áfész vagyonának elvitele ellen. A csongrádi üzletember az ügylettel kapcsolatos tényfeltáró összeállításaink legfőbb informátora volt. A Körös-torok Coop Zrt. pénteki közgyűlése előtt a zrt. vezetői azt mondták neki, mutassa be a részvényeit, különben nem vehet részt a döntéshozásban. Mivel a részvénykönyv alapján Bátki Ferencnek semmit sem kellett volna bemutatnia, igencsak feldúlttá vált, hazaindult, az otthonába érve rosszul lett, összeesett, majd elvesztette az eszméletét. A vagyon elvivői már nélküle döntöttek a zrt. vezetőségének teljes átalakításáról, s az ügylet „szentesítéséről”.

 

Egynapos lesz a Rotary adventi akciója

Hírek - Közélet

CSONGRÁD, SZENTES – Elmarad a Szentes-Csongrád Rotary Club mai adventi akciója. A két városban egyazon időben, a karácsony előtti utolsó hétvégén évek óta utcára vonulnak a civil szervezet aktivistái, s egy-egy jó szóért, mosolyért „cserébe” forró teával és forralt borral kínálják a járókelőket. A mai kedvezőtlen időjárás azonban áthúzta a szervezők számítását, emiatt a szentesi és a csongrádi karácsonyi megmozdulás egynaposra szűkül. A szentesi sétálóutcában, valamint a csongrádi Jókai és a Fő utca sarkán csak vasárnap délelőtt 9 és 12 ára között állítják fel az adventi Rotary-standot.

 

Gulyást bepalizták - nyújtják a lenyúlást?

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – A teljes Áfész-vagyon elvitelének utolsó fejezetéhez érkezne pénteken egy „régi motorosokból” álló csoport, ám kvarchomok keveredett a fogaskerekek közé. A szövetkezet utódszervezetének tekinthető Köröstorok Coop Zrt. pénteki közgyűlésén várhatóan megfosztják az igazgatótanácsi tagságuktól az ágálókat, az összességében milliárdot is megérő szövetkezeti vagyon megszerzése mégsem lesz sétagalopp. Bizonyára csak véletlen, hogy lapunk felelős szerkesztője ma üzentet kapott, miszerint „olyan ügybe nyúlt, ami miatt kicsinálják”. Hálából e „figyelmességért”, immár konkretizáljuk, kik állnak a milliárdos, talán nem teljesen tiszta ügylet mögött.

 

Ingyenes szakmai képzés - pár hely még szabad

Hírek - Közélet

CSONGRÁD – A teljes kistérségből lehet még jelentkezni a néhai térségi országgyűlési képviselő, Eke Károly által létrehozott alapítvány által szervezett ingyenes szakmai képzésre. A visszamondott jelentkezések miatt megüresedett helyekre december 15-ig még befogadnak pályázatokat. A jövő februárban kezdődő oktatás során a szakképzési jegyzékben szereplő panziós falusi vendéglátó szakra a megye névadó városából, s a három környező községből jelentkezhetnek a hétvégi, illetve az esti tanulást felvállalók. További információ kérhető Nagy Ferenctől a 0620/311-22-41-es telefonszámon.

 
További cikkeink...
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés