Madármegfigyelés a Serházzugi-holtágnál
CSONGRÁD – Az Európai Madármegfigyelő Napok részeként a Környezet és Természetvédők Csongrád Városi Egyesülete szombat délelőtt a Serházzugi-holtághoz invitálja az érdeklődőket. A csoporthoz a Sport utcában, a vízügyi igazgatóság épületénél délelőtt 9 órakor lehet csatlakozni. A részvétel díjtalan.
Félidőben – Cserékre érett a csapat? (1.)
CSONGRÁD – A város legismertebbé vált történelemtanára két évvel ezelőtt reggel besétált a helyi gimnázium épületébe, s lemondott az igazgatói tisztségéről, majd bement a városházára, s beült a polgármesteri székbe. A demokratikus helyhatósági választáson megválasztott Kőrösi Tiborral együtt elfoglalhatta a városházi helyét tizenegy demokratikusan megválasztott önkormányzati képviselő is, akik közül ketten rövidesen „feljebbvalóvá” váltak, mivel őket a többiek alpolgármesterré választották. Az újak egyike rövidesen megtagadta a múltját, s látványosan, de nem hivatalosan a legnagyobb frakcióhoz szegődött. Csongrád két évvel ezelőtt megkezdődött legújabb korszakáról a polgármester ma a blogjában egyoldalú információkat és gondolatokat közölt. E korszakról a héten itt, vagyis Pap Gabriella, Gyovai Gáspár, Nagy Rusztem, s – immár – Koncz József „kedvenc” lapjában kendőzetlenül írunk néhány valós információt. A háromrészes sorozat indításaként felidézzük, mi is történt az emlékezetes alakuló ülésen, amikor – szubjektív olvasói vélemények szerint – többen jelképesen szemközt köpték a választóikat. Pert nyert a belvárosi vendégházak üzemeltetője
Babos káposztával nyert a Hundec Kft. brigádja
Megkezdődött a szüreti káposztafesztivál
Szelektál a polgármester blogmemóriája
CSONGRÁD – A blogjában hirdetett ma vezetői álláshelyeket a város polgármestere. Kőrösi Tibor a „szokásos” kora hajnali blogbejegyzésében arra biztatja a rátermett olvasóit, hogy pályázzanak a városi könyvtár és a városellátó igazgatói pozícióira. A város első polgára sok szépet leírt a két intézmény körülményeiről, azonban nem tért ki a városellátó mesterségesen, súlyosan eladósított helyzetére. Arról is megfeledkezett, hogy Törköly Péterné helyére – pályázat nélkül – miként szemeltek ki egy Krisztina keresztnevű csongrádi hölgyet, aki viszont pár hete hirtelen visszakozott. Nagyot álmodnak – Újabb fürdőfejlesztési fórumot tartanak
A szezonbővítés ellenére kihalt az üdülőterület
Nyílt nap a palántagyárban – Töretlen a sikerük
Pluszpénzek – Itt-ott mégis kilóg a lóláb?
CSONGRÁD – A hónap elején a Jobbik helyi szervezete nyílt levélben kérdezte Kőrösi Tibor polgármestert. A párt néhány kérdésbe foglalt állítását a város első számú vezetője a válaszában érintetlenül hagyta. Emiatt utánajártunk: felvesz-e többletjuttatást az önkormányzattól az egyik alpolgármester, részesülnek-e önkormányzati cégeknél külön megrendelésekben a városvezetők? A párt helyi szervezetének elnökét, Laczkó Zsoltot is megkérdeztük a polgármester riposztjában megfogalmazott állításairól: valóban elhalmozzák-e őt jól fizetett munkákkal, s mi volt a köze a Kemence Csárda felújításához?
|




CSONGRÁD – Egyelőre egymillió forint körüli az önkormányzat vesztesége abban a perben, amelyet egy tartós bérleti szerződés azonnali felmondásának foganatosítása érdekében indított a belvárosi vendégházakat működtető Kerekárok Kft. ellen. A cég szintén keresetet nyújtott be, melyben azt kérte a bíróságtól, hogy helyezze hatályon kívül a felmondást. Az első fokon eljáró Csongrád Városi Bíróság szinte mindenben igazat adott a kft.-nek, így most főhet a városvezetés feje, hogy az önkormányzat a bérbeadói felújítási kötelezettségeket miként teljesíti. Az sem kizárt, hogy a jogtalan meghurcolás miatt a cég vagyoni és nem vagyoni kártérítés miatt tetemes összegre „visszaperli” az önkormányzatot. A hétfői elsőfokú ítélet még nem jogerős, az önkormányzat a huzavonát – kis szerencsével –másodfokon akár még tovább is folytathatja. 

CSONGRÁD – Kőrösi Tibor polgármester nyitotta meg ma délután az ez évi szüreti mulatságot, amely a hagyományoknak megfelelően káposztafőző versennyel is párosul. A Dob utcában este 10 óráig tartó rendezvényen délután 2 óra óta tizenkét csapat és négy baráti társaság főzi az étkeket. A hangulat megalapozását a jófajta csongrádi borok is elősegítik, a méltó levezetést pedig – a kora esti eredményhirdetés után – utcabál garantálja.





