2024. április 18., csütörtök.       Köszöntjük névnapjukon Andrea és Ilma nevű olvasóinkat.  Holnap Emma napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Gátfelújítás – Helyi cégek is közreműködhetnek

Hírek - Gazdaság

CSONGRÁD - 2013. Január 10.

Tartotta magát a korábbi ígéretéhez a polgármester, s a hamarosan folytatódó csongrádi gátfelújítás ügyében lobbizott a helyi cégek és vállalkozások érdekében. A rekonstrukció – mely a tiszai védtöltést hatszáznyolcvanhárom méter hosszban érinti – az elmúlt héten megkezdődött. A beruházás teljes költségvetése egymilliárd-ötszáznegyvenötmillió-kettőszázhuszonkettőezer-hetvenöt forint, vagyis a Simicska Lajos nevéhez is kötődő konzorcium a feladatot centiméterenként mintegy huszonkettőezer-hatszázhuszonnégy forintért végzi el. Az önkormányzattól augusztusig tizenötmillió forintért bérbe vették a volt Szeviép-telepet, s – Kőrösi Tibor közbenjárására – a kivitelezési munkákba bevonnak több helyi gazdasági egységet is. Az érintettek közül egyelőre nem találtunk senkit, aki hajlandó lett volna nyilatkozni, a szerződéseket ugyanis – információink szerint – még senkivel sem kötötték meg.

A Tisza Csongrád melletti védtöltésének felújítási munkálatai során – egyebek mellett – a betonozási munkákban, valamint az alapanyagok beszállításában is részt vehetnek helyi vállalkozások. Mint korábban megírtuk, a 2000. évi tavaszi árvíz után megkezdődött, majd a 2006. évi árvizet követően még erőteljesebben folytatódott gáterősítési munkák utolsó fázisát tavaly nem lehetett megkezdeni, ugyanis a másfélmilliárd forintot is meghaladó feladatellátásért a lehetséges beruházók igen komoly harcot vívtak. Végül – korántsem nagy meglepetést okozva – a Simicska Lajos nevéhez kötődő, részben a Közgép Zrt. által alkotott Zsurmó Konzorcium nyert. Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság velük szeptember 10-én kötött szerződést. Október végére az is kiderült, hogy a volt Szeviép-telepet tizenötmillió forintért bérbe veszik. Kőrösi Tibor már akkor ígérte, hogy mindent megtesz azért, hogy a rekonstrukciós munkákban a lehető legtöbb helyi cég és vállalkozás szerephez jusson.

A méterenként közel kétmillió-háromszázezer forintba kerülő felújítási munkák közül többet megfelelőképpen el tudnak végezni helyi cégek is, a felhasználandó egyes építőipari termékek előállításába pedig – akár a Szeviép-telep technikai adottságai révén – a Csongrádi Városellátó Intézmény is bekapcsolódhat. Információnk szerint a szerződéseket a jövő héten véglegesítik, így a teljesen pangó csongrádi építőipar szekere – mely épp útban van egy mély szakadék felé – talán heteken belül kimozdulhat a kátyúból.

A polgármester a hétvégén az internetes naplójában, a Lám, lehet ezt így is! című írásában dicsekedett az elért eredményekkel:

„A gát hátralévő szakaszának, és a partfal megerősítésének munkálatai elkezdődtek. Kijelölték a kikötési pontokat, melyeket felhasználva – a vízállás miatt – a jövő héten kezdik el a kövek szórását a partfal megerősítéséhez. A gát folyó felőli oldalán bontják a téglaburkolatot, folyik az előkészítés a betonozáshoz. A kivitelezésben jelentős szerepet kaptak csongrádi vállalkozók is. Jelenleg a legnagyobb szerep – mely előszerződéssel már biztosított – a betonozási munkákat végző helyi vállalkozóé. (…) A volt Szeviép-telepet tizenötmillió forintért bérlik a várostól. A betonelem készítő üzemünknek szintén szerep jut a gátfal betonozásában, az ehhez kapcsolódó vasszerkezeti munka elvégzésében. A megvásárolt telep tehát egy év alatt megtermelte az árát. A város gyakorlatilag ingyen jutott hozzá, miközben munkát biztosít az itt dolgozóknak. Rendkívül értékes ingatlan vált a város tulajdonává, mely hasznot is termel. Büszke vagyok rá.”

Mint korábban megírtuk, a Szeviép-telepet az önkormányzat nettó huszonnyolcmillió forintért vette meg. Az ingatlant a Csongrádi Városellátó Intézmény kezeli. A telep szakágazati menedzselését a korábban is ott dolgozó Gyovai Zsolt végzi, aki már tavaly ősszel biztos volt abban, hogy a Szeviép Zrt. felszámolása során sikeresen megmentett eszközök, s a több évtizedes szakmai tapasztalat révén akár nagyobb beruházásokban is eredménnyel vehetnek majd részt.

Fotók: Révész Gábor

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés