2024. március 29., péntek.       Köszöntjük névnapjukon Auguszta nevű olvasóinkat.  Holnap Zalán napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ötvenhat év után is kísért a múlt szelleme

Hírek - Közélet

CSONGRÁD - 2012. Október 24.

A külső hatalmaktól ma is bőven kap hazánk olyan nyomatékos kéréseket, vagy inkább diktátumokat, mely elvárások eredménytelensége más országokban már bebizonyosodott. Mi éppen azzal vívjuk ki egyesek ellenszenvét, hogy nem követjük vakon az általuk ajánlott utat. Minderről az ötvenhat évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulója napján fejtette ki személyes véleményét Csongrád polgármestere, aki a nap folyamán e témáról a városi ünnepségen elmondott ünnepi beszédében is értekezett. Kőrösi Tibor szerint a tisztánlátás érdekében manapság újfent hallgatni kell a szívünkre is.

A város polgármestere az internetes naplójában az ünnep estéjén tett közzé gondolatokat a forradalom és szabadságharc eseményeiről, valamint azok mai üzenetéről:

„Ötvenhat évvel ezelőtt, ’56-ban ezen a napon valami felfoghatatlan, váratlan és felemelő történelmi esemény vette kezdetét Magyarországon: forradalom és szabadságharc, melynek követeléseit tizenhat pontban fogalmazták meg.

Az akkori események ma már napról napra, szinte óráról órára ismertek. De ennek ellenére az, aki nem élte át az ’50-es évek szocialista diktatúráját, majd a forradalom napjait, csak nehezen értheti meg, hogy mi történt valójában. A könyvekben leírt események kronologikus sora az egyes társadalmi berendezkedések szerint gyakran a tárgyilagosságot mellőzve mutatta be ezt a szűk két hetet. Ezért a legbiztosabb forrás az emlékezet, hiszen az emberi sorsokon keresztül így tudjuk az események lényegét feltárni. Velünk él a történelem, ezért ne féljünk az elfogultságtól, tiszteljük azokat, akik nem látták pontosan a jövőt, de a múltból elegük volt. Alkossunk véleményt azokról is, akik a jövőt 1956. után utasításra formálták, bár más eszközökkel, de mégis hasonló módon, mint ahogy azt 1948. és 1956. között tették.

A magyar nép a megszokottól eltérő módon reagált a diktatúra lépéseire. Előbb kimondta, hogy elég volt, majd fegyvert fogott az elnyomói ellen. A Szovjetunió ezt nem tűrhette és a támadásához – örök szégyenünkre – talált magyar szövetségeseket is, akik pártot alapítottak, s a megtorlások élére álltak.

November 4-én a forradalom – katonailag – ugyan elbukott, de a szocializmust már nem lehetett a régi módon fenntartani. Aki ellenállt, eltiporták. Akit lehetett megvásároltak, és kihasználták az emberek béke utáni vágyát. Mégis ott kísértett Nagy Imre szelleme, egészen Kádár János utolsó, zavarodott beszédéig.

1989. október 23-án azt hittük, valami új kezdődött. De látni kellett, hogy volt pufajkásból csakúgy, mint besúgóból is, miniszterelnök lehetett. Szégyenkezés nélkül – fejüket és hangjukat felemelve – még mindig köztünk vannak azok, akik a forradalom leverésében közreműködő hatalom funkcionáriusai voltak. Szó sincs itt gyűlöletkeltésről, de tartásról, emberi méltóságról, vagy annak hiányáról annál inkább.

Amikor túl sok Saulusból lesz Paulus, az ember már nem tud hinni az őszinteségükben.

1989. június 16-án a mártírok újratemetésekor egy fiatalember, aki ma Magyarország miniszterelnöke, a hatodik koporsóról azt mondta, hogy abban található a jövőnk:

Sajnos igaza lett. Máig kísért az elmúlt rendszer összes hibája – a gulyáskommunizmusból a gulyás árát még unokáink is fizetni fogják. Azt még ő sem tudhatta, hogy a következő negyed századból 12 évben újra azok sodorják az országot a csőd szélére, akik ezt a rendszerváltás előtt már megtették.

Ezért ma – csakúgy, mint 56-ban – a megszokottól eltérő megoldásokat kell alkalmazni. Ha kell, sajátos magyar utat kell választani. Olyat, amelyen a jövő ötéves tervekkel nem leírható, a múlt folytathatatlan.

A külső hatalmak akkor is, és most is igyekeztek „segíteni”. Tették ezt szóban, az elmélet síkján, önző érdekek miatt. De a valódi segítség nem érkezett meg, maradt a nemzeti összefogás.

Ma is vannak nyomatékos kérések, vagy inkább diktátumok, melyek eredménytelensége más országokban már bebizonyosodott. Mi éppen azzal vívjuk ki egyesek ellenszenvét, hogy nem követjük vakon az általuk ajánlott utat.

Természetesen egy országnak be kell illeszkednie a nemzetközi folyamatokba. Ugyanakkor őriznie kell függetlenségét, melyet nem csak lánctalpakkal lehet eltiporni.

Vannak, s lesznek hangoskodók. Félelmet és gyűlöletet keltők. Önjelölt hősök, akik korábban csendes, de aktív együttműködők voltak.

Ha tisztán akarunk látni és élni, a józan eszünkre, és a szívünkre hallgassunk!”

A forradalom és szabadságharc kirobbanásának ötvenhat évvel ezelőtti évfordulója alkalmából Csongrádon kedden átadott önkormányzati díjakról, díszpolgári címről és Pro Urbe – Csongrád kitüntetésről már korábban írtunk. A megemlékezés keretében tartottak koszorúzásokat, s a kitüntetettek, a hozzátartozóik és az ’56-os szervezetek még élő helyi tagjai számára volt állófogadás is. Természetesen, mindez helyénvalónak tartható, hiszen a forradalom kirobbanása örömünnep, s annak kell(ene) lennie Csongrádon is, ám itt – épp a sajátos kitüntetési rendszer miatt – évről-évre beárnyékolja a helyi politikai vezetés emberi gyengeségéből adódó erkölcsi kilengések sora.

A november 4-i gyalázatról más településeken szintén megemlékeznek, Csongrádon ez idáig ez nem volt szokás, bár alkalmanként – főként szűk körben – korábban már tartottak megemlékezéseket. Ilyen idei programról egyelőre szerkesztőségünk nem értesült, ám ha változik a helyzet, az esemény ajánlóját lapunk programajánlójában közöljük.

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés