2024. március 28., csütörtök.       Köszöntjük névnapjukon Gedeon és Johanna nevű olvasóinkat.  Holnap Auguszta napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Visszafogott programsor, díjtalan belépés – lesz Körös-toroki Napok, a szervező bevállalja a milliós veszteséget

Hírek - Közélet

CSONGRÁD - 2012. Július 25.

Egy jelentős hagyományokkal rendelkező, fesztiváljellegű rendezvény esetén általában már akkor megkezdik a következő évi programsor szervezését, amikor az adott évi még el sem kezdődött. A Körös-toroki Napok esetében azonban e helyzet is „csongrádias jellegű”, az előrelátó tervezés helyett idén például csak tíz nappal a kezdés előtt határozták meg a véglegesnek tekinthető programsort. Két és fél hete még borsos árú belépőjegyekről szólt a fáma, de a díjszedés terve is dugába dőlt. A szervező és a területen működő érintett vállalkozások egymásra mutogatnak. A helyi önkormányzat vezetése ugyanakkor lapít, holott nekik kellett volna időben hathatós döntéseket hozniuk. A városvezetőknek ez esetben sem sikerült a sarkukra állniuk. Az érintett vállalkozókkal folytatott áprilisi hivatalos egyeztetés után a városházán még egy egyértelmű, hivatalosnak tekinthető szerződést sem tudtak aláíratni az érintettekkel.

A polgármesteri hivatal földszinti tanácskozótermében április 25-én tartották azt a vállalkozói egyeztetést, amelyen az idei Körös-toroki Napok szervezője, valamint a programszervezéssel is foglalkozó üdülőterületi vállalkozások vezetői vettek részt. E megbeszélésen az önkormányzat vezetését Gyovai Gáspár alpolgármester, valamint – a polgármesteri hivatal részéről – Juhász László jogtanácsos képviselte. A megbeszélés végén az alábbi „együttes nyilatkozatot” írták alá:


Nagyításhoz kattintson a képre!

A fenti irományt a jogtanácsos készítette elő, s leginkább a papír minősége alapján lehetne meghatározni, hogy célszerűen mire is használható. Igaz, a magyar „jogszolgáltatásban” szinte minden megállhatja a helyét, ezúttal is akadt ügyvéd, aki szerint a magyar bíróságon még ez is megállná a helyét, s találtunk olyan jogászokat is, akik szerint ez a „megállapodás” még emlékeztetőnek sem minősíthető. Mindenesetre bizonyos, hogy a független magyar bíróságon, egy évekig húzódó pereskedés végén eldőlne, mit ér ez az „együttes nyilatkozat”, most viszont az ez évi, augusztus 2-i négynapos rendezvény a tét, amelyre nézve ez alapvetően már nem lesz befolyásoló tényező. A „vállalkozói udvar” ugyanis a hosszas egyeztetések után végérvényesen úgy döntött, hogy önállóan szervezi a négynapos programját, s – mint korábban megírtuk – a Körös-toroki Napok szervezőjének terve – miszerint a Körös-toroki Napok idején az összes üdülőterületi szórakozóhelyen egységesen kezeljék az éjszakai és a hajnali beléptetést is – emiatt megbukott. Legalábbis az idei szervezői jogokkal rendelkező Stefánia Catering Kft. képviseletében Kozák Pál ezt állítja. A „vállalkozói udvar” büfései szerint őket az üdülőterületen rendezvényt szervező egyetlen cég és vállalkozás sem kényszerítheti előnytelen gazdasági helyzetbe. Az „udvar” területére vonatkozó bérleti szerződésük ilyen kitételeket nem tartalmaz, s a büfénként félmillió forintnál is több bérleti díjat is évről évre megfizetik a területet üzemeltető, többségi önkormányzati tulajdonban lévő Csongrádi Víz- és Kommunális Szolgáltató Kft-nek.

A tulajdonosi jogok hathatósabb gyakorlásával ugyanakkor élhetett volna az önkormányzat, de az sem eredményezett volna egy egyszerűen megoldható helyzetet, így a szükséges lépéseket – célszerűen – még tavaly ősszel meg kellett volna tenni. Ehhez képest csak idén tavasszal hoztak az ügyben határozatot, s kötötték meg a vonatkozó szerződéseket, de még akkor sem sikerült a szervezőnek egyértelmű kitételeket szabni. A város vezetői megtehették volna, hogy az ötszáz forintos belépőjegyár meghatározása mellett legalább annyira pontosan járnak el, mint a parkoltatás feltételei és annak díjrendszere meghatározásánál, így ugyanis a szervező teljesen jogosan szervezhette volna az egységes belépőjegyrendszert. Ehhez képest maradt a rendezetlen állapot, ami legalább a tavalyi parkoltatási összevisszasághoz hasonlítható.

Az egységes belépőjegyrendszer az üdülőterület legnagyobb szórakoztató komplexumának tulajdonosa, Szigeti Szabolcs szerint egy jövőbe mutató, jó gondolat volt, éppen ezért ő maga is támogatta azt. Szigeti Szabolcs sajnálja, hogy az üdülőterületen az „összhang hiánya” ezt a törekvést is meggátolta. Szerinte a fiatalok többsége most rosszabbul jár, hiszen ha a vendégek minden egyes éjszakai szórakozóhelyre megveszik a belépőjegyeket, az összességében sokkal többe kerül, mint a tervezett háromezer forintos, minden program látogatására jogosító napijegy. Ráadásul a bérlet további kedvezményeket jelentett volna mindazoknak, akik a fesztivál minden egyes napját a Torokban töltik.

Akik egy-egy napon minden programot felkeresnek, valóban rosszabbul járnak, ám akik csak a koncertekre kíváncsiak, vagy csak egy-egy szórakozóhelyet keresnek fel, valójában több ezer forintot is megtakaríthatnak. Az egységes díjrendszer viszont a vállalkozások számára egy viszonylag stabil, előrelátható, tervezhető bevételt jelentett volna. A kérdés már csak az, hogy a Körös-toroki Napokat a későbbiekben milyen irányba érdemes fejleszteni. Ha a cél egy sokrétű zenei fesztivál kialakítása, akár a „kispénzűek” kizárása árán is, még egy profi online jegyértékesítési rendszert is érdemes bevezetni. Ha viszont a cél egy ingyenes koncerteket is kínáló, a „nagy nevektől” jobbára mentes, többnapos programsor biztosítása, abban az esetben a jelenlegi rendszert célszerű megtartani. Minderről természetesen az önkormányzat vezetésének kellene döntenie, lehetőség szerint már augusztus végén. Az eddigi hozzáállás alapján azonban biztosra vehető, hogy a városházán idén ősszel is zajlik majd a „nyíltszíni takuvakuzás”, s bizonyára felvetődik majd, hogy ezt a programot, s akár a teljes Körös-toroki üdülőterület fenntartását is, a Városkép Nonprofit Kft. fennhatósága alá kell gyűrni. Értesüléseink szerint ugyanis „két meghatározó csongrádi család” között erről szólnak a háttéralkuk, s a Körös-toroki Napok jelene és jövője, valamint az üdülőterület helyzete pedig marad egy sokadrangú kérdés.

Mindezek alapján kész csoda, hogy a Stefánia Catering Kft. e kialakult helyzetben, a mostani feltételekkel is felvállalja a Körös-toroki Napok megrendezését. A cég képviseletében a szervezési és az egyeztetési feladatokat végző Kozák Pál lapunk érdeklődésére elmondta: mindenképpen megrendezik a programsort, hiszen egy ilyen rangos fesztiválsorozat a huszonkettedik évben sem szakadhat meg. Az viszont már bizonyos, hogy a remélt nyereséggel szemben többmillió forint veszteségük keletkezik, éppen ezért a nagyszínpadi programskála szűkítésére kényszerültek. Ettől függetlenül megfizetik a közterületek használatáért a nettó kétmillió forint bérleti díjat, ám a teljes összeg átutalását nem tudják a szerződés szerint, nyolc nappal a program előtt garantálni. Ez ügyben az egyeztetések még folyamatban vannak, csakúgy, mint a terület biztosítása ügyében, ugyanis még arról sincs végleges megállapodás. (Mivel a rendezvény mégsem lesz körbekerítve, a rendőrség és a polgárőrség is – a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan – a teljes területen kifejti a tevékenységét. A tervezés és az előkészítés folyamatban van, a részletekről azonban leghamarabb e hét végén, esetleg a jövő hét elején lehet konkrétumokat megtudni. – a szerk.)

Az „együttes nyilatkozatban” foglalt megállapodás felrúgása miatt Kozák Pál szerint a Stefánia Catering Kft. fontolóra veszi egy bírósági eljárás indítását, de erről később határoznak, előbb ugyanis szeretnék zavartalanul megtartani a rendezvényt. A „vállalkozói udvar” sem döntötte még el, miként reagál a Stefánia Catering Kft. lépésére, miszerint a kialakult helyzet miatt – nagy nyilvánosság előtt is – őket tették felelőssé.

Az idei Körös-toroki Napok ügye alapvetően megérne egy próbapert, hiszen az, ahogyan az önkormányzat ezúttal is bánt eme értékes rendezvényével, vagy ahogyan a szervező részéről a tájékoztatás zajlott, vagy ahogyan az egész ügy mögött meghúzódik egy „politikai alapokon nyugvó, gazdasági háttérérdekeltségeket mozgató” csoport, már önmagában is sok kérdést felvet. Az ilyesfajta joggyakorlás viszont ma még hazánkban végeláthatatlan próbálkozásnak tűnik, de ha akad vállalkozó szellemű önérzetes személy, aki mindezt felvállalva belevág a pereskedésbe, őt a szerkesztőségünk információkkal, adatokkal és a nyilvánosság biztosításával is segíti majd.

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.

A cikkhez kapcsolódó olvasói fórumot ide kattintva érhetik el.

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés