2024. május 07., kedd.       Köszöntjük névnapjukon Gizella nevű olvasóinkat.  Holnap Mihály napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Körös-toroki Napok idején a szervező csak ötszáz forintos belépődíj szedésére jogosult?

Hírek - Közélet

CSONGRÁD - 2012. Július 15.

A város önkormányzati képviselő-testületének 75/2012. számú határozata, valamint a vonatkozó helyi rendeletek és törvények értelmében a Körös-toroki Napok idején jogtalanul kötik az üdülőterületi belépést a több ezer forintos napijegyek, vagy a szintén drága bérletek megváltásához. A jelenleg érvényben lévő rendeletek alapján, s a hatályos szerződések szerint a szervező az első három rendezvénynapon a 14 év felettiektől naponta ötszáz forint belépődíjat szedhetne, s így a bérlet is legfeljebb ezerötszáz forintba kerülhetne. Az önkormányzat és a szervező cég közötti szerződés értelmében a vasárnapi programok díjtalanul látogathatók. Ez utóbbi iránymutatást várhatóan maradéktalanul betartják, a jegyekre vonatkozót viszont alig-alig, de érthető ez a magatartás, hiszen a borsos áron kínált jegyekből és a parkoltatásból származó bevételek az idei Körös-toroki Napok idején akár kétszázmillió forintot is eredményezhetnek, s ezt még tetézik a szponzoroktól és a területen ideiglenesen árusítóktól származó bevételek, vagyis egy igazi vagyon a tét. A jelenlegi jogi környezetet az önkormányzat még akár rendezhetné is, ha ugyanis augusztus 2-ig megváltoztatják a vonatkozó helyi rendeleteket és az érvényben lévő szerződéseket, a szervezők a saját belátásuk szerint is alakíthatnák a jegyárakat. Jelenleg azonban a tervezett pénzbegyűjtés jogszerűtlen, így az ellen – egy jogállamban – az arra hivatott hatóságoknak hivatalból is fel kell(ene) lépniük.

Mivel a tavaly parkoltatás címén, törvényeket és rendeleti előírásokat áthágva gyűjtött ezresek ügyének sem lett jogkövetkezménye, immár nem csak a parkoltatásért kérnek naponta gépjárművenként ezer forintot (idén már részben megfelelő jogi hátteret is teremtettek ehhez – a szerk.), hanem az önkormányzati döntéseket figyelmen kívül hagyva, a szervezők háromezer forintos napijegyekkel és hétezer forintos bérletárakkal is számolnak. Teszik ezt annak ellenére, hogy Csongrád Város Önkormányzata Képviselő-testülete az április 26-án megtartott nyilvános ülésén (75/2012. (IV.26.) számon) önkormányzati határozatot hozott, amely értelmében – valamint a határozat alapján a polgármester által kötött szerződés szerint – a szervező az általa bérelt rendezvényterületre a beléptetésért napi ötszáz forintot kérhet, a 14. életévüket be nem töltött gyermekektől viszont semmiféle belépődíjat nem szedhet.

Az áprilisi testületi ülésen tárgyalt előterjesztéshez csatolt szerződés aláírásával a polgármester, Kőrösi Tibor és a szervező cég, a Stefánia Catering Kft., valamint az üdülőterületet fenntartó és a partfürdőt is üzemeltető, többségi önkormányzati tulajdonú Csongrádi Víz- és Kommunális Szolgáltató Kft. a feltételekről még tavasszal megállapodott. A Stefánia Catering Kft.-nek a bérleti díjat – kétmillió forint + ÁFA összeget – a rendezvényt megelőző nyolcadik napig fizeti meg a Csongrádi Víz- és Kommunális Szolgáltató Kft.-nek. A szerződés második pontja szerint eme összegért cserébe a szegedi székhelyű cég augusztus 2-a és 5-e között a Körös-toroki üdülőterület közterületeit, valamint a mentett oldalon lévő önkormányzati terület (a „külső parkoló”) felett is szabadon rendelkezhet. A belépőjegyekből, a szponzori támogatásból, a területek bérleti úton történő továbbértékesítéséből származó bevétel a Stefánia Catering Kft.-t illeti meg, a parkoltatásból származó minden második forint azonban az önkormányzaté. Az előzetes bizalmatlanságot azonban már akkor jól jelezte, hogy a testület gazdasági bizottsága javaslatára a város vezetői ragaszkodtak a napi elszámolásához.

A szerződés 1-es számú mellékletének második pontja a beléptetésről is egyértelműen rendelkezik: „A Stefánia Catering Kft. a rendezvény idejére az annak helyszínéül szolgáló területeket egybe kapcsolódóan körbekeríti.

A bekeríteni tervezett rész magában foglalja a körforgalomtól indulóan az út területét a vállalkozói udvarig, a vállalkozói udvart, a kis kemping területét, a korábbi Fortuna Sörözőt, valamint a söröző, illetve a Kőcsárda közötti magánüdülőket és vendéglátóhelyeket; a parti sétány szabadon hagyásával, a sétány és az úttest közötti területnek a körforgalomtól a vállalkozói udvarig terjedő részét, ideértve a magántulajdonú ingatlanokat is. A lezárt területen található, és nem a Víz- és Kommunális Kft. üzemeltetésébe tartozó ingatlanok tulajdonosaival a Stefánia Catering Kft. külön megállapodást köt a rendezvény idejére. A rendezvények idején a belépés díj megfizetése mellett történik. A területre belépés díja 14 év felett 500 Ft/nap. A rendezvény utolsó napján, 2012. augusztus 5-én a belépés a teljes napon díjtalan. Az egyes korosztályok (gyermekkorúak, fiatalkorúak, felnőttek) különböző színű karszalaggal léphetnek be a területre, ami lehetővé teszi, hogy ellenőrizhető módon a fiatalkorúak részére alkohol termék kiszolgálása ne történhessen. A lezárt területen működő, több vendéglátóhely ingyenesen is megközelíthető lesz.” Mivel a képviselő-testület e szerződéstervezetet hagyta jóvá, ettől eltérő szövegű, jogszerűen kötött szerződés jelenleg nem lehet érvényben.

Az áprilisi ülésen tárgyalt előterjesztéshez csatolt második melléklet egy megállapodás volt, az a volt Szeviép-telep és a Bökényalj út melletti, önkormányzati tulajdonú parkoló bérbeadásáról szól. Ennek értelmében a telepen és a parkolóban naponta a gépjárművek parkolásáért a Stefánia Catering Kft. ezer forintot kérhet, s ebben a megállapodásban is szerepel, hogy a díjbevétel fele az önkormányzatot illeti meg. Így a szegedi cég jogszerűen a mentett oldali parkoló, a volt Szeviép-telep és a Bökényalj út mellett lévő, kis kapacitású, burkolattal ellátott parkoló igénybe vételéért kérhet pénzt. Az út mellett, vagy éppenséggel a zöldterületen, illetve a leendő Egészségvárosra kiszemelt réten elhelyezett járművek után nem. Az utóbbi helyszínt ugyan a július 10-én kelt levelében Hideg Ferencné tulajdonos felajánlotta az önkormányzat számára parkoltatásra, e vonatkozásban azonban semmiféle önkormányzati döntés nem született. Az út mellett megálló járművek után a Stefánia Catering Kft. nem szedhet díjat, s arra a város egyik cége és intézménye sem jogosult, a csongrádi önkormányzat ugyanis máig nem alkotott parkolási rendeletet, pedig a tavaly elkövetett jogsértés többek között ebből is adódott. A hatályos törvények és rendeletek értelmében a járművezetőktől parkolási díj Csongrádon jelenleg csak a kijelölt parkolóhelyek bejáratánál kérhető. Ha az önkormányzat jogkövető magatartást tanúsít, még júliusban sebtében alkot egy parkolási rendeletet, kiegészíti a szervezővel kötött megállapodásokat és szerződéseket, továbbá módosítja a Körös-toroki üdülőterület rendjéről, valamint a közterületek használatáról szóló helyi rendeletet. Ha ezt mind meg merik tenni, máris jogszerűen szedhetik a borsos árú parkolási díjat, vagy akár a tervezett áron is árusítják a belépőjegyeket. E jogkövető magatartás azonban néha fényévekre kerüli a kisváros önkormányzatát, annak ellenére is, hogy az egyik vezető politikus a szép fizetése mellé az önkormányzattól jogi tanácsadásért is havonta felvesz egy takaros összeget.

A tervezett jegyárak kapcsán „furcsa ténykezelésre” is fény derült. A Stefánia Catering Kft.-t az áprilisi testületi ülésen képviselő Kozák Pál – az ülésről készült hivatalos jegyzőkönyv szerint – a következőket mondta: „A belépő minden nap 500 forint lesz, nincs hetijegy. Lesznek olyan zenés programok, diszkók, amik eddig is belépősek voltak, ezekre lesz hetijegy is.” Vagyis a testületi döntést megelőző vitában arról szó sem volt, hogy a napijegy valójában sétálójegy lesz, ráadásul azzal csak 22 óráig lehet „jönni-menni”, háromezer forintos jegyárról pedig szó sem esett. Az üdülőtulajdonosok beléptetésére vonatkozóan Kozák Pál az ülésen elmondta: „A területen lévő nyaralók tulajdonosai kapnak belépőt a zárt területre, de a parkolásnál ugyanaz az anomália lesz, mint eddig volt, hiszen már akkor ki lehetett volna osztani a gépkocsikra a belépési engedélyt, amikor az üdülőtulajdonosok befizették az üdülőjük díját.” A képviselői felvetésekre a jegyző helyett az aljegyző, Szubally Brúnó válaszolt, ő következőkkel nyugtatta a kedélyeket: „Most más lesz a helyzet, mint tavaly, máshol lesz a lezárás, ami a bökényalji lakókat nem érinti. A körbezárt terület csak pár üdülőt és szórakozóhelyet érint. Nem a központi úton, hanem a kerítés mögötti dűlőúton, illetve a hátsó kijáraton lesz kialakítva egy új forgalmi rend, s a vállalkozói udvar utáni üdülők tulajdonosai szabadon közlekedhetnek. A lezárás a körforgalomtól a vállalkozói udvarig 90 százalékban vendéglátóhelyeket és csak 1-2 lakost érint, de a gát felől ők is meg tudják közelíteni az üdülőjüket…”


A testületi ülésen felszólalt Gyovai Gáspár alpolgármester is, aki családi szempontból is érintett, hiszen a Csongrádi Víz- és Kommunális Kft.-nél a nagyobbik fia, Szabolcs koordinálja az üdülőterületi ügyeket, valamint hozzá tartozik a Körös-toroki Napok témája is. Gyovai Gáspár védelmébe vette a belépőjegyszedés tervét: „A belépődíjnak több előnye is lehet. Egyrészt megtudják, hogy mekkora a vendégfogalom, mert ezt még soha nem tudták felmérni, ami egyes turisztikai pályázatoknál alapvető probléma, hiányosság. Másrészt kor szerint is meg tudják a vendégeket különböztetni, s ha egy fiatalkorú alkoholtartalmú italt szeretne vásárolni, azt a kiszolgáló tudja, hogy neki nem adhat. Nagyon szigorú szabályok bevezetése nélkül lehet a rendezvényt egy kicsit szabályozottabban, rendezettebben megvalósítani. (…) Ha a beléptetős rendszer eredményeképpen a vendégforgalmat tudják igazolni, a későbbiekben támogatást is jobban lehet szerezni és egy nagyobb rendezvénnyé is válhat a Körös-toroki Napok.” Arról az alpolgármester bizonyára megfeledkezett, hogy a pontosan ellenőrizhető nyári beléptetést lehetővé tevő, jelenleg egy raktárban porosodó, s a tulajdonosának ki sem fizetett beléptető kaput továbbra sem használják, helyette a „zsebes” pénzbegyűjtést alkalmazzák. A belépőjegyes fesztiválokon alkalmazott, s bevált online jegyváltás helyett is maradt a „zsebes” árusítás, s – valami oknál fogva – a fesztiváli parkoltatásnál is kitartanak a „zsebes” megoldás mellett.

Az már csak „hab a tortán”, hogy április 26-án Gyovai Gáspár száját a következő mondat is elhagyta: „…a vállalkozói udvar vállalkozói is megértették, és elfogadták a tervezett működést, amit egy együttes nyilatkozattal alá is írtak..” Az alpolgármester az ülésen egy papírt is felmutatott, melyen aláírások is szerepeltek. Ehhez képest a vállalkozói udvar és a szervező máig nem egyezett meg. Az udvarban működő cégeket és vállalkozásokat a szervezővel folytatott tárgyalások során ketten képviselték, egyikük, Csőke László vasárnap délután szerkesztőségünk érdeklődésére elmondta: a Körös-toroki Napok szervezőjétől függetlenül tartják az udvarban a négynapos Ibiza Sound-ot, melyre a napi belépőjegy ezerötszáz forintba kerül. Mivel a fesztivál szervezőjével nem tudtak megállapodni, hozzájuk a XXII. Körös-toroki Napok bérlete és a napijegye, valamint a sétálójegye sem lesz érvényes. Érdeklődésünkre, miszerint így miként lehet majd a vállalkozói udvart megközelíteni, s a kordonozás miatt hogyan tudják biztosítani a menekülési útvonalakat, azt a választ kaptuk, hogy a jövő heti katasztrófavédelmi bejárás során a szakemberek eldöntik, hogy miként lehet egyáltalán a csongrádi üdülőterületen biztonsággal kordonrendszert kiépíteni. A vállalkozói udvar ragaszkodik ahhoz, hogy az általuk fizetett bérleti díjért a város augusztus 2-a és 5-e között is megfelelően biztosítsa a vendégeik számára a megfelelő és biztonságos ki- és bejárást.

Az bizonyos, hogy egy rafinált, s ebben az édesapjára hasonlító csongrádi „politikai-gazdasági csoport” vezetője szemszögéből az lesz az „igazi üzlet”, ha a XXII. Körös-toroki Napok esetlegesen botrányosan alakul. Az általa képviselt érdekközösség ugyanis – a jövőre nézve – már kidolgozott egy, a számukra majdan busásan jövedelmező megoldást, ez a variáció majd egy későbbi cikkünk témája lesz.

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.

A cikkhez kapcsolódó olvasói fórumot ide kattintva érhetik el.

CSONGRÁD – A város önkormányzati képviselő-testületének 75/2012. számú határozata, valamint a vonatkozó helyi rendeletek és törvények értelmében a Körös-toroki Napok idején jogtalanul kötik az üdülőterületi belépést a több ezer forintos napijegyek, vagy a szintén drága bérletek megváltásához. A jelenleg érvényben lévő rendeletek alapján, s a hatályos szerződések szerint a szervező az első három rendezvénynapon a 14 év felettiektől naponta ötszáz forint belépődíjat szedhetne, s így a bérlet is legfeljebb ezerötszáz forintba kerülhetne. Az önkormányzat és a szervező cég közötti szerződés értelmében a vasárnapi programok díjtalanul látogathatók. Ez utóbbi iránymutatást várhatóan maradéktalanul betartják, a jegyekre vonatkozót viszont alig-alig, de érthető ez a magatartás, hiszen a borsos áron kínált jegyekből és a parkoltatásból származó bevételek az idei Körös-toroki Napok idején akár kétszázmillió forintot is eredményezhetnek, s ezt még tetézik a szponzoroktól és a területen ideiglenesen árusítóktól származó bevételek, vagyis egy igazi vagyon a tét. A jelenlegi jogi környezetet az önkormányzat még akár rendezhetné is, ha ugyanis augusztus 2-ig megváltoztatják a vonatkozó helyi rendeleteket és az érvényben lévő szerződéseket, a szervezők a saját belátásuk szerint is alakíthatnák a jegyárakat. Jelenleg azonban a tervezett pénzbegyűjtés jogszerűtlen, így az ellen – egy jogállamban – az arra hivatott hatóságoknak hivatalból is fel kell(ene) lépniük.

Mivel a tavaly parkoltatás címén, törvényeket és rendeleti előírásokat áthágva gyűjtött http://www.csongradihirek.hu/portal/index.php/koezelet/159-teljhatalmu-fura-urak-a-koeroes-torokban ezresek ügyének sem lett jogkövetkezménye, immár nem csak a parkoltatásért kérnek naponta gépjárművenként ezer forintot (idén már részben megfelelő jogi hátteret is teremtettek ehhez – a szerk.), hanem az önkormányzati döntéseket figyelmen kívül hagyva, a szervezők háromezer forintos napijegyekkel és hétezer forintos bérletárakkal is számolnak http://www.csongradihirek.hu/portal/index.php/koezelet/655-ersoedik-a-zugolodas-a-koeroes-toroki-napok-jegyarrendszere-es-a-szervezes-technikaja-miatt . Teszik ezt annak ellenére, hogy Csongrád Város Önkormányzata Képviselő-testülete az április 26-án megtartott nyilvános ülésén (75/2012. (IV.26.) számon) önkormányzati határozatot hozott, amely értelmében – valamint a határozat alapján a polgármester által kötött szerződés szerint – a szervező az általa bérelt rendezvényterületre a beléptetésért napi ötszáz forintot kérhet, a 14. életévüket be nem töltött gyermekektől viszont semmiféle belépődíjat nem szedhet.

Az áprilisi testületi ülésen tárgyalt előterjesztéshez http://www.csongrad.hu/hun/testuleti2012/20120426/13.doc csatolt szerződés aláírásával a polgármester, Kőrösi Tibor és a szervező cég, a Stefánia Catering Kft., valamint az üdülőterületet fenntartó és a partfürdőt is üzemeltető, többségi önkormányzati tulajdonú Csongrádi Víz- és Kommunális Szolgáltató Kft. a feltételekről még tavasszal megállapodott. A Stefánia Catering Kft.-nek a bérleti díjat – kétmillió forint + ÁFA összeget – a rendezvényt megelőző nyolcadik napig fizeti meg az önkormányzatnak. A szerződés második pontja szerint eme összegért cserébe a szegedi székhelyű cég augusztus 2-a és 5-e között a Körös-toroki üdülőterület közterületeit, valamint a mentett oldalon lévő önkormányzati terület (a „külső parkoló”) felett is szabadon rendelkezhet. A belépőjegyekből, a szponzori támogatásból, a területek bérleti úton történő továbbértékesítéséből származó bevétel a Stefánia Catering Kft.-t illeti meg, a parkoltatásból származó minden második forint azonban az önkormányzaté. Az előzetes bizalmatlanságot azonban már akkor jól jelezte, hogy a testület gazdasági bizottsága javaslatára a város vezetői ragaszkodtak a napi elszámolásához.

A szerződés 1-es számú mellékletének második pontja a beléptetésről is egyértelműen rendelkezik: „A Stefánia Catering Kft. a rendezvény idejére az annak helyszínéül szolgáló területeket egybe kapcsolódóan körbekeríti.

A bekeríteni tervezett rész magában foglalja a körforgalomtól indulóan az út területét a vállalkozói udvarig, a vállalkozói udvart, a kis kemping területét, a korábbi Fortuna Sörözőt, valamint a söröző, illetve a Kőcsárda közötti magánüdülőket és vendéglátóhelyeket; a parti sétány szabadon hagyásával, a sétány és az úttest közötti területnek a körforgalomtól a vállalkozói udvarig terjedő részét, ideértve a magántulajdonú ingatlanokat is. A lezárt területen található, és nem a Víz- és Kommunális Kft. üzemeltetésébe tartozó ingatlanok tulajdonosaival a Stefánia Catering Kft. külön megállapodást köt a rendezvény idejére. A rendezvények idején a belépés díj megfizetése mellett történik. A területre belépés díja 14 év felett 500 Ft/nap. A rendezvény utolsó napján, 2012. augusztus 5-én a belépés a teljes napon díjtalan. Az egyes korosztályok (gyermekkorúak, fiatalkorúak, felnőttek) különböző színű karszalaggal léphetnek be a területre, ami lehetővé teszi, hogy ellenőrizhető módon a fiatalkorúak részére alkohol termék kiszolgálása ne történhessen. A lezárt területen működő, több vendéglátóhely ingyenesen is megközelíthető lesz.” Mivel a képviselő-testület e szerződéstervezetet hagyta jóvá, ettől eltérő szövegű, jogszerűen kötött szerződés jelenleg nem lehet érvényben.

Az áprilisi ülésen tárgyalt előterjesztéshez csatolt második melléklet egy megállapodás volt, az a volt Szeviép-telep és a Bökényalj út melletti, önkormányzati tulajdonú parkoló bérbeadásáról szól. Ennek értelmében a telepen és a parkolóban naponta a gépjárművek parkolásáért a Stefánia Catering Kft. ezer forintot kérhet, s ebben a megállapodásban is szerepel, hogy a díjbevétel fele az önkormányzatot illeti meg. Így a szegedi cég jogszerűen a mentett oldali parkoló, a volt Szeviép-telep és a Bökényalj út mellett lévő, kis kapacitású, burkolattal ellátott parkoló igénybe vételéért kérhet pénzt. Az út mellett, vagy éppenséggel a zöldterületen, illetve a leendő Egészségvárosra kiszemelt réten elhelyezett járművek után nem. Az utóbbi helyszínt ugyan a július 10-én kelt levelében Hideg Ferencné tulajdonos felajánlotta az önkormányzat számára parkoltatásra, e vonatkozásban azonban semmiféle önkormányzati döntés nem született. Az út mellett megálló járművek után a Stefánia Catering Kft. nem szedhet díjat, s arra a város egyik cége és intézménye sem jogosult, a csongrádi önkormányzat ugyanis máig nem alkotott parkolási rendeletet, pedig a tavaly elkövetett jogsértés http://www.csongradihirek.hu/portal/index.php/koezelet/159-teljhatalmu-fura-urak-a-koeroes-torokban többek között ebből is adódott. A hatályos törvények és rendeletek értelmében a járművezetőktől parkolási díj Csongrádon jelenleg csak a kijelölt parkolóhelyek bejáratánál kérhető. Ha az önkormányzat jogkövető magatartást tanúsít, még júliusban sebtében alkot egy parkolási rendeletet, kiegészíti a szervezővel kötött megállapodásokat és szerződéseket, továbbá módosítja a Körös-toroki üdülőterület rendjéről, valamint a közterületek használatáról szóló helyi rendeletet. Ha ezt mind meg merik tenni, máris jogszerűen szedhetik a borsos árú parkolási díjat, vagy akár a tervezett áron is árusítják a belépőjegyeket. E jogkövető magatartás azonban néha fényévekre kerüli a kisváros önkormányzatát, annak ellenére is, hogy az egyik vezető politikus még a szép fizetése mellé jogi tanácsadásért is havonta felvesz egy takaros összeget.

A tervezett http://www.facebook.com/KorosTorokiNapok/posts/261356697306535 jegyárak kapcsán „furcsa ténykezelésre” is fény derült. A Stefánia Catering Kft.-t az áprilisi testületi ülésen képviselő Kozák Pál – az ülésről készült hivatalos jegyzőkönyv szerint – a következőket mondta: „A belépő minden nap 500 forint lesz, nincs hetijegy. Lesznek olyan zenés programok, diszkók, amik eddig is belépősek voltak, ezekre lesz hetijegy is.” Vagyis a testületi döntést megelőző vitában arról szó sem volt, hogy a napijegy valójában sétálójegy lesz, ráadásul azzal csak 22 óráig lehet „jönni-menni”, háromezer forintos jegyárról pedig szó sem esett. Az üdülőtulajdonosok beléptetésére vonatkozóan Kozák Pál az ülésen elmondta: „A területen lévő nyaralók tulajdonosai kapnak belépőt a zárt területre, de a parkolásnál ugyanaz az anomália lesz, mint eddig volt, hiszen már akkor ki lehetett volna osztani a gépkocsikra a belépési engedélyt, amikor az üdülőtulajdonosok befizették az üdülőjük díját.” A képviselői felvetésekre a jegyző helyett az aljegyző, Szubally Brúnó válaszolt, ő következőkkel nyugtatta a kedélyeket: „Most más lesz a helyzet, mint tavaly, máshol lesz a lezárás, ami a bökényalji lakókat nem érinti. A körbezárt terület csak pár üdülőt és szórakozóhelyet érint. Nem a központi úton, hanem a kerítés mögötti dűlőúton, illetve a hátsó kijáraton lesz kialakítva egy új forgalmi rend, s a vállalkozói udvar utáni üdülők tulajdonosai szabadon közlekedhetnek. A lezárás a körforgalomtól a vállalkozói udvarig 90 százalékban vendéglátóhelyeket és csak 1-2 lakost érint, de a gát felől ők is meg tudják közelíteni az üdülőjüket…

A testületi ülésen felszólalt Gyovai Gáspár alpolgármester is, aki családi szempontból is érintett, hiszen a Csongrádi Víz- és Kommunális Kft.-nél a nagyobbik fia, Szabolcs koordinálja az üdülőterületi ügyeket, valamint hozzá tartozik a Körös-toroki Napok témája is. Gyovai Gáspár védelmébe vette a belépőjegyszedés tervét: „A belépődíjnak több előnye is lehet. Egyrészt megtudják, hogy mekkora a vendégfogalom, mert ezt még soha nem tudták felmérni, ami egyes turisztikai pályázatoknál alapvető probléma, hiányosság. Másrészt kor szerint is meg tudják a vendégeket különböztetni, s ha egy fiatalkorú alkoholtartalmú italt szeretne vásárolni, azt a kiszolgáló tudja, hogy neki nem adhat. Nagyon szigorú szabályok bevezetése nélkül lehet a rendezvényt egy kicsit szabályozottabban, rendezettebben megvalósítani. (…) Ha a beléptetős rendszer eredményeképpen a vendégforgalmat tudják igazolni, a későbbiekben támogatást is jobban lehet szerezni és egy nagyobb rendezvénnyé is válhat a Körös-toroki Napok.” Arról az alpolgármester bizonyára megfeledkezett, hogy a pontosan ellenőrizhető nyári beléptetést lehetővé tevő, jelenleg egy raktárban porosodó, s a tulajdonosának ki sem fizetett beléptető kaput továbbra sem használják, helyette a „zsebes” pénzbegyűjtést alkalmazzák. A belépőjegyes fesztiválokon alkalmazott, s bevált online jegyváltás helyett is maradt a „zsebes” árusítás, s – valami oknál fogva – a fesztiváli parkoltatásnál is kitartanak a „zsebes” megoldás mellett.

Az már csak „hab a tortán”, hogy április 26-án Gyovai Gáspár száját a következő mondat is elhagyta: „…a vállalkozói udvar vállalkozói is megértették, és elfogadták a tervezett működést, amit egy együttes nyilatkozattal alá is írtak..” Az alpolgármester az ülésen egy papírt is felmutatott, melyen aláírások is szerepeltek. Ehhez képest a vállalkozói udvar és a szervező máig nem egyezett meg. Az udvarban működő cégeket és vállalkozásokat a szervezővel folytatott tárgyalások során ketten képviselték, egyikük, Csőke László vasárnap délután szerkesztőségünk érdeklődésére elmondta: a Körös-toroki Napok szervezőjétől függetlenül tartják az udvarban a négynapos Ibiza Sound-ot http://www.facebook.com/events/420304508020046/ , melyre a napi belépőjegy ezerötszáz forintba kerül. Mivel a fesztivál szervezőjével nem tudtak megállapodni, hozzájuk a XXII. Körös-toroki Napok bérlete és a napijegye, valamint a sétálójegye sem lesz érvényes. Érdeklődésünkre, miszerint így miként lehet majd a vállalkozói udvart megközelíteni, s a kordonozás miatt hogyan tudják biztosítani a menekülési útvonalakat, azt a választ kaptuk, hogy a jövő heti katasztrófavédelmi bejárás során a szakemberek eldöntik, hogy miként lehet egyáltalán a csongrádi üdülőterületen biztonsággal kordonrendszert kiépíteni. A vállalkozói udvar ragaszkodik ahhoz, hogy az általuk fizetett bérleti díjért a város augusztus 2-a és 5-e között is megfelelően biztosítsa a vendégeik számára a megfelelő és biztonságos ki- és bejárást.

Az bizonyos, hogy egy rafinált, s ebben az édesapjára hasonlító csongrádi „politikai-gazdasági csoport” vezetője szemszögéből az lesz az „igazi üzlet”, ha a XXII. Körös-toroki Napok esetlegesen botrányosan alakul. Az általa képviselt érdekközösség ugyanis – a jövőre nézve – már kidolgozott egy, a számukra majdan busásan jövedelmező megoldást, ez a variáció majd egy későbbi cikkünk témája lesz.

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés