2024. április 19., péntek.       Köszöntjük névnapjukon Emma nevű olvasóinkat.  Holnap Tivadar napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Világszerte csongrádi képekkel hirdetik a Victor Hugo luxushajót

Hírek - Közélet

CSONGRÁD - 2012. Június 6.

A nemzetközi hajózási turisztikai portálokon a Tisza Csongrád melletti szakaszán készült képekkel hirdetik azt a luxushajót, amely Csongrádnál már idén is két alkalommal kikötött. A nyolcvankét méter hosszú, negyvenkilenc kabinnal rendelkező Victor Hugo fogadtatása a Tisza mentén általában Csongrádnál a legvadregényesebb, de szerencsére néhány lokálpatrióta ilyen helyzetekben is próbálja menteni a szülővárosa becsületét. Egy hete például helyi fiatalemberek – miután értesültek arról, hogy a Tokajba vezető úton gyalázatos körülmények fogadták a hajóval érkezőket – többórás munkával levágták az elhagyott kikötő körüli gaztengert. Így – legalább a visszaúton – már részben rendezett körülmények között szállhattak partra a prominens utasok.

A város polgármestere, Kőrösi Tibor szerkesztőségünktől értesült a történtekről, s ígérte, hogy az idegenforgalmi szezonban ilyen helyzet többé nem adódhat. Mint mondta, ez még akkor sem ismétlődhet meg, ha a múltban megszokott gyakorlat szerint néhányan azzal magyarázzák a kikötő és környéke elhanyagoltságát, hogy „úgyis csak egy hajó jár erre egész évben, ezért felesleges ott rendbe tenni a területet”.

A város első számú vezetője biztos abban, hogy nem csak az ilyen prominens személyeket szállító hajó utasait éri meg megfelelő kikötővel fogadni, akár az egyéni horgászturisták számára is biztosítani kell a feltételeket. A helyzet rendezése érdekében egyébként az Atiköviziggel és a Maharttal is felveszik a kapcsolatot, ugyanis „a hajókikötőnek ugyanúgy nincs gazdája, mint ahogyan az elmúlt években sok minden gazdátlanná vált a városban.” Kőrösi Tibor szerint a megörökölt hiányosságokat fokozatosan, sikerrel próbálják pótolni, ezek közé tartozik immár a folyami hajózás, s az ahhoz kapcsolódó infrastruktúra ügye is.

A Victor Hugo-n dolgozó három csongrádi alkalmazott közül a problémát a Facebook-oldalán felvető Pintér Beatrix – a témáról szóló cikkünk alatti bejegyzésben – köszönetet mondott a barátainak, hogy a visszaútra rendbe tették a kikötő környékét. A tapasztalatai szerint az utasok egyébként még így is imádják Csongrádot, s általában egy nagyon szép kisvárosnak tartják. (A területet egyébként Hajdu Sándor, Góg Gábor és Oláh István „társadalmi munkában” gaztalanították, s a kikötő elemeinek festésről csak azért nem gondoskodtak, mert az eső aznap ezt épp nem tette lehetővé. – a szerk.)

A hajót üzemeltető cég is felismerte, hogy a Tisza-mentén az egyik legszebb természeti kinccsel, a szőke folyó csodálatos kanyarulataival Csongrád rendelkezik, így nem véletlen, hogy a különféle nemzetközi utazási prospektusokban és turisztikai porálokon (így a CruisingHolidays és a EuroRiverCruises honlapján is) a hajó hirdetését Csongrádnál készült vezető képpel szerepeltetik. Egyelőre azonban a város vezetésének – úgy, mint az előző években – nincs semmiféle kapcsolata a hajózási céggel, noha már az első útjuk során, kilenc évvel ezelőtt igény merült fel arra, hogy az utasok behatóbban ismerkedjenek Csongráddal, s – elsősorban – az óvárosi halászházakkal. Az akkor már zárva tartó Kemence Csárda hiánya azonban ezen elképzeléseket rögvest keresztülhúzta, azóta pedig a nádfedeles vendégházakat üzemeltető cég és az önkormányzat vezetése között megromlott viszony miatt a város a házakat már az Utazás 2012. nemzetközi turisztikai seregszemlén bérelt standján sem ajánlotta az érdeklődőknek. A Kemence Csárda újbóli megnyitása pedig tizenegyedik éve a helyi politikusok álmaiban szerepel csak, a megvalósítása érdekében érdemi lépést még egyikük sem tett.

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.

{fcomment}

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés