2017. december 14., csütörtök.       Köszöntjük névnapjukon Szilárda nevű olvasóinkat.  Holnap Valér napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hála – Vargáné kifizette Kőrösi jussát

Hírek - Közélet

CSONGRÁD - 2014. November 13.

Mivel utoljára még – mély nyelvcsapásos hálára nagyon hasonlító magatartással – tehetett valamit szertett volt főnökéért Vargáné Török Ágnes, október 30-án meg is tette ama lépést, amire egy átlagosan becsületes, tiszta gondolkodású ember talán nem is gondolt volna: felhatalmazás nélkül kiutalta Kőrösi Tibor ex-polgármester részére az új városvezetés által vitatott szabadságmegváltási járandóságot. E csel következtében a polgármesteri hivatal gazdasági irodavezetője a csütörtöki képviselő-testületi ülésen már nem ve(hete)tt részt, az irodát a helyettese, Kruppa István képviselte. Kiderült az is, hogy Gyovai Gáspár volt alpolgármesterrel a Vargáné-Kőrösi duó jól kibabrált. A ma már csak képviselői mandátummal, s egy bizottsági tagsággal rendelkező bokrosi városatyának nem utalt a cseles Ágnes asszony, így a neki szerinte teljesen jogosan járó bő négymillió forintos járandóság lehetséges kifizetésének ügyében a testület eredményesen indított – jogi körülményeket feltáró – vizsgálatot.

Vargáné Török Ágnes, a polgármesteri hivatal gazdasági irodavezetője saját hatáskörben döntött Kőrösi Tibor volt polgármester szabadságmegváltási igényének teljesítéséről. A korábban a helyi oktatási központnál Kőrösi Tibor mellett gazdasági vezetőként dolgozó szakembert a fideszes polgármester nem sokkal a 2010-es megválasztása után csábította át az önkormányzathoz irodavezetői pozícióba. A választók által október 12-én megbuktatott Kőrösi Tibor a választási ciklus 4 évében ki nem vett szabadság megváltására igényt nyújtott be, melyet az irodavezető - polgármesteri és testületi jóváhagyás nélkül, saját hatáskörben - október 30-án kiutalt Kőrösi Tibor számára. Erről a jogi és ügyrendi bizottság elnöke, Fábián György szólt elsőként a csütörtök délutáni testületi ülésen. Az elnök felvetése nyomán az információt megerősítette Bedő Tamás polgármester is, aki az ügy kapcsán elmondta, hogy a súlyos szabálytalanság miatt megtették a szükséges jogi lépéseket. Az ülésen a felelőst nem nevezték meg, az ülés szünetében azonban az irodavezető személyét érintő értesüléseinket a városvezetők nem cáfolták.

A szabadságmegváltás ügyében Gyovai Gáspárral nem volt lojális az irodavezető, a volt alpolgármester járandósága ügyében a testület a csütörtöki ülésén egy leendő jogi vizsgálat eredményétől tette függővé a kifizetést.

Archív-fotó: Révész Gábor

A csütörtöki ülésen Vargáné Török Ágnes nem vett részt, a gazdasági irodát a helyettese, Kruppa István képviselte.

Mint korábban megírtuk, az előzetes igénybejelentések alapján Gyovai Gáspár alpolgármesterként vérbeli sztahanovista volt, hiszen a kimutatások szerint csak dolgozott, dolgozott és dolgozott, szinte soha nem volt szabadságon. Éppen ezért – a közvetlen főnöke, Kőrösi Tibor által ellenjegyzett nyilvántartási adatok szerint – az elmúlt négy évben ki nem vett szabadnapjai alapján 127 nap megváltására tartott igényt. Tekintettel arra, hogy Gyovai Gáspár összesen közel 14 éven át volt Csongrád alpolgármestere, a korábbi kihasználatlanul hagyott szabadságáról sem feledkezett meg. Számításai szerint az előző (2006-2010-es ciklus alapján) is jár még neki 60 szabadnap megváltása, így összesen 187 nap kifizetésére tart igényt. Mindezek alapján Kőrösi Tibornak szabadságmegváltás címén bruttó 2 millió 912 ezer 864 forintot kapott, míg Gyovai Gáspárnak bruttó 4 millió 105 ezer 500 forint járhat.

Mindezen túl a volt polgármesternek a háromhavi tiszteletdíja összegével azonos mértékű végkielégítés jár, ami bruttó 1 millió 523 ezer forint. A volt főállású alpolgármestert ugyan a bokrosiak október 12-én ismét képviselői mandátumhoz juttatták, az új testület azonban már nem választotta alpolgármesterré, így – mint volt főállású városvezetőnek – neki is jár a háromhavi tiszteletdíjának megfelelő végkielégítés, ami bruttó 1 millió 449 ezer forint.

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés