2019. szeptember 15., vasárnap.       Köszöntjük névnapjukon Enikő és Melitta nevű olvasóinkat.  Holnap Edit napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Fürdő – Újabb háromszázmilliós támogatás

Hírek - Közélet

CSONGRÁD - 2013. December 19.

A helyi önkormányzati képviselő-testület idei utolsó soros ülésén pár rövid mondattal jelentette be Kőrösi Tibor polgármester, hogy a fürdőfejlesztéshez kaptak háromszázmillió forint vissza nem térítendő állami támogatást. A tanácskozáson nem hangzott el, honnan kerül elő az önrészből még hiányzó kétszázmillió forint, s az sem, miként tudják a tavaly elnyert ötszázmillió forint – jórészt uniós – támogatást lehívni. Így az is talány maradt, hogy mikor és milyen feltételekkel indulhat el a tényleges fürdőfejlesztés. Mindeközben az ominózus pályázatot elnyert közműcég vezetőjével – közös megegyezéssel – szerződést bontottak, a tisztségét január elsejétől a gazdasági helyettese tölti be.

A száz százalékban önkormányzati tulajdonú Csongrádi Közmű Szolgáltató Kft. ügyvezetője, Sipos László januártól már a csongrádi ivóvíz- és szennyvízszolgáltatást is nemsokára átvevő Alföldvíz Zrt. alkalmazásában – Hódmezővásárhelyen, regionális irányítási feladatokat ellátva – dolgozik. A helyére csütörtökön kinevezték a cég gazdasági vezetőjét, Szabóné Fábián Máriát, aki menedzseri fizetéssel, havi bruttó 325 ezer 500 forintért látja el a feladatát.

Mivel Sipos László a CSOTERM Kft.-t is vezette, a bökényi termálkutat üzemeltető cég élére is új vezetőt, a csongrádi Ádám Erikát nevezték ki, ő ugyanannyiért látja el e munkát, amennyiért Sipos László végezte, vagyis havi bruttó 100 ezer forintot kap. Miután a héten tisztújítást tartottak a Csongrádi Víziközmű Társulatnál, oda is kerestek új elnököt. Ádám Erika felkérést kapott ama szervezet irányítására is, melyet szintén elfogadott – ott havi bruttó 130 ezer forintot keres. A közműszolgáltatási átszervezést „megfejeli” egy ingatlanértékesítési ügy is, mely során nettó ötvennyolcmillió forintért eladják az Alföldvíz Zrt.-nek az Erzsébet utcai telephely jelentős részét. E tranzakció Kőrösi Tibor indoklása szerint azért szükséges, mert így garantálható igazán, hogy a közműcég ötvenhárom dolgozójának csongrádi székhelyű maradjon a foglalkoztatása. Az egyik szocialista képviselő, Havasi Jánosné viszont a hozzászólása során úgy vélte, hogy ez a magyarázat nehezen hihető. Mint mondta, ha az eladásból befolyó pénzt a fürdőfejlesztésre fordítják, elfogadható az értékesítési szándék, de azt nem elég kimondani, garantálni is kellene. A polgármester a válaszában azt mondta, ha marad valamennyi a befolyó pénzből, azt a fürdőberuházásra fordítják, de nem bocsátkozott a részletekbe. Az utolsó pillanatokban elkészült, e témát taglaló előterjesztésből kiderült: az értékesítés egyelőre nem realizálódik, arra az Alföldvíz Zrt. csak opciós jogot kap, melyet csak akkor érvényesít, ha Csongrádon is megkezdi a szolgáltatást, addig csak bérli az ingatlant.

Mint egy évvel ezelőtt megírtuk, tavaly karácsony előtt derült ki, hogy egy pályázat révén sikerrel járt az önkormányzat közműcége, vagyis megnyílik az út a fürdőfejlesztés előtt. Azóta viszont egy kapavágás sem történt, az önrész zömének ugyanis eddig se híre, se hamva nem volt. A csütörtöki testületi ülésen Kőrösi Tibor a kezébe vette a Magyar Közlöny december 18-i számának egy oldalát, majd – részint onnan olvasva – elmondta, hogy kapott az önkormányzat háromszázmillió forint vissza nem térítendő állami támogatást, mellyel a kormány a csongrádi fürdőfejlesztés ügyét sikerre kívánja segíteni. A támogatás nyújtásával kapcsolatos feltételekről egy szó sem hangzott el, s a képviselő-testület tagjai e témáról írásban semmiféle tájékoztatást nem kaptak.

Egyelőre talány, hogy a fürdőprojekt konkrét megvalósítását hogyan képzelik el, hiszen a hiányzó kétszázmillió forint önrész mellett a polgármesternek és csapatának még el kellene érnie azt is, hogy időben le tudják hívni az uniós pályázati alapból a félmilliárd forintot. A másik eshetőség, ha egy új pályázattal és egy új – az eddiginél ésszerűbb lehetőségekkel – vágnak neki a fejlesztésnek, hiszen a jelenlegi tervekben sem a nagymedence rendbe tétele, sem egy új, sportcélú medence építése nem szerepel, helyette viszont – többek között – létesülne egy középszintű csúszdarendszer, kültéri gyógy- és masszázsmedence, valamint megújulna a gyógyászati épület, a nyári bejárat elé pedig szökőkutat építenének.

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés