2024. március 29., péntek.       Köszöntjük névnapjukon Auguszta nevű olvasóinkat.  Holnap Zalán napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Táblás megállóvá silányítják a vasútállomást?

Hírek - Közélet

CSONGRÁD - 2011. Július 13.

A teljes éves helyi jegyárbevétel sem fedezi a Máv-Start Zrt. július elsején bevezetett új csongrádi pénztári szolgálatának költségeit. A jegyeket eddig a forgalmisták adták ki, most viszont Szegedről és Szentesről naponta utaztatják Csongrádra a pénztárosokat. A több tízmilliós fejlesztés részeként a pénztári órák számát jelentősen csökkentették.

A vasúti pénztárrendszeri modernizációnak csak egyetlen logikus magyarázata lehet, mégpedig az eddig is veszteséges vasútállomások ráfizetésének szándékos, drasztikus növelése, ugyanis így meg lehet majd magyarázni, miért kell bezárni a viszonylag kisforgalmú állomásokat. Erről két nyugdíjas vasutas beszélt a szerkesztőségünkben, ám a véleményüket névvel nem vállalták, mondván, ezek után a vasúttársaságnál „nem kívánatos személyként” kezelnék őket. Az évente súlyos milliárdokkal támogatott állami tulajdonú mamutcégnél uralkodó viszonyokat e félelem, s a – többek között – a csongrádi állomáson is létrehozott új pénztári szolgálat kitűnően jellemzi. Ahogyan korábban megírtuk, július elsején életbe lépett a mindenféle logikát nélkülöző új rendszer. A vasútvonal 1888. évi megnyitása óta kéregjegyekkel, szelvényjegyekkel és űrjegyekkel felszerelt, számítógépes kapcsolattal ma sem rendelkező csongrádi pénztári szolgálatot eddig különösebb gond nélkül ellátták a forgalmi szolgálattevők, így az állomáson hajnaltól késő éjjelig szinte bármikor lehetett menetjegyet váltani. Úgy tudjuk, az évente legfeljebb 18-20 millió forint bruttó jegyárbevételt termelő csongrádi vasútállomáson az értékesítésért a „Start” eddig havonta összesen legfeljebb egyhavi minimálbérnek megfelelő összeget fizetett jutalékként a forgalmistáknak.

Július elseje óta az egyik főállású pénztáros a megyeszékhelyről, a másik Szentesről, a harmadik – a részben más telephelyen is szolgálatot teljesítő – szintén távolról, egy megyeszékhelyhez közeli településről jár a megye névadó városába. Az ingázók vasúti közlekedésének biztosításához szabták a pénztár nyitva tartási idejét is. Hirdetményben közlik az utasokkal, hogy pénztármentes időszakokban a jegyvizsgálónál pótdíj felszámítása nélkül lehet jegyet váltani, ám a vonaton számos jegyfajta nem vehető meg. A Csongrádon előreváltott jegy nélkül felszálló utasoknak a pót- és helyjegyek, valamint a speciális kedvezményű menetjegyek pótlólagos megváltására – a szentesi és a kiskunfélegyházi pár perces átszállási idők miatt – a legközelebbi gépesített pénztárakban sincs lehetőségük.

A tapasztalt nyugállományú vasutasok attól tartanak, ha a „fővárosi íróasztaloknál” bebizonyítják, hogy immár irreálisan sokba kerül a csongrádi vasútállomás működtetése, az állomást egyszerűen megszüntetik. Attól kezdve Csongrád vasútüzemi szempontból ugyanolyan lesz, mint Kónyaszék, Kettőshalom, vagy a Csongrádi úti tanyák megállóhely. A jelenleg érvényben lévő menetrend már ennek az intézkedésnek az előhírnöke, hiszen Csongrádon és Gátéron megszűntek a vonatkeresztek. A Kéttemető úti sorompót kell még automatizálni, s máris el lehet küldeni a csongrádi vasútállomáson dolgozó összes alkalmazottat.

A logikátlan intézkedések miatt Kőrösi Tibor polgármester hivatalos levélben kérte a Máv-Start Zrt-t a korábbi rend helyreállítására. Vincze László országgyűlési képviselő az ügyben kérdést nyújtott be a gazdasági miniszterhez. Egyelőre mindketten a válaszra és az intézkedésre várnak.

A vasúti közlekedés megtartásáért 2007-ben fáklyás demonstrációt is szervezett Murányi László önkormányzati képviselő, aki most is a nyilvánosságtól reméli a megoldást. A közbenjárására mind több regionális média foglalkozik az üggyel, ám érdemi előrelépést nem sikerült elérni.

Fotók: CsongrádiHírek.hu

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés