2019. szeptember 18., szerda.       Köszöntjük névnapjukon Diána nevű olvasóinkat.  Holnap Vilhelmina napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Quo vadis Csongrád?

Hírek - Szubjektív

Az évtizedes hanyatlás és vesszőfutás után Csongrádon és a város térségében is célszerű lenne összpontosítani a sokszor hangoztatott összefogásra, a közös és összehangolt cselekvésre. Ez idáig azonban inkább még olyanok között is a távolságok nőttek, akik korábban beszélő viszonyban voltak egymással. Ebben nagy szerepet játszik a politikai hatalom megszédítő hatása, a féltékenység, a tehetségtelenség és a tehetetlenség, valamint a csalhatatlanságba vetett hit, továbbá a segítséget és a tanácsokat már jó évtizede rossz néven vevő városvezetések. Az a tévképzet, hogy aki a politikai szélforgás következtében hatalomra jutott, az egyúttal olyan tudás birtokába került, amely a problémák megoldására egyedül is képessé teszi.

Számosan és számos alkalommal készítettünk csongrádi jellegű és alapú tényfeltáró és elemző írásokat. Ezeknek a következménye sokkal inkább harag, sőt büntetőeljárások megkezdése lett, mint esetleg a gondolkodás megindítása, vagy változtatás a közgondolkodásban és a cselekvésben.

Azt ma már minden számottevő, helyben működő politikai erő elismeri, hogy a város katasztrofális gazdasági, pénzügyi, demográfiai helyzetben van. Százharminc évvel ezelőtt volt hasonló a helyzet, amikor Csongrád – önként – el is búcsúzott egy időre a városi rangjától.

Manapság Csongrád lakossága drasztikusan csökken, a munkalehetőségek elfogytak, a város ipari és mezőgazdasági vállalkozásai leépülnek, leépítenek. Az ipari parkban is pang a gazdaság. Az iparűzési adóbevételek reálértéken csökkennek. A városban nincs sem gazdasági, sem lakossági beruházás. Eladhatatlan házak százai (talán ezer is) városszerte várnak a jobb sorsukra. A városi, s a környéki ingatlanpiac egyaránt összeomlott, még a termőterületek eladása, eladhatósága (elsősorban a gyümölcsösöké, szőlőültetvényeké) is kétséges.

Csongrád nem csak gazdaságilag, hanem intellektuálisan is leépült, kimerült. Kiürülnek a gyermekintézmények, a születések száma hetven éve nem látott mélységekbe zuhant. Kiürülnek az állam által átvett általános iskolák, hat év múlva már csak négy első osztály indítására lesz lehetőség. A középiskolába lépő tanulók száma is drasztikusan csökken, hiszen – elsősorban a korszerű, a kor igényeit kiszolgálni akaró képzések és iskolai infrastruktúra hiánya miatt – megszűnt a középiskolák térségi vonzása, versenyképessége.

A kulturális intézmények, s a rendezvények látogatottsága zuhan. Az elvándorlás megakadályozása a 18-45 éves korosztályban – megfelelő munkahelyek megteremtése és megtartása nélkül – elképzelhetetlen. A város leépülésének következménye, hogy háziorvosi körzetek szűnnek meg, a praxisok eladhatatlanná válnak. A kulturális és jóléti egészségügyi szolgáltatások alacsony színvonalának következtében az efféle szolgáltatások igénybevevői Szegedtől Bécsig elégítik ki ezt az igényüket, ezzel a helyi szolgáltatás leépülése (vendéglátás, kultúrcikk, könyv, ruházati kereskedelem, szépség- és egészségipari szolgáltatás) összeomlik. A kiskereskedések sorra bezárnak, személyi szolgáltatások szűnnek meg, vagy menekülnek a feketegazdaságba – a szabótól a cipészig, az életmód tanácsadótól a masszőrig. S így az önkormányzat számára e tevékenységekből nem is származik már számottevő adóbevétel.

Évtizedes probléma, hogy a város vezetése csak látszat- és látványberuházásokat visz véghez. A város eladósodott, s állami gyorssegélyek, valamint adósság-konszolidáció nélkül az önkormányzat gazdálkodása összeomlana. Az önkormányzat gyakorlatilag napi fizetési gondokkal küzd, és görgeti maga előtt a többhónapos fizetési kötelezettségeket. A képviselő-testület által elkészített és elfogadott négyéves gazdasági programok szinte már az elfogadásuk pillanatában „összeomlanak”. A város számára legalább negyedszázados távlatot felölelő stratégiai programot kellene készíteni, az azonban nyilvánvalóan nem készülhet egy szűk politikai kisebbség diktátumaként.

Be kell látnunk, hogy a város vezetésének minden szabad, vagy felszabadítható forrását e tervezőmunka koordinálására és munkahelyek teremtésére kell fordítania. Be kell végre fejezni a légvárépítést! Abba kell hagyni a csodavárást!

A város számára nem jelent kitörési lehetőséget az idegenforgalom, amely nem éri el az összbevételeinek az egy százalékát sem. Abba kell hagyni a lakosság áltatását azzal, hogy majd a tiszai és a termálturizmus olyan felemelkedésre ad lehetőséget, amely megmenti a várost. Nem fogja megmenteni!

Ezzel szemben kétségtelen, hogy Csongrádnak vannak adottságai – elsősorban az élelmiszer előállítás területén –, amelyre teljes vertikum épülhetne. A helyben megtermelt élelmiszer mennyiségét növelni lehet, s kell is. A megtermelt javakat helyben fel kell dolgozni, hogy a feldolgozás és értékesítés folyamatában a lehető legnagyobb legyen az a hozzáadott érték, amely a városban fellelhető fizikai és szellemi kapacitásokból származik, s amelyek kiegészíthetik a természeti erőforrások – elsősorban a termőföld, a napfény, az öntözővíz és persze a termálenergia – adta lehetőségeket.

A városnak saját erőből – vagy helyi összefogással – élelmiszer feldolgozó üzemek (húsüzem, konzervgyár, gyorsfagyasztó üzem, gyümölcsaszaló, zöldségszárító- és feldolgozó) létrehozását kell elősegítenie. Szervező erőként kell fellépnie a gyümölcstermesztésben és -feldolgozásban, sőt, még a borászatban is. E területen kell az önkormányzat szervezőkapacitásait összpontosítani és aktiválni. Erre a tevékenységre épülhet(ne) fel a helyi élelmiszeripari gépgyártás, s a mezőgazdasági szerszám- és gépgyártás.

Amennyiben e területeken elkezdődnek a beruházások, azok építőipari kapacitásokat indukálnak. A meginduló gazdasági prosperitásból származó többletbevételek már komoly esélyt adnának az idegenforgalomban rejlő kiegészítő lehetőségek kiaknázására. Akkor már érdemes lenne olyan beruházásokat is megfontolni, amelyek most bizonyosan a város adósságait növelik.

A most a városban tapasztalható – a politikai haszonszerzésen alapuló – rövid távú, egy választási ciklust megcélzó irány elhibázott, fenntarthatatlan. Abba kell hagyni a „csak a tegnapot éljük túl” gondolkodást! Vagy létrejön a város szellemi és fizikai kapacitásait összefogó és kiaknázó, az elsődleges (termelő) gazdaságot megerősítő és fejlesztő összefogás, vagy nem lesz értelme feltenni a kérdést: quo vadis Csongrád?

Nemeskéri-Orbán István

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés