2019. szeptember 18., szerda.       Köszöntjük névnapjukon Diána nevű olvasóinkat.  Holnap Vilhelmina napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Mostan csongorádi vándormozikról álmodom

Hírek - Szubjektív

1902-ben járunk. Csongorádon még nincs állandó mozi, nem építették föl a kőmozgót. Egy hideg februári napon Félegyháza felől megérkezett az Uránia Tudományos Színház. Vincze nagyapám – aki éppen ötéves – kezét megfogja az én drága dédnagyapám a Síp utcában. Én pedig a másik kezét fogom – most, itt. Megyünk a bemutatóra, a Szentháromság térre, befizetünk a vetítésre, nézzük a villódzó-reszkető képeket, bámuljuk a csodát, az arcunk fényben úszik.

Velencét látjuk a Tisza partján: a Velence című filmet nézzük ladikhoz és dereglyéhez szokott szemünkkel és agyunkkal, ámulunk a cölöpre épült városon és gondolákon.

(A bámuló kisgyerek – a nagyapám – nem sejthette, hogy itt, ebben a városi rangjáról 1880-ban lemondott nagyközségben, a főtéren, a Szentháromság téren ő majd cipészüzemet és két üzletet épít, békeidőben húsz-harminc, háború idején száz csongrádinak munkát adva. Arra meg végképp nem gondolhatott, hogy kétkezi munkáját a saját szeretett településén valakik majd elvehetik tőle.)

Berreg a vetítő, puffog az áramfejlesztő gőzgép, a településnek ugyanis nincs árama. A lovak fáznak a sátor mellett, hátukon pokróc, fejükön abrakostarisznya, harsog a foguk alatt a zab. Mi nem érezzük a hideget, csak a párálló lócitrom illatát. Valami fűt bennünket, izgalom költözik belénk, újfajta cirkuszt látunk, ami nem megfogható, hanem virtuális. Sokan bejöttek a tanyáról, most van ideje a szórakozásnak.

1906. nyara. Forró júliusi nap. Sherer György villamos színházába tartunk. Egyik kezemmel kiskamasz nagyapám kezébe csimpaszkodom, másik kezem Váry nagyanyám kezét szorongatja. (A fiú és a lány még nem ismeri egymást!) Ez a villamos színház igazán csinos és modern, ugyanott, a piactéren állították fel. Európáról szólnak a filmkockák, béke van, csak kinn dúl az égiháború, zuhog és dörög, a vízhatlanított sátor mellett pöfög a gőzgép, 10 lóerő zakatol, kinn több ló ázik, mi szárazon megússzuk a nyári záport.

A következő őszön – 1907. október végén – leendő nagyszüleim (akik még mindig nem ismerik egymást!) Szikszay és Lessek villamos színházába visznek. Bár az utcán, játék közben biztos összeakadt a tekintetük. Tele van a díszes sátor a Szentháromság téren. A kíváncsi közönség, a csongorádi sokadalom figyelmét lekötik a világ nevezetes csodái, néha fölhördülnek, kiáltoznak, zajognak. Nagyanyámékkal hahotázunk a bohózatos képmutatványokon. A sátor mellett egy mezítlábas fiú koldul, kitartóan járja a rókatáncot, de neki akkor nem jön össze a belépőre való. Nyáron a vándorcirkuszba könnyen bejutott, mert délelőtt segített a sátorállításnál.

1910. elején újból megyünk a villamos színházba. Kamasz nagyapám közben cipészinas lett, második elemista nagyanyám pedig a nemrég született vasgyúró unokatestvéréről, a kicsi Sadiról áradozik, a "csoze"-ról, ahogy Jóska bátya mondogatta. (Még nem tudhatják, hogy világbajnok birkózó lesz a kisfiúból, magyar és amerikai játékfilmek erős embere, sármos férfi, Pásztor János róla mintázza majd meg Rákóczi fejedelmünk lovasszobrának ülő alakját. A büszke szobor ott áll a Parlamentnél.) Most se nem fázunk, se nem ázunk, benn üldögélünk az Erzsébet szálló nagytermében, a padon. A gőzölgő nagykabátok, a fényesre suvickolt csizmák és az úriasszonyok molyirtózott bundáinak szagát érezzük. S közben szórakoztat bennünket a „Furfangos automobilvezető” a néhány perceként cserélt szalagokról.

A szálló mellett végig szekerek és szánok. Két kocsis beszélget, figyelnek a lovakra. Várakoznak a gyönyörű lovak, meg néhány szomorú ökör is nézgelődik unatkozva. Azután egy huppanás a hóban! Egy szundikáló öreg lefordul a szekérről, soknak bizonyult a lélekmelegítő. Alig bír kikászálódni a lábára csavarodott lópokrócból. Kinn csikorgó a hideg, benn átjár bennünket valamiféle megfoghatatlan melegség, az együttlét boldogsága. Mosolyra fakadunk a „Kellemetlen fürdőzés” nevettető képein.

Többször is eljövünk még 1910. és '12. között az Erzsébet szálló nagytermébe mozizni, ahol teltházat csinálnak különféle vándormozisok. Elbúcsúzik a Bioskop, de jön helyette újból az Uránia. A néma képek, a hallgató filmkockák becsét emeli, hogy Géczi Géza hitoktató úr felolvassa a filmek történetét.

Megtekintettük még Májerhoffer Tündér mozgóját. Nagyon szép volt, tiszta képeket láthattunk, micsoda technika (!), csodálatos volt az előadás, a filmek már alig reszkettek, de mi annál jobban, ha megijesztett bennünket valamiféle istencsodája.

A legutolsó vándormozit 1912. nyarán láttuk. Nagymamám ekkor tízéves. A Lifka Bioskop elbúcsúzott, hatalmas sátrát elbontotta, az áramot fejlesztő két gőzgépben eloltotta a tüzet. Szentes felé indultak, Szarvasra mentek. Vitték a bevételt, tízezer koronát. Kovács Elemér, Csongrád nagyközség jegyzője a következő tanácsülésen megemlíti – mintegy mellékesen – a beszámolójában, hogy sátormozi (vándormozi) Csongrádra évente négy-öt alkalommal jön, három-négy hétig marad, állóhely 20 fillér, 1-5. sor 40 fillér, 6-10. sor 60 fillér, tovább 80 fillér, páholy 1 korona. Zakatolnak az agyak...

Dédnagyapám 1912. július 14-én kezébe veszi a Tiszavidéket, és komótosan elolvassa a Mozi és a társadalom című cikket. Föltolja az okuláréját, hümmög egyet, félreköp, a fiának egy szót sem szól.

Az 1912-es évvel lezárult a vándormozik kora. 1912. december 26-án nyitott a községi mozi.

Sáfrány Péter Attila

(Forrás: Dudás Lajos néhai csongrádi helytörténész, aki a fennmaradt kutatásai révén az utókort ma is hiteles adatokkal kalauzolja a feledésbe merült mozijainkban.)

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés