2019. szeptember 15., vasárnap.       Köszöntjük névnapjukon Enikő és Melitta nevű olvasóinkat.  Holnap Edit napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hazánkért tyúklépésekben – Egyéni stratégiák a nemzetért

Hírek - Szubjektív

Úgy gondolom, a külföldre vándorlás nem csak a politika függvénye. Természetesen, elsődleges a megélhetés lehetősége, munkahelyek létesítése. De rendkívül fontos tényezőnek tartom a szemléletet, az ifjúság nevelését. A nevelés elsődleges színtere – az iskola mellett – a család. A család hatalmas összetartó erő. A szülők, nagyszülők, gyerekek, sőt a távolabbi rokonsági szálak kapcsolatát tudatosan kellene összetartani. Erősíteni, esetleg fáradozni érte. Három gondolatkörről szeretnék most írni, ami a hazafiság, s a hazaszeretetre nevelés területéhez tartozik. Régen bizony még a tanár óravázlatában is fel kellett tűntetni a nevelési célokat egy-egy tanítási órához kapcsolódóan. Akkor erős formalitásnak éreztem, mondhatni kényszerű tehernek. Mégis el kell ismernem, hogy minden nevelési területen többet tudtunk felmutatni.

A hazafiságra nevelést ma sokan torz szemüvegen át értékelik. Mindamellett, hogy minden embert a világ bármely pontján tisztelnünk kell, be kell látnunk, hogy „a testvér lészen minden ember…”-gondolat sosem fog megvalósulni. Idealista elképzelés, habár szépen megfogalmazta Tolsztoj, Schiller, zenébe öntötte Beethoven. Két embert viszont a világ távoli részén nagymértékben a közös nyelv, kultúra, gondolkodás, a gyökerek tartanak össze, vagy egyszerűen kimondva az azonos nemzetiség. Nincs ebben semmi rossz. Kérdés, hogyan lehet kialakítani, ébren tartani a hazafiság érzését. Meg kell ismertetni a nemzet történelmét, ez az iskolában meg is történik. A nemzeti ünnepek megünneplése szintén – az már más kérdés, mennyire hatékony. Hányszor és hányszor kérdeztem meg, mit hallottál az ünnepségen. Ritka, aki odafigyel.

Reggel felveszi a diák a fehér blúzt vagy inget, örül a rövidített óráknak. Ha sokáig kell vigyázva állni, csendben lenni, az már fárasztó. A nemzeti ünnepek megemlékezésén a kötelező kivonuláson felül bizony kevés a létszám, mintha nem lélekből jönnének el sokan, avagy meg sem jelennek. A hosszú ünnepek középpontjában is főként a pihenés, szórakozás, munka, más-más tevékenység áll, a gyerek előtt a fenti kérdésben nincs hiteles példa. A helyzetet rontja még az is, hogy az aktuálpolitika folyton egymást dobáló szennye rárakódik a nemzeti ünnepeinkre. Nagyon káros ez.

És mégis sokat tehetne a család. Egy otthoni történelmi beszélgetés, egy film közös megtekintése, ismeretterjesztő jellegű családi társasjáték, múzeumlátogatás, közös kirándulás – mind mély érzelmi nyomot hagyhat a gyermekben. Főleg, ha rendszeres a nevelési folyamatban. Mindez szoktatás kérdése. Tudom, kihívás ez az amerikai akciófilmekkel, vámpírnaplókkal szemben. Ám azt leszögezhetjük, hogyha hazafias érzéseink tompulnak, ami tény, könnyebb lesz innen elszakadnunk is.

Ide tartozik a hagyományok ismerete, őrzése és gondozása is. Bármiféle hagyományra gondolunk, ez olyan tudás, amit elődeink által szerezhetünk. Ha nem ápoljuk, elvész. Külföldön, szétszórtan pedig nem lehet könnyen ébren tartani. Nagyon sok hagyomány már csak könyveinkben, egy-egy dalban, versben, történetben él. Főleg kisebb településeken, kalákákban. Leginkább az egyházi ünnepeinkhez kapcsolódó hagyományokat ismerjük, húsvétkor még talán locsolkodunk, karácsonykor még ragaszkodunk hagyományos ételeinkhez, az adventi gyertyák is égnek. Azonban azt a folyamatot is látnunk kell, hogy minden a fogyasztás, az anyagiak zsákjába torkollik. Nem is arra gondolok én, hogy elevenítsük fel a betlehemezést az utcákban, vagy ugorjuk át a tüzet a nyári napfordulón. De az már mégis túlzás, hogy halloween-partikat rendezünk, közben nem megyünk ki nagyszüleinkhez a temetőbe, nem gondozzuk sírjukat, nem ismerjük temetkezési szokásainkat – de még a családfánkat sem. Ugyanakkor Valentin (Bálint) napkor nagy amerikai szíveket rajzolunk, de még annak a hátterét sem ismerjük igazán. Tisztelet – mindig – a kivételnek.

„Nyelvében él a nemzet…” – cseng vissza a múltból az idézet. A magyar nyelvet is ébren kellene tartani. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nagy kontrasztot látok a diplomák átvételéhez kötődő idegen nyelvű vizsgák kérdésében. Felesleges, túlzó elvárás, hogy a polcon porosodjon a szülő és diák verítékével megszerzett diploma, mert nincs még két idegen nyelvből szakmai nyelvvizsga. Tudomásul kellene már venni, hogy a középiskolákban folyó idegen nyelvi oktatás érettségi szintje nem egyenlőségjel a nyelvvizsga letételéhez. Utóbbihoz magántanár, s nem kevés anyagi befektetés szükséges. Már itt szóródnak az esélyek. És mindennek megvan az oka. A magyar nyelv, a humán, ugyanakkor nem tartozik a sztárolt szakok közé. A családnak módjában állna a fiatal olvasását, annak témakörét figyelemmel kísérni. A szókincs csak olvasással őrződik és fejlődik. Akinek gyermekkorában elalvás előtt felolvasták a napi mesét, aki napi rendszerességgel olvasott, mielőtt lecsapta a lámpát az éjjeli szekrényén, annak az olvasás örökre életvitele részévé vált.

A kötelező olvasmányok internetes tartalmi ismertetőjének megtanulása teljesen felesleges tevékenység. Igen, a televíziót ki is lehet kapcsolni. Tudom, hogy oldhatja a tényleges és társas magányt, a celebek, képzelt sztárok, magánügyi pletykái pedig izgalmas beszédtémák. Sajnos. Hihetetlen módon eluralkodott a káromkodás, a szleng nyilvános használata. Erre nem szükséges a családban példát statuálni, még akkor sem, ha a média egyes műsorai és személyei ezt kifejezetten sugallják. Teszik ezt, mert hiszen így jobban el tudják adni magukat. Nem zárom ki az otthoni szigorú elvárást a kérdésben, adott esetben feddés lehetőségét sem.

A magyar nyelvnek óriási kárt okoznak az interneten, telefonon alkalmazott rövidítések is. A telefon használatát lehetne mérsékelni, az átlagember esetében csak a nagyon fontos közlések esetén igénybe venni. Nem kell állandó fogadási és közlési készenlétben állnunk. A feltöltés összege is korlátozhat. Igaz, ha a pénz lefogyott, automatikus tájékoztatást kapunk a feltöltés céljából. Igen, ki van ez találva. Az internet használatának idejét és célját főként a család tudja befolyásolni. Tényleg hatalmas, hasznos információmennyiséghez lehet hozzájutni. Ám a süteményreceptek, műkörmök lájkolása semmiképp sem szolgálja a magyar nyelv ügyét, mivelhogy az élő, természetes beszédhelyzet lehetőségét eleve kizárja. A gyors, rövidségre törekvő kommunikáció pedig a felismerhetetlenségig eltorzítja a magyar nyelvet. (Különben a szókincsbővülésre példa a lájkolás. Az angol like az eredet, magyar ige lett, jelentése tetszik, a köznyelvbe beépült jövevényszó.) Ezt „nyereségnek” is tekinthetjük. Az állapot egyébként szépen visszaköszön, ha el kell menni a postára, egyáltalán hivatalos vagy személyes szövegfajtát kell írásban produkálni. Magyar nyelven, olvashatóan, helyesen leírva. Vagy szóban kell felelni, egy szóbeli beszédszituációt kell frappánsan lebonyolítani. Értelmesen, folyamatosan, magyarul. A helyzet ad okot aggodalomra. El lehet várni az ifjúságtól egy ajánlószelvény önálló kitöltését, a távoli nagymamának havonta egy kézzel írott levél megfogalmazását, a boríték megcímzését. Ehhez persze fel kell állni, el kell menni a postára.

Az említett piciny tevékenységek mind-mind a magyar nyelv ügyét szolgálják. Erre mondom én, hogy tyúklépések. Szemezgetések ezek, igazából könyvet lehetne írni róla. Ugyanis észrevétlen csempészik be az értelmi-érzelmi kötődést.

A nevelés nem egyszeri cselekvés, hanem hosszú évtizedek folyamata. Nem egyszerű, akkora a szemben szél, hogy tízezer lépés is kevés lehet. Ám a saját portáján mindenki kakaskodhat, még korlátozott mozgásterében is. Ha van célja, szemlélete, hite, ereje. Valahogy őseink is megoldották.

Toldi Zsuzsanna

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés