2018. május 24., csütörtök.       Köszöntjük névnapjukon Eszter és Eliza nevű olvasóinkat.  Holnap Orbán napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Bogár-novellák – Álláskeresésem története, avagy társadalmi kórkép egy bogaras nézőpontból (1.)

Hírek - Szubjektív

Bogár elhatározta, hogy ő bebizonyítja. Be bizony, mert amit ő elhatározott, az mindig valahogy úgy lett. Addig bogarászott, míg fennen hangoztathatta, lehetetlenség nincs, csak tehetetlenség. Ja? Mit is akart bebizonyítani? Azt, hogy állás igenis van, munkát talál, aki keres. Azt csak döngicsélte magában, hogy erre neki nagy szüksége is van. Főleg mentálisan, na persze a pénz is egy kicsike tényező. Nagyot nem gondolt, mert az ellentétet képezett volna egész élete tanításaival.

Első röpt

Kivételesen alig várta, hogy megjelenjen a pénteki hirdetőújság. Még a postásnak külön is szólt, el ne felejtsék bedobni. Bogár azonnal az állás rovatra röpült, szinte habzsolta mámorosan a betűt, s egyből fényes lett a mellénye, már-már világított a sötétben. No, Szent Jánosnak nem hiszem, hogy lett volna köze a dolgokhoz, de az kétségtelen, hogy a hirdetésbe csupa vágyott szavakat tördeltek. Munka, részmunka, otthoni bedolgozás, könnyű, beosztható – na és egy telefonszám, természetesen. Bogár szédítő gyorsasággal röpült a telefon felé, s már tárcsázott is.

-Igen, kérem. Holnap. Fél kilenc fele jó lesz, részletes tájékoztatást adunk.

-Köszönöm – röpdösött örömében, s alig várta, hogy reggel legyen.

Az ágyból egyenest a telefont célozta meg, s szorgalmasan körmölte a hallottakat. Nevek, címek, számok! Már egy oldal papír is lassan telítődött, csakúgy dőltek az információk. Borítékolás, adminisztráció. Csomag összeállítás. Szerelés. Üvegfestés. Telefonszolgálat. Lelki segély. (Jaj, azt nem, arra én is rászorulok, hessentette el a gondolatot.) A nagy megelégedettség közepette most véletlenül az órára nézett. Mit ad Isten, félóra is eltelt, s észre sem vette! Bogár világ életében a legtöbbet a földön járt, azért félóra telefonálás után önkéntelenül elkezdett fészkelődni. Milyen telefon ez? Elbúcsúzott gyorsan, és most, csak most nézte meg a tárcsázott számot. Kilencven. Még mindig röpdösött, de már lefele hanyatló ívben, mert a gyanú már befészkelte magát. Gyorsan végére járt a történteknek. Felhívta a telefonszolgálatot, s megtudta, csakugyan, az egy drága szám, akár 240 forint is lehet percenként. Bogár azonnal szorzott. Mindig szerette a bizonyosságot. Visszahívta a kedves férfihangot. Nem sokáig tartotta kedvesnek, miután a férfi közölte, hogy ez percenként 625 Ft volt, és ő csak segíteni akart. Bogár még egyszer megnézte az újságot. És igaz! Ennyire hülye, hogy ezt nem vette észre, vagy már ennyire bogaras.

-Tömeghipnózis! Cipolla! – csapkodtak kicsiny fejében a gondolatok.

Hát persze, hogy a madárlátta kenyéren szorongó munkanélküli izgatott figyelmét a lényeg elkerüli. Mert mi is a lényeg? A pénz, a percdíj. Már megint a pénz. Mások nyomorának átgondolt kihasználása. Fuj! Ilyen módon keresethez jutni, szégyenletes. Ám Bogár sokáig mégsem dühöngött, mert az a tulajdonsága is megvolt, hogy a saját hülyeségét rugalmasan elhallgatta, eltitkolta.

-Ezt nem mondom el senkinek! – csapott le rá a felismerés, és innentől kezdve nagyítóval sem lehetett volna kibogarászni íróasztalán a magas telefonszámlát.

Ugyanis azonnal elröpült a postára, s gyorsan befizette. A cselekedetet igazoló szelvényt pedig egy lapulevél alá rejtette. Arra egy közepes méretű követ helyezett, nehogy elfújja a szél, vagy megázzon éppen. Majd ráült csendesen.

-Élelmesnek áll a világ! Cudar világ! Nem! Mocskos egy világ! – tűnődött a fagyos télben, majd bemászott a tűzhely melegébe, ahol nem fogadta családi kör.

Második röpt

-Nem adom fel! Csak óvatosabb leszek! – dünnyögte másnap a természet törvényeit, és mintha tényleg nem érte volna kár, a lista hosszas elemzésébe kezdett.

Ösztönösen a borítékolás mellett döntött. Hiszen az jó, szárnyalt benne újból az öröm. Nincs főnököm. Nem ellenőriz, nem szekíroz. Nincsenek hullát átlépő kollegák. Nincs idegeskedés, mert nem figyelnek rád, amikor szónokolsz. Szabad vagy, mint a madár, azaz bogár. Itt nem kell ám csúszni meg mászni! Akkor dolgozol, amikor akarsz! Ha elfáradtál, pihensz. Nem ám kolompszóra. Csak írogatsz, írogatsz. Monoton? Nem kell hozzá egyetem, diploma? Ugyan! Célt fog adni. Annyian megírták már, hogy az élet célja a küzdés, a tett, a munka. Ezt tette Faust, Voltaire is ezt a példát mutatta az öreg törökkel, kár, hogy kertet művelni már nem tud. Mert megöregszik az ember, ugye. Kunigundával is ez történt. Különben a munka nem szégyen ám, azonkívül terápia is, ez pszichológiai tény. Ja! És még egy fontos! Itt a boríték keskeny szélét kell nyalni, és ez sem lényegtelen.

Szóval Bogár megírta a levelet. Két postai címre. Röviden mutatta be magát a hosszú együttműködés reményében. A tét nem volt túl nagy, elvégre egy bélyeg csak kilencven forint. Ideje pedig volt, akár kilencven bogárnyi, de nevezhetjük tengernyinek is. A válasz nemsokára megérkezett. A földön hevert, mert a postaládából kifújta a szél. Kemény idők jártak erre. Bogár most szerzett tudomást Sándorné létezéséről. Megtudta, hogy Sándorné nem akar semmit, csak jót. Ő csak segít. Minden rászoruló embertársnak. De hát éhen ő sem halhat, ezért ugye jár valami. Valami kevés, egészen kicsinyke. Bogár már majdnem sírt, potrohig meghatódott. A levél végére azért csak ki tudta bogarászni, hogy neki 1200 forintot kellene fizetnie eme lágyszívű Sándornénak azért, hogy kapjon egy újabb levelet. Miért is? Azért, hogy megtudja a cég nevét és címét, akinek majd borítékolni fog esetleg. Először szünet következett. Bogár most tüdő nélkül is borítékolni tudta magában pontosan, hogy mit tenne, ha ez a lágyszívű Sándorné előtte állna. Természetesen a vészes bogárcsípés ötlete tetszett neki a lehetőségek közül a legjobban. Mégis uralkodott magán, az élet tapasztalata azért csak fogott már rajta. Azt például pontosan tudta, mivel szerette a Tankcsapdát, hogy az élet méreg. Ezért hát a levelet szépen íróasztalára helyezte, s nem nézett feléje. Nagyjából azt is elgondolta, hogy ez sem fog szerepelni a sikertörténetekben, mert ugye hallgatni arany is lehet. Vagy, mivel az életben minden törvényszerű, ráció és logika, ez bizonyára nem véletlen. Nem hát. Azért történik így, hogy tanuljunk belőle. Hogy felfedjük az igazságot. Hogy látva lássunk! Személy szerint Bogár lásson, ne csak nézzen! Most már egészen megkönnyebbült.

Meleg tolltakarót öltött, s felült a bejárati ajtóval szemközti fára.

-Ne legyen Bogár a nevem, ha ezt meg nem írom a társadalom okulására – duruzsolta, s azonnal hozzá látott lekörmölni a történetet.

Bogár szavára fogadta, hogy csak elcsúszkál a postáig, s lágyszívű Sándornénak feltétlen el fog egy példányt juttatni. Csak borítékol mégis egyet.

Harmadik röpt

A csoda egyenesen Bogárhoz, bogárszárnyakon érkezett – egészen pontosan a hirdetőújságból. Hát mit ad isten, a borítékoló cég neve a laphasábon kendőzetlenül megjelent. Na de ilyet!

-Hát most a sok jótevő mihez kezd? – sopánkodott Bogár, aztán nem törődött vele.

-Úgy kell nekik! Meg is érdemlik! – zárta le a kinyitott és meghökkentő állampolgári kérdést.

A csodát még az is fokozta, hogy a cég székhelye Remény utcanevet viselt. Bogár egy kicsit gondolkodott. Vajon szándékosan költöztek oda? Vagy fordítva? Megvették az egész utcát, hogy ilyen szép névvel kedveskedjenek a szegény álláskeresőknek?

- Nincs jelentősége – ragasztotta le a válaszborítékot, mert egy pillanatig nem volt rest, már megint a postára iparkodott.

Magáról most is röviden írt a Remény utcába, teste csakúgy reszketett a remény sugarának átütő fényétől, ezúttal még zöld ruhába is öltözött. A válasz most is megérkezett. A pamlagon hevert, valami fránya, hideg szél megint átfújta a kulcslyukon. Ezt a levelet még végigolvasni is gyönyörű volt. Hogy a végével kezdjem, az alján jelentkezési lap, illetve csík várta az ollót, hogy visszaküldjék. Na? És ugyan mi történne akkor? Küldenének egy munkaszerződést. Azt ám! Egy évre szólót, amíg meg is lehet szüntetni, ha mondjuk Bogárnak nem tetszik valami, de meg is lehet hosszabbítani az idők végezetéig. Természetesen itt csak az utóbbiról lehet szó. Na és az összeg! Le se merem írni, oly csábító. Bogár már majdnem riasztott mindenkit, hogy igen, mégis neki van igaza, hát csak lehet munkát találni ebben az országban. Jó lelke már arra is gondolt, hogy más bogaraknak is kellene szólni, fénymásolni, had legyen mindenki boldog. Még sütött a téli nap, mikor megakadt szemüvege egy vastag betűs soron. Az pedig imígyen szólt. Amikor jön a postás, hat ezer forintot kell fizetni a munkaanyagért. Ezt persze csak egyszer kell megtenni, soha többet, mert ez szimbólum. Jelkép. Jelképes összeg, vagy összeg, ami jelkép. Bogár tovább nem bogozott, mivel nagyvonalú is volt, elhatározta, átugorja ezt a kicsiny bizonytalanságot. És aztán! Annyit beszélt már ingyen a szimbólumokról. Ha kell, hát most kifizeti. Nem rémes az összeg, legalább a telefonnál kevesebb. Valamit valamiért. Inkább elgyönyörködött a hivatalos cégjelzésben, adószámban, különböző adatokban.

-Ilyet nem lehet csakúgy kitalálni – bizonygatta magának.

Aztán hirtelen azt sugallta az egyik tapasztalt csápja, hogy mégis kapcsolja be a számítógépet. Beütötte a cég nevét. Lesz, ami lesz. És hogy mit olvasott? Hihetetlen! Csupa ijesztő történeteket. A legmegrázóbb talán az volt, amikor valaki figyelmeztetett.

-Vigyázzatok! Kifizettem a csomagot, és nem volt benne, csak néhány lap. A cég nem is létezik!

Bogár sötétzölden kapcsolta ki a számítógépet. Már esteledett. Komor léptekkel botorkált ki a fagyos hóra, s a hideg zuhany után elindult a hideg téli szélben fejét kiszellőztetni. Ráfért.

Negyedik röpt

Az idő csak telt, telt, ahogy szokott. Nem történt semmi különös. Bogár témát váltott. Elhatározta, hogy szakít a borítékkal. A kötődést egyszerűen ollóval kettőbe vágja. Ha feltétlen szükséges, inkább képeslapot küld.

Ám a hirdetőújság csak nem hagyott neki békét, erős késztetést érzett, hogy megnézze. Egy napon csak megakadt egy hirdetésen a bogárkönnyektől párás szemüvege. Először azt megtörölte. Majd minden betűre kínosan ügyelve, csak elolvasta a szöveget. Munkáról volt szó, de a boríték még a szöveg többletjelentéseiből is hiányzott. Mondhatjuk úgy is, hogy a szöveg kifejtetlen volt. Bogár annyira kíváncsi lett, hogy csak felhívta a telefonszámot. Épp most olvasott a titkok titkáról, hát ez a rejtelem nem maradhat megfejtetlen.

-Elnézést – dünnyögte - , meg tetszene mondani, milyen munkáról van szó?

-Hát….ehhez hosszabb idő kell. El tetszene tudni utazni hozzám? – búgta ismét kedvesen egy férfihang.

Persze! Miért ne! Utazni jó, telik az idő. Bogár most semmit nem bogarászott, belevágott. Az autó pöccent, a zene szólt, futottak a hideg fák, a kihalt, eladó házak, Bogár pedig kicsattanó páncélban vezette az autót.

-Üzleti tárgyalásra megyek! – hencegett előzőn este ismerőseinek.

Egy vörösre festett házat keresett. Csak két rövid kört ajándékozott az ördögnek, s már intelligens ábrázattal bent is ült a lakásban. Magát szépen bemutatta, és csendes meghittséggel várta, mi is lesz az a munka. Beszélgető partnere a kedves hangú férfi volt. Kezdetben minden tökéletesnek látszott. Rendezett lakás, jómód, mindez csupa biztató. Bogár figyelt, pisszenni sem mert. Mindössze csak annyit duruzsolt, hogy ő már ég a munkavágytól, s az energia testében tombol. A kedves férfi meg is erősítette, hogy ez bizony látható. Majd elővett egy albumot. Hosszas ismertetőbe fogott egy fantom szervezet sikertörténetéről. Bogár annyira figyelt, hogy még a vizet sem nyelte le. Szóba kerültek itt különböző csábok, külföldi utazások. A legjobban az tetszett neki, hogy egy 24 éves fiú tízmilliós nyugdíjba mehetett.

-Nem rossz! – állapította meg, s az áporodott vizet óvatosan kiköpte.

Az a földön mászó ízelt láb megint csak időváltozást, olyan kettős frontot érzett. Ez túl szép, valami nincs rendben. Aztán egyre kínozta a kíváncsiság is, már majdnem kifúrta kemény oldalpáncélját. De hát mi is ez? Mit kellene dolgozni? Akkor a munka mi is lenne?

A válasz hosszasan, de a végére megérkezett. A kedves férfi műanyag tálakat, cipőtisztítót, vizet és textilanyagot helyezett az asztalra.

-Hűha! Bemutató lesz? – tátotta el Bogár a száját, csak a cilindert és a galambot hiányolta.

A kedves férfi bekente a textilanyagot a cipőtisztítóval, azon egy csúnya, nagy fekete folt keletkezett. Bogár sajnálkozott. Minek ez? Minek elcsúnyítani a szépet? De a mutatvány folytatódott. Most derült ki, hogy a fantomcég olyan terméket állít elő, ami a foltot azonnal kiviszi. Hihetetlen! Pont így történt. A folt volt, a folt nincs, bogárpillantásnyi villanásra eltűnt.

-Ezeket kellene eladni? – villant be végre Bogárnak a tuti.

-Nem. Nem jól tetszik érteni! – szabadkozott a kedves férfi.

-Nem házalunk. Szó sem lehet róla! Csak egy tesztet kell a lakókkal kitöltetni, és a terméket bemutatni.

Na, jó, villogott tovább magában Bogár. De hát a házakba valahogy csak be kell menni? Mikor aztán a kedves férfi azt is megemlítette, hogy természetesen a terméket előre meg kell vásárolni, sőt kötelező otthon is ezzel mosogatni, Bogár csápja egyszerre hármat is villantott. Utálta, ezt még nem tudjuk róla, ha értelmetlenül zavarták nyugalmát, ha pénzt akartak hátából kicsikarni, netán hitében akarták megtéríteni, következésképp maga ilyenre sosem vetemedett volna. Biztos, hogy inkább éhen hal.

-Gondolkodjon egy napot! – fejezte be a már kevésbé kedves férfi a bemutatót.

Ezt elmondhattad volna egy mondatban otthon is, botránkozott meg most már Bogár, de uralkodott magán. Természetesen megígérte, hogy egyfolytában gondolkodni fog.

Visszafele a repedt falú, kőporra szomjazó házakat és a jeges vízben álló szántóföldeket nézte.

-Te szegény ország! Hát kinek kell itt minőség, mikor kenyérre, cipőre nincsen?

És még tudta azt is, hogy ezt az üzleti tárgyalást megint mélyen el kell rejteni, talán a vízbe fojtani, mert állás, munka még tényleg nincsen.

Toldi Zsuzsanna

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés