2019. szeptember 15., vasárnap.       Köszöntjük névnapjukon Enikő és Melitta nevű olvasóinkat.  Holnap Edit napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elfeledve

Hírek - Szubjektív

Hideg van. Rosszul esik felvenni a kabátot. Amikor negyven fok felett volt a hőmérséklet, mennyit panaszkodtunk. S lám már most mennyire hiányzik a meleg! Persze ez minden ősszel így van. Majd, a télbe haladva, egyre inkább tele lesz az ember hócipője a hideggel, a sötétséggel, a zord világgal.

Igazán zord világ volt kis hazánkban 1985. januárjában, amikor a nagy hidegeket hófúvások tették még elviselhetetlenebbé. Mondanom sem kell, persze, hogy ezen a télen voltam katona – 19 évesen.

A téli Bakonyban voltunk hadgyakorlaton. Hajmáskér fölött Martinusz Laci barátommal azt a parancsot kaptuk, hogy az útra fektessünk gumiszőnyegeket. A cél: a nem létező útburkolat megóvása volt a szovjet harckocsiktól. Apró problémát jelentett, hogy térdig hóban, mínusz húsz fokban a szőnyegek kővé fagytak, a ”begombolkozott” tankosok pedig se az utat, se a szőnyeget, valamint se Martinusz, se Kőrösi honvédeket nem látták.

Két napra kinnfelejtettek bennünket a szolgálati helyünkön.

Inni leginkább a kezünkkel felolvasztott hóból ittuk. Ételünk nem volt. Sátor semmi, takarónk semmi. Ráadásul – nyúlmikádó helyett – PC-s mikádónk volt. Tehát a derekunk, és ami attól lejjebb volt, igen gyorsan lefagyott. Tüzet úgy próbáltunk gyújtani, hogy a közeli szőlők vesszőit törtük le, és meglocsoltuk Pitralonnal, de nem gyulladt meg. Így a Pitralont arra használtuk, amire a málhazsákban valójában rendszeresítették: megittuk.

Nem sokat aludtunk, azt is a rohamsisakon ülve, összeölelkezve, egymás kezeit lehelgetve. Igen közel kerültünk egymáshoz, de a mínusz húsz fok miatt a helyzet nem vált meleggé.

Két nap kellett ahhoz, hogy a táborban feltűnjön: hozzánk nem érkezett váltás. Elfeledkeztek rólunk.

Mikor végre feltűnt a hiányunk, s értünk jöttek, tisztjeink legnagyobb gondja az volt, hogy „alaki toprongyként” napokon át nem borotválkoztunk.

Arra, hogy megnyertük-e a háborút, már nem emlékszem, de arra igen, hogy néhány embernek fagyási sérülései voltak. És arra is, hogy a nagy hidegtől a Csepelek, a MAN-ok, de még a KRAZ-ok is csak akkor indultak el, ha a motorjaik alatt tüzet raktunk.

A hadgyakorlat után a csapat szerencsés fele a „gyenguszon” kötött ki, a másik fele meg – csak azért – ment szolgálatba, mert leszereltek az öregek, a kopaszok még nem érkeztek meg, s a harckészültséget biztosítani kellett.

Emlékezetes tél volt.

Kőrösi Tibor

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés