2019. szeptember 15., vasárnap.       Köszöntjük névnapjukon Enikő és Melitta nevű olvasóinkat.  Holnap Edit napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Élet a nyugdíj után

Hírek - Szubjektív

Ha életnek lehet nevezni egyáltalán e létet, ám országunkban sokféle létszint létezik. Kizárólag arra a társadalmi rétegre gondolok, akik már valamilyen jogcímen a nyugdíjintézettől úgynevezett havi járandóságot, vagyis nyugdíjat kapnak, s erre a járandóságra szolgálati idejük és életkoruk után váltak jogosulttá. Jobbára a jócskán ötvenes- és hatvanas korosztályról van tehát szó.

A gazdasági nehézségek miatt gyakorlattá vált, hogy a létszámleépítést ezzel a korosztállyal kell elsősorban megoldani. Még jól hangzó érvek is alátámasztották eme törekvést. A fiatalnak kell munkát adni, meg kell fiatalítani az országot. Így kerülhetett sor arra, hogy a nyugdíjazást nagyon sok ember lefejezésként élte meg. Méltóságtól megfosztva, a feleslegesség tudatával, egyik napról a másikra kullogott, vagy repült ki szeretett hivatásának, biztonságát, hajdani egzisztenciáját nyújtó munkahelyének végleg becsukódó kapuján. Sokan nem is értették, mennyire szerencsések lettek hirtelen, hiszen havi jövedelemmel rendelkeznek ezután, nem beszélve azokról, akik még ezt sem érhették meg zökkenőmentesen, mert még egy csomó procedúrán kellett keresztül esniük, különböző „parkolókban” kellett várakozniuk.

Emlékeimben a nyugdíjazást, elbúcsúztatást az élet egyik megható ünnepnapjának nevezhettük. Érdem volt a munka, a hátrahagyott évek száma. Sok esetben biztosították a fokozatosságot, még maradt a munkahellyel, kollégákkal szál, ami ugyan vékonyodott, ezért könnyebb volt a végén elvágni. Vagyis a nyugdíjast, ha ereje és igénye volt rá, csökkentett órában foglalkoztatták. Hihetetlen, de emberi volt az egész esemény, számoltak a nyugdíjba vonulás egyébként sem egyszerű pszichikai tényezőivel. A társadalmat régebben az életkor sokkal nagyobb tisztelete jellemezte. Természetesen nem zárom ki, hogy szélsőséges esetek mindenkor megtörténtek, de általában ez volt a jellemző.

A nyugdíjazás mostani lebonyolítása tökéletesen beleillik a korszellembe. Az emberi élet nem a legfőbb érték. Az érvek között is találunk olyat, ami sántít. Tapasztalat, bölcsesség az évek sorával rakódik az emberre. Ha egy társadalom eldobja a tapasztalatot, csak a fiatal munkaerőt foglalkoztatja, bérével érhet el megtakarítást, de minőségben nem biztos az előrehaladás, ugyanis nemcsak futni, pörögni kell tudni. Komoly szakmai tudással, gyakorlattal rendelkező munkaerők kerülnek ki a munka világából, bizonyos területeken pótolhatatlanok. Persze, ez nem az a kor, amikor a minőséget kell keresgélni. Sok nyugdíjast kell eltartani az országnak, ám a fiatalok sem jutnak munkához, illetve az aktív dolgozók terheltsége sok munkahelyen ugyanakkor alig viselhető.

Egy költő ismerősöm azt mondta, van élet az ötvenen felül is. Lássuk, milyen. Ahogy kilépünk a munkahely kapujából, tudomásul kell venni, hogy bármennyire volna még rá valamennyi szellemi vagy fizikai kapacitás, munka nincs. Be lehet járni hetedhét országot, egy ötvenes munkakeresése nevetséges illúzió. Nála már a külföld sem nyerő. Innen kezdve új életszakasz indul, meg kell tudni őrizni a testi és szellemi frissességet. Ugyanis eltunyulás esetén hihetetlen gyorsan leépül a szervezet. Kapaszkodókat kell keresni, stratégiákat kell felállítani.

Magam körül szétnézve úgy látom, legszerencsésebb az, aki családban él. Még nem özvegy. Esetleg szülőt gondoz, vagy gyermekével él. Ha nem is szó szerint, de gyermekétől, unokájától elérhető távolságban tartózkodik. A család körüli teendők biztosítják elfoglaltságát, van feladata, ugyanakkor érzelmileg kötődik a családhoz, akár biztonságérzete is lehet. A folyamat oda-vissza működhet, mert a kétszázon pörgő fiatal anyukának is jól esik, ha a nyugdíjas nagyszülő elviszi a kisgyermeket az óvodába, megfőzi a vacsorát. A gyermekek erkölcsi nevelését illetően azonban már kevésbé jelentős a nagyszülői szerep.

Ám mégis ezek a nyugdíjasok vannak kevesebben. A hatalmas liberális szemlélet igencsak szétzúzta a családok intézményét. A gyermekek már rég nem tekinthetőek a családban potenciális munkaerőnek, ugyanakkor taníttatásuk elvárt, egyirányú kötelesség. Az önmegvalósítás, az életpálya önálló kezdésének családi modellje szinte teljesen leszűkítette a szülői befolyás terét. A nagycsaládok száma kevés, így csökken a családokkal tartósan együtt élő vagy egyáltalán rendszeres kapcsolatot tartó rokonok száma, eluralkodik a magány. Ugyan hány helyen laknak együtt generációk? Akad kényszerhelyzet, de ez már a múlt világa. Minél több fogyasztóra van szükség, külön-külön pörögjön a villanyóra. A fiatal elvándorol, munkát keres, még az országot is elhagyja. Elvégre szabad, nem neveltük kellően erkölcsi mércéjébe az ősökkel való törődés kötelességét. A 2011-es Magyarország Alaptörvénye XVI. cikkének (4) bekezdése szép elgondolás, de még nagyrészt ábránd.

„A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni.”

A nyugdíjasnak számolnia kell azzal, hogy nagyon magára maradhat. Most a magányos, családdal telefonos kapcsolatot ápolni kényszerülők helyzetébe pillantok bele, természetesen nem a teljességgel.

A táplálkozásban, élményekben gazdag és sokszínű életformát vessük gyorsan el, mert ezt a kapott nyugdíjak összege eleve kizárja. Az egyedül élő nyugdíjas szépen elvégzi napi kényszercselekvéseit, jobb esetben megfelelő ideológiát is talál hozzá. Szerény étkezés, különös előnyt élveznek a kéretlenül bedobott reklámújságok, az akciós termékek. Ezek beszerzése nagyobb városok plázáiban napi kirándulás is lehet. Lottó, újság, séta, rövid beszélgetés az utcán. Gyógyszerellenőrzés. Háziorvos, patika, ez is program. Ha a fizikai állapot megengedi, egy kis kertészkedés jó időben. A lakás karbantartásában egyre inkább elkelne a segítség, ha akadna. Szaporodnak a gyors elkészítésű ételek, húsleveskocka, hozzá kis tészta. Rántotta. Fellángolás is elképzelhető az olcsó menü iránt, de ez előbb-utóbb elpárolog. Aki szeret olvasni, szerencsés. Még biztosan akad el nem olvasott könyv, csakhogy egyre fontosabb lesz a szemüveg, növekszik a dioptria foka. A kötéssel hasonló a helyzet. A legolcsóbb egyhetes tv-újság kilencvenöt forint. Egyesek tudatosan fejtik a keresztrejtvényt, küzdenek a felejtés ellen. Kezdetben elmennek egy-két erőszakos árubemutatóra a kimozdulás és vacsora ígéretében, aztán ez is elmarad. Jó időben ücsörögnek egy kicsit a padon, esetleg elnyalnak egy kétgömbös fagyit. Télen fáznak, bizony a nyugdíjasok is sakkoznak a számlákkal. Jó a telefonos kedvezmény, este és hétvégén lehet ingyen beszélgetni a hasonszőrű nyugdíjasokkal. A temető mindig kéznél van, már ha van erő kigyalogolni. És este jön a televízió. Hírek, kibeszélő műsorok, sorozatok. Utóbbiból nagy a kínálat, nem véletlen, hogy sok idős családpótlóként éli meg az egyébként igénytelen szappanoperákat, így tudott előfordulni, hogy gyűjtés indult régebben szemműtétjére Eszmeraldának. A helyzet e kérdésben nem sokat változott. Ha jó alvó valaki, szerencsésnek mondhatja magát. Később nyugtatóval, altatóval úgyis rásegít.

Minden egyedülálló nyugdíjasnál eljön az a pont, amikor úgy érzi, nem bírja tovább. Ilyenkor kerülhet a képbe a társkereső portál. Rengeteg a regisztrált magányos ember. Ez a szakasz hozhat izgalmakat, bosszúságokat, ezüst őszt és hamis illúziót, mégis nagyon kevés lesz az összeköltözők aránya. Rizikótényezővé lép elő az egészségi állapot, az anyagi helyzet, a véleményt alkotó távoli család, na és a berozsdásodott szokások. Mások háziállataikat léptetik elő társnak, velük kommunikálnak. Eljöhet az idő, amikor a lélek feladja. Ilyenkor kerül az asztalra az alkohol, esetleg gyógyszerrel kombinálva. Nagyon gyorsan lerövidíti az élettartamot, mégsem hagyják abba. Felléphet a depresszió, amikor felkelni sincs erő, kedv az ágyból. Az idegosztály szakrendelésén nagy a forgalom. Kialakul a gyógyszerfüggőség, s ma már mind több esetben a számítógép-függőség is.

Lassan kikristályosodik, hogy már csak napi célokról és tervekről beszélhetünk. A napokat túlélni egyre nehezebb. Súlyos anyagi gondot jelent a lakás rezsijének kifizetése. Jobb lenne tőle megszabadulni, kisebbre cserélni, mert a gyerekek, ha vannak, bizony nemigen jönnek, hiába tervezték egykor a szülők másképp. Az ingatlant eladni nem lehet. Annyi az eladó ház, hogy még értéken alul is nehéz tőle megszabadulni. Az infláció nő, az egészség romlik. Kezd integetni a szociális otthon, mert a család pörög, dolgozik, világot lát, nincs idő és kellő hajlandóság az idős ápolására, tisztelet a kivételnek. Még szégyellheti is magát, ha netán súlyos beteg lesz, mert ezzel is csak felfordulást okoz, terhet ró a hozzátartozókra. A szociális otthon csak hatvan éven felülieket fogad általában, nyílván van rá oka. A havidíj oly’ magas, hogy kevesen tudják kifizetni. A beköltöző ingatlanja odalesz, feltéve, ha még van. Ám még az is előfordulhat, hogy az intézmény csődöt mond, volt már rá példa.

Amikor az önálló életvitel megszűnik, szükséges az állandó segítő jelenlét, az óra még gyorsabban ketyeg. Utolsó állomásnak az elfekvő osztályok tekinthetők.

Biztosan létezik olyan olvasó, aki derűsebbnek látja nyugdíjas éveit. Örüljön neki. A nagyobb átlag mégis ez. (A befejezést és a végkövetkeztetést mindenki fogalmazza meg magának – ha akarja.)

Toldi Zsuzsanna

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés