2024. március 28., csütörtök.       Köszöntjük névnapjukon Gedeon és Johanna nevű olvasóinkat.  Holnap Auguszta napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Pedagógusnap a Batsányi János Gimnáziumban

Hírek - Szubjektív

Ahogy a lépcsők levisznek a még újnak érzett kollégium pinceklubjába, terített asztal tárul a belépő elé. A fehér abroszon lila és fehér virágok köszöntenek, ünnepnap van ma. A pedagógusok napja. Lassan érkeznek, gyülekeznek, többségük tanított ma is. Nyugdíjas, ismerős arcok üldögélnek a széksorokon.

Ki köszönthetné őket szebben, mint maga a diák? Megszólalnak a hangszerek, a fa- és rézfúvós dallama. Fehér blúzok hangjai szólaltatják meg a verset, a köszöntő gondolatokat. Valahol Karinthy szelleme is itt van, mert az egyik előadó arról mesél, milyen az, amikor már megint magyarázom a bizonyítványomat. Egy zsenge kislányban összeakadnak a szerelem és szeretet szavak, kedves. Kiss Attila, a Csongrádi Oktatási Központ igazgatója, majd Szabó László tagintézmény -vezető köszöntik a megjelenteket, köztük elsőként a nyugdíjas kollégákat. Majd díjak átadására kerül sor. Három nyugalmazott tanár kapja meg most, a legideálisabb napon, a Pro Schola-díjat. Szurgent Jánosné Iza néni, Szurgent János és Fehér József. Míg a díjat átveszik, a terem másik végéből rövid ismertetőt hallunk életpályájukról. Még alig érintette meg kezük az elismerést, már mindhármukról egy-egy híres tanítvány méltatását, dicsérő visszaemlékezését olvassa fel egy kolléganő. Az elismerésben részesült tanáregyéniségek röviden, meghatottan szólnak. Gondolataik főleg az iskola hajdani igazgatóin állapodnak meg. Vallyon Aladárról felállással emlékezünk. De előbújik a fiatal, izgatott tanár pályakezdő emléke is, és ama fontos gondolat, hogy eszükbe jutottak a stafétabotot átvevőknek, és ez az élet nehézségeiben erőt ad. Nagyon jó látni és hallani ezt a mai világban. A diákok szülői képviselete is jelen van, köszönt, és nem volt rest az asztalt beborítani a finom házi süteményekkel, két keze munkájával.

A pedagógusnapról annyi gondolat leírható. Ezt az ünnepséget a Batsányiban tényleg az elődök tisztelete hatotta át 2012. június elseje délutánján. A meghívó idézetének igazsága valóra vált.

Anatole France:

„ A múlt tisztelete az a vallás,

Mely az új nemzedék köteléke.

Ne veszítsünk semmit a múltból,

Mert csak is a múlttal alkothatjuk a jövendőt!”

A szemlélet üdvözlendő, köszönet érte.

Toldi Zsuzsanna

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.

{fcomment}

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés