2019. október 17., csütörtök.       Köszöntjük névnapjukon Hedvig nevű olvasóinkat.  Holnap Lukács napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Csongrádi képeslap

Hírek - Szubjektív

Visszautazom az időbe, hosszú köpönyeget és mérföldes csizmát veszek, köves és földes utakon járok, homokos dűlőkön ballagok. Néhány régi magyar emberrel találkozom, vagy inkább emlékükkel, ami szájról szájra jár, de már egyre szűkebb körben, jobbára az idősek között. Hosszú sétára indulok, magas sarok most nem kínozza lábam.

Cipőinket bizony hajdanán nem dobtuk el gyorsan, inkább megjavíttattuk. Suszterre mindig szükség volt. Az Arany János utcában, emlékeimben nyílik a kapu ajtaja, kedves, már nem fiatal házaspár sürgölődik a tornácon. A mester jól megnézi a cipőt, mond egy kifizethető árat, rövid várakozási időt. Mosolyogva távozom, végre, megvan, már csak egyedül ő. Az ajtót becsukom, és még nem is tudom, hogy nemsokára az ár itt is örökre megpihen.

Még jó, ha az ember elfárad, biciklire is ülhet. Régen bizony kevesebb autó robogott. A biciklit sem dobtuk el. Új alkatrész helyett, ha még volt rá mód, javíttattunk. Olyan jó, hogy a Sugár utca sarkán még létezik az Ungerbauer bicikliműhely. A család nem hagyta kihalni az apai mesterséget. Itt még érezni a munka szagát.

Ki ismerte a Nyakas bácsit, a baktert? Bizony, régen volt. Az üzletek kirakatát árnyékoló színes vásznakat tekergette le és föl, sőt az üzletek kirakatának világítását is ő gyújtogatta. De már ő sem énekli: „Tűzre, vízre vigyázzatok, le ne égjen a házatok…”

Erről jut eszembe, kár, hogy nincsenek már esernyősök se. Kalapos ugyan a József Attila utcában még lakott egy idős hölgy, Blázsik Gyuláné kalaposmester személyében. Posztó, karimás, fátyolos kalapok és kerek kalapos dobozok között akadtam reá, de már az is régen történt.

Működött a Magyar Király mellett egy cipészüzem, Vincze János tulajdona. Húsz-harminc segédet foglalkoztatott. Az utcai fronton két üzletben bőr- és szövetkereskedést folytatott. Hová tűntek a trafikok, ahol öt szál cigarettát is kaphattál?

A buszmegálló közelében, az Erzsébet utcán lakott és dolgozott id. Józsa Ferenc kötélgyártó. A mászókötelei alkalmasak voltak iskolai tornatermekbe, laktanyákba, a vezetőkötelek az állatok nyakába, de lószerszámok részei is lehettek. Meg egyszerű szárítóköteleket is vásároltak tőle az asszonyok a vásárokon, amit először a Fő utcán, azután a református templom mellett, majd a régi nagypiac helyén rendeztek bizonyos vasárnapokon. Itt aztán kerülhetett a kézbe vásárfia! Ifj. Józsa Ferenc művészi szintre emelte az apai mesterséget, a mívesen fonott lószerszámok külföldre is kikerültek.

Most egy fagylaltos biciklis csenget, enyhíti képzeletem melegét. Citrom, almazöld őszi és narancsos sárgabarack közül lehet választani, a fájós fogat megsajdítja a bennük keményedő sok jégdarab. Majd ha az idő hidegre fordul, elárulom, hogy a biciklis tökmagot fog árulni mustáros pohárban, s egyenest a zsebekbe önti. Egy forint ötven fillér másfél pohár.

De most még meleget hoz a szél. Jön hát a jeges is lovas kocsival. Kampóval húzza le a jeget, csakúgy süt a hideg a fehér téglából. –Itt a jeges!- kiabálja. Az asszonyok vödörrel, vajdlinggal szaladnak ki a hangos szóra.

Ha vizet akarsz, a fürdőnél forró vizes kutat találsz még l958-ból a Mosonyi mázoló mögött. A Tyúkász gyerekek lila szájjal rohannak a forró kismedencébe. Apjuk a medence széléről figyeli őket. Persze más kutak is fellelhetők: állandóan folyó ártézi kút, Norton kút, kintebb kerekes kút.

Élt a városban egy nyomdász és a fia, mindketten könyvkötők és papírkereskedők. Külön titka volt az öregnek. Összekeverte a fűrészport az olajjal és még ki tudja mivel, majd sok papír lévén, abba becsomagolta. Hosszúkás, tégla alakú lett a csomag, ő így készítette az alágyújtóst. Éppen most hallom zúgni fülemben a henger alakú hirdetőoszlop hangját a posta sarkán: „Nem kell papír, nem kell gyújtós, itt a TÜKER alágyújtós!” Ki így, ki úgy csiholta a kályhában a lángot.

Keresnem kellene egy asztalost, bútorom szétesőben, valamint órást és bádogost. Az órás az, akinek feliratát a gyerekek néha óriásnak olvassák. Két órás (Csenki és Grünwald) még működik, ők is apáik mesterségét folytatják, de a drótostót már nem kiabál az utcán.

Vegyesbolt még most is több helyen áll, ám az árukészlet most egészen más. Vajon kapunk-e a polcokról légyfogót, stelázsi papírt, Flóra szappant, hitlerszalonnát és dianás cukorkát? A hitlerszalonna egyébként vegyes gyümölcsíz, többnyire bordó. Nagy darabokból vágta ki a boltos az adagot. Lámpaüveget itt azonban biztosan nem árulnak már. Pusztai bácsi gyarmatáru kereskedése odalett.

A moziba bizony szívesen betérek megpihenni egy film erejéig. A régi moziból Ács Gyuri bácsi integet, kedves felesége terelgeti a matinéra tolongó gyerekeket. Az új mozi pénztáránál sorakozom, Ica néni ad nekem jegyet, a férje (Deák Sándor) a Népkertbe viszi át a padokat a kultúrból. Jegyszedő néni kéri a jegyemet, megtépi, Kispál Ferencnének hívják. A hátsó sorba szól, 4 forint 50 fillért adtam érte.

Régi filmhíradók villognak a szemem mögött, az egyiken Váry Sándor, csongrádi világbajnok birkózik. A másik film a 30-as években játszódik, s a híradó arról tudósít, hogy télen majd korcsolyázni lehet. Itt, a Holt-Tiszán is, ahol melegedő várja az embereket. A helyiek tudják, hogy a bányatavak jegén sarkalni lehet a megpatkolt bakancsok sarkán, ám ha a bútorgyári zuhanyzó szennyvize odaér, megolvasztja a jeget. Ilyenkor a beszakadás veszélye fenyeget.

Most újból az utcán hunyorgok, a Fahíd felé baktatok, és teknővájó vándorcigányokra leszek figyelmes. Ők egyébként akkor jönnek, amikor a hullámtérben nyárfákat döntögetnek. Félbehasított törzseket vájnak, az asszonyok pedig kanalat faragnak. A kosárfüzek alatt sátoroznak, a szekerek mellett dolgoznak.

Lassan a városból kifele haladok. Lovas- és bivalyos szekerek tűnnek fel, stráfkocsik muraköziekkel, kordék szamarakkal. Hirtelen öregasszonyok szaladnak az útra, a lócitromot vödörbe, lavorba gyűjtik össze, nem hagynak semmit a verebeknek. Majd felhasználják a vályogház falának tapasztásánál. Csongrádon akad jónéhány.

Talán inni kéne még lefekvés előtt egy kis tejet. Gulyás Ferenc tehenei adnának bizony a városszéli tanyán. Kellene hozzá egy alumínium tejeskanna fafogóval, később már vastag, fehér tejesüveg is jó lenne. Ma tej folydogál a tejhűtő csapjából. Csak egészségesebb az, mint a 7,5 dl vagy 1,5 l űrtartalmú zöld vagy barna csatos üveg, amibe másutt a sört adják. No, azért az sem rossz módjával, ha jó a kocsmáros szíve!

A séta közben elkészült a képeslap. Ugyan nem fényképezőgéppel, beszélő emlékek szőtték a sok közül a megsárgult, barnás mozaikokat. Nézegessük olvasva!

Forrás: Feledésbe merülő hétköznapi tevékenységeink

Toldi Zsuzsanna

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.

{fcomment}

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés