2019. október 17., csütörtök.       Köszöntjük névnapjukon Hedvig nevű olvasóinkat.  Holnap Lukács napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Magyar szőlő

Hírek - Szubjektív

A város szélét elhagyva egy egészen új, sokszínű világ következik. A betonút viszonylag keskeny, a sebesség korlátozott. Ha két jármű találkozik, az egyiknek le kell húzódnia. Mindkét oldalon zöld fák szegélyezik a néhol kacskaringós utat. Az egyik oldalon folyik a Tisza, hosszú lépcsők vezetnek le egy-egy csapásról a csónakokhoz. Egy helyütt romantikus kép a folyó előszobája, selymes fű, nyírt bokrok, fák legeltetik a szemet, később kiderül, mindez ember általi ecsetvonása a természetnek. Az út két oldalán épületek sorakoznak – nem túl nagy távolságra egymástól. Egészen különbözőek. Némelyik gazdag tulajdonosra vall, a másik meglehetősen lepusztult külsejű. A földutakból újabb és újabb dűlő nyílik, akár napokig is el lehetne bóklászni.

Egyes házakban télen-nyáron laknak. Sőt! Családok keresnek eladó házat, mert a megélhetés ugyan nehézkesebb, de lényegesen olcsóbb. Talán egyszer az egész szőlő benépesül, egyre többen kényszerülnek ki a városból. A hétvégi szőlőkben látszik a rendezettség, ám mégis az elhagyott és eladó épület a több. Állítólag egészen alacsony a vételár. A magányos, kietlen épületek szomorú hangulatot ontanak, elhagyatottságuk talán menedéket nyújthat egy-két hajléktalannak. Itt megy tönkre a termés, a területet senki nem műveli, hatalmas a gaz. Több gazdag termésű gyümölcsfa hullatja termését a földnek és az enyészetnek, ha nem dézsmálja meg valaki. Madárhang hallatszik, béke és csend honol.

Lomiék nemrég érkeztek meg külföldről. A tanya körüli sátrak megteltek mindenféle holmival, és valahonnan előbukkan a vevőkör is. Tudni kell, hogy ez is egy megélhetési forma. Amit ott kidobnak, az élelmes magyarok elhozzák, megutaztatják, eladják. Körülbelül ez a helyünk az unióban. Mindenki jól jár. Nem tudom, miért gondolom azt, hogy inkább azt a szép barackot kellene a magyar fiataloknak felszedni a fa alól. Finom lekvárt lehetne főzni, s rákenni a puha kenyérre. Művelni a szőlőt, termelni, élettel megtölteni ezt a szunnyadó, tengő világot.

A barackfa a kúthoz közeli dűlő bal oldalán, olyan száz körüli lépésre terebélyesedett. Valaki régi, rozoga létrát támasztott a fa törzséhez, de az már nem volt jó semmire. A fa, így termése is az Isten földjére esett. Hatalmas, a szájban édesen olvadó íze „lopásra” csábított. A termés bőséges mennyiségű, áldásos, lefelé húzta, nyomta a fa ágait a sárgás gömb. Felének kerekded formája akár a stoppolófa, vagy a piruló lány fél orcája. A melegben esett is le belőle szépen, s az érett gyümölcs a földre huppanva azonnal szétmállott. A lehangoló látványt döngő darazsak és legyek lepték, a cipőbe bevette magát a sárgás lé. Célszerű volt botot vinni, s a sárga mannát estében elkapni. Esténként gyorsan megtelt egy kosár a termésből. Emlékezhetünk olyan nyárra, amikor egy-két hét alatt lejárt a sárgabarack ideje. Finomsága miatt mindig megkérték az árát – a piacon is. Lehetne itt széles barackost telepíteni, belőle lekvárt, pálinkát főzni. Csak a munkakedv, a vállalkozó szellem hiányzik. Könnyebb valami mamut áruházban levenni a polcról, bármilyen messziről jött is. Életforma. A vásárlók kikeresik a postaládába dobott újságtömegből az akciót. Telik az idő, kitölti a hétvégi programot.

Gyufa sovány ember, akár a pipaszár. Fogai sárgák, családjával nem találkozik, nem él együtt. Az alkoholt igencsak szereti. Egy még döcögő vállalkozásban segédkezik, ott kap kosztot és kvártélyt. A szőlő otthont, megélhetést adott neki. Szinte hálni jár belé a lélek, mégis megelégedett ezzel is. Vagy úgy teszi.

Ahogy a barackfás dűlőből a betonra kiérünk, egy rozoga házat találunk a sarkon. Az udvar zsúfolásig teli deszkával, kacattal. Rendetlen, elhagyatott benyomást kelt. Az ablak piszkos, függöny nincs, mégis alig lehet ki és belátni. Életre utaló jel csupán egy kutya éles vakkantása. Egyszer zene is szólt, hát valaki csak járhat oda, a kutyának enni kell adni. A kerítés mellett két meggyfa húzódik – közvetlen a betonút mellett. Az ágak kínálják a szép bordót, a fa szedetlen, vagy az egész termés gyér, nem lehet tudni. Mindenesetre a gyümölcs itt is gazdátlan. Pár szemet érdemes megkóstolni. A meggy nemes gyümölcs, elegáns a szép üvegedényben befőttként tálalva. Használható sok süteményhez, ételhez, az élen a meggyes pite állhat. Szintén drága gyümölcs, nem sokáig lehet kapni, gyorsan lezajlik értékesítése. Banánhoz például ehhez képest egész évben hozzá lehet jutni.

Józsi válás után került a szőlőbe. Sokan választják ezt az utat. Az elszigetelt magány gyorsan összeboronálja a párokat. Kevesebb a havi fizetnivaló. Józsi már vagy egy tucatnyi pohár bor után szépen énekel csendes feleségének. Tetszeni akar előtte. Az asszonyka mosolyogva hallgatja, néhol ő is belemotyog a nótába. Nyugdíjasok, már nem olyan fontos az óra. Ha a pohárral jóban lesz a mérték, még lehet ez szép is. Józsi nem az egyetlen. A szőlő helyt ad a lecsúszott egzisztenciának is.

A másik a dűlőút közepén a zöld gazon jó járni, mert annak két oldalán poros lesz a cipő és a láb. Akad elhagyatott ház bőven. Még kutyahang se hallatszik, a macska sem jár arra. Talán a madár. A zöld ajtós és ablakos házban nyoma sincs az életnek. Pedig nem rossz kis épület, takaros kis ház lehetne, ha valakik lelket lehelnének beléje. Belülről semmi nem sejthető, a redőnyök szorosan lezárnak, csak a képzelet működhet. Kerítés nem húzódik sehol, a gaz égig ér. A tulajdonos akár külföldi is lehet. A szilvafa itt is gazdátlan. Egyébként a legtöbb fa szilva, miként a gyümölcs is hétköznapi, mindenhol akad az utcákon belőle. Akkor jó enni, ha puha. Férges is csúszik a termésbe, elvégre ezek a fák nincsenek permetezve. Amit nem szednek le, vagy leesnek, vagy ráncosodnak a fán. Régen szép edényekben tárolták a szilvalekvárt. A maga módján páratlan ízű. Ugyan kinek jutna eszébe főzésbe kezdeni? Talán a pálinkának még nagyobb a keletje.

Kata szőke haja csapzott az izzadtságtól. Vonásai még mindig hajdani szépet mutatnak, ám már távolról sem finomak. A durva élet kérgesíti lelkünk és bőrünk. Piros felsőben és rövid farmerben táncol. Tulajdonképpen csinos, nem hízott el. Egyik cigarettát szívja a másik után. Érzi a lakodalmas zenét, ropja a táncot, mulat. Akadozva mondogatja néhol a nóta szövegét, téveszt, megtorpan, máskor rázendít. Tekintete a bortól kicsit mámoros. Még mindig szemrevaló.

Hazánk bizony az alma országa. A szilva mögött almafa roskadozik a kicsiny, piros almáktól. Az ágakon annyi a súly, hogy szinte a földet verdesik. Jócskán hevernek már a fa alatt is. A bő termésre, az Isten adta természeti gazdagságra jó ránézni. Szinte megtisztul a lélek ettől a szépségtől. Közelebb menvén látszik csak, hogy sok köztük a hibás, ütődött, férges is. Hiába, külföldről nem lehet gyümölcsöt termeszteni. Talán nem is ez a cél. Itt áll tehát megint egy Isten fája, az almákat egyenest meg kellene menteni. Mert ugyan munkás leszedni, meghámozni, feldarabolni. De szinte érezni az elmulasztott fahéjas almakompót illatát. Na és az almás lepény? Úgy jó, ha a tészta vékony, az alsó és felső réteg közé pedig bőven jut a lereszelt almából. Ezeket az almákat nem várja a forró tepsi, kicsiny húsuk ezúttal is az enyészeté. A barnuló, rothadó alma fájdalmas látvány. Különösképp érthetetlen, ha állítólag éhség is kínoz családokat.

A nő mintha barlangból bújt volna elő. Félénken tántorgott, lábujjai összeragadtak a portól és a sártól. Valaha szőke lehetett, talán férfinek is tetszhetett, mostanra azonban már mindent feledésbe merített a szürke gúnya és az alkoholtól bamba, szűkülő tekintet. Párja riadt állatként ráncigálta, felső testén izzadt a bőr, csurgott a verejték, amit szürke mackónadrágja, piszkos lába sem tudott felfogni. Arca kifejezéstelen, talán nem is képes beszélni. Szeme véres, valaki behúzhatott neki. A nővel jobbra-balra csapódnak, inognak, miközben dőlnek az asztalon a boros poharak. Hajnalban feltehetően behúzódnak majd valahova, talán lábat is mosnak.

A dió szintén nemes növény. Nyár végén még zöld burokban díszeleg csendesen a zöld lombok között, aztán elérkezik az őszi betakarítás ideje. A dióverő karók a vállat fájlalják, azután meg húzódik a derék eleget a hajolgatásban. A diótermés rengeteg. A betakarítás nehéz, kitartó munkát igényel. A padláson elterítve évekig is megőrzi egészségét a termés. Kell ide kisszék, farönk, kalapács. A feltört dió héja kiválóan ég a kályhában, azonnal lángra lobban. Feltétlen tüzelőnek kell felhasználni. A dióbél is drága.. Finom eledel, mézben és üvegben tárolva sokáig eláll. Ha ledaráljuk, minden lehet. A diós tészta már nem olyan divatos. A pizza vagy a görögsaláta érdekesebb. A diótortát és egyéb diós süteményeket még ismerjük. Mégis nehéz eladni, nemigen veszik át sehol. A rengeteg munka véletlenül sem térül meg az esetlegesen kapott árban. Mi hát a megoldás? Fenn marad a fán, várja a tél hidege.

Pista és felesége Észak-Magyarországon lakik. Mégis itt terem a szőlő. Nem fiatalok már, bizony nem fognak a szüret idején ide utazni. Ám a szomszédnak legalább telefonálnak, érdeklődnek a szőlőről. Ha nem lesz vállalkozó a munkára, elpusztul a szép szőlő is a ház körül. A szüret hangulata már a múlté. Még emlékszünk néhányan a vödrökre, késekre, a hasogató derékra, a tőkén hagyott fürt játékára. Jókedvre, nevetésre. Uzsonna és ebédszünetekre. Csizmás taposó lábakra, hátat sújtó puttonyokra, a folydogáló finom mustra. Vajon hány fiatal megy ma el szüreti mulatságba? A szőlő tényleg savanyú.

A séta mára végéhez ért. Béke, csend honol a vidéken. Csupán felhős gondolataim gomolyognak.

Toldi Zsuzsanna

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.

{fcomment}

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés