2019. október 17., csütörtök.       Köszöntjük névnapjukon Hedvig nevű olvasóinkat.  Holnap Lukács napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ünnepi beszéd helyett

Hírek - Szubjektív

Minden esztendő márciusának első napjaiban díszes meghívót hoz a posta, melyben a város vezetői, s az ünnepségek szervezői a 15-i ünnepségre invitálnak a Kossuth-szoborhoz. Ősszel újabb meghívóval az október 6-i nemzeti gyásznapra hívnak, ugyanoda. A magyar történetírás, történettudomány és a magyar irodalmárok és gondolkodók is jelentős vitákat folytatnak és folytattak, Kossuth és Görgey, Kossuth és Széchenyi megítéléséről. S lehetne még folytatni, Kossuth és Petőfi, vagy az Aradon kivégzett tábornokok és Kossuth, vagy a kiegyezést létrehozó politikusaink, Deák, Teleki és a jelképesen kivégzett Andrássy illetve Kossuth viszonylatában is.

Ez a fent említett két jeles nap, amelyeken ünneplünk, illetve megemlékezünk egy történelmi eseménysor kezdetéről és a végéről, miközben ez a két nap csak a folyamatosan változó világunk és nemzettörténetünk két hősies, tragikus pillanatát jelöli ki.

Petőfi verseit szavaljuk és soroljuk azok nevét és cselekedeteit, akik döntő szerepet játszottak a reformkorban, a forradalom idején és a szabadságharc alatt, majd áldozták életüket is egy XIX. századi, illuzórikus szabadságeszményért.

Szeretném remélni, hogy lesznek olyan ünnepeink, amikor március 15-én a márciusi ifjakra emlékezünk, mert a bátorság az ő szívükben volt, és ők cselekedtek azon a bizonyos napon, és azt is remélem, hogy egyszer majd nem Kossuth szobrára helyezünk virágot ilyenkor, hanem a Petőfiére, bár az a városházától igen távol (a Piroska János téren) áll.

Azt is merem remélni, hogy egyszer úgy rendez a város megemlékezést az aradi hőseinknek tisztelegve, hogy nem kell közben az őket eláruló, menekülő, őket halálba juttató Kossuthtal osztozkodni az emlékezés virágaiban.

Nem tudom, hogy pusztán kényelmi okokból, vagy történelmi tévhitek miatt kerül évről évre ez az ünnepség a Kossuth-szoborhoz, vagy van más oka is azon kívül, hogy – szerencsétlenül – ott helyezték el az aradiak emléktábláját.

Kossuth nagyon jó szolgálatot tett szinte valamennyi XX. századi politikai kurzusnak. Megfelelt Horthynak, Rákosinak és Kádárnak is, s még a századvégi rendszerváltás idején is csak nehezen kapták meg a történelmi elismerést azok, akik valójában sokkal többet kockáztattak és adtak a magyar nemzetnek. Sokkal több áldozatot hoztak, sokszor az életüket adták a hazáért. Úgy tűnik, hogy e százévnyi történelem-manipulálás olyan mélyen beivódott a köznép és a változtatni nem tudó politikai osztály tudatába, hogy hosszú időnek kell eltelnie a tudat megtisztításához, úgy hogy még hozzá sem kezdtünk ehhez.

A magyar történelem, a magyar társadalom, valójában a politikai elit mindig az árulóit preferálta és a hőseit, mártírjait igyekezett negligálni. Hamis és idillikus képet festve egyesekről, míg másokat jobb esetben csak elhallgat, rosszabb esetben be is feketít. S így tesz ebben az esetben is.

Vajon miért nem a Petőfi-szobornál tartjuk a március 15-i ünnepséget, vagy Jókai táblájánál, s vajon miért nem a többi márciusi ifjú nevét skandálják a gyerekeink?

Kossuthnak sem gazdasági, sem közpolitikai értelemben nem volt olyan súlya a reformkorban, amely érdemben befolyásolhatta volna az események alakulását. Bár kétségtelen, hogy jelentős hatalmat adott a kezébe az akkor induló új médium, a sajtó.

Nem véletlen, hogy nem Kossuth lett az első felelős magyar kormány vezetője, hiszen számos, nálánál sokkal felkészültebb és alkalmasabb ember vállalt ekkor közszerepet, az viszont szerencséjének, s nem a közgazdasági felkészültségének volt köszönhető, hogy szerepet kapott benne. Az pedig, hogy kormányzóvá választtatta magát Debrecenben, s ezzel hármas, megosztott hatalom jött létre, majd augusztus 11-én – megriadva a felelősség viselésétől – az általa még évtizedekig árulónak titulált Görgeyre ruházta a hatalmat, majd asszonyruhába bújva elmenekült egy kisládányi pénzzel. Több mint árulás volt ez, egy gaztett!

Végképp cinizmus, hogy a Kossuth által elárult és az ő politikai tevékenysége miatti megtorlás áldozataivá vált aradi vértanúkra úgy emlékezünk, hogy közben Kossuth szobránál is helyezünk el zászlókat, virágot és mécsest.

Nagy örömömre szolgálna egy Széchenyi-szobor és egy emlékezés a felavatandó szobránál.

Itt az alkalom! Kérem az itt élő és alkotó szobrászművészeket, hogy – akár összefogással is –alkossanak csongrádi emlékművet a „legnagyobb magyar” tiszteletére.

Szívesen viszek virágot Petőfi és Jókai, vagy a márciusi ifjak tiszteletére. Szívesen tisztelegnék a forradalom és szabadságharc névtelen városi áldozatai előtt, ha lenne egy hely, egy kopjafa, egy emlékoszlop valahol, például a város valamely parkjában.

Örömömre szolgálna, ha Görgeyről, Deákról, Telekiről, Eötvösről és a többiekről – akik jelentős szerepet, talán a Kossuthét meghaladó jelentőségűt is játszottak nemzetünk XIX. századi történelmében – is megemlékeznénk. Tudják meg a gyermekeink, hogy kik ők! S legalább így nem szőnék politikusaink Kossuth személye körül a nem létező héroszi legendát.

Bocsássák meg nekem, de: tekintettel a fentiekre, s arra, hogy Kossuth Csongrád város díszpolgára, (meggyőződésem szerint, s az említett tények miatt szintén érdemtelenül), és arra is, hogy ismét az ő szobrát koszorúzzák március 15.-én, a megtisztelő meghívást megköszönöm, de azt elfogadni nem tudom.

Nemeskéri-Orbán István

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.

{fcomment}

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés