Egy idős barátom, amikor megkérdezem, „hogy’ van”, mindig azt válaszolja: jobban, mint holnap. S ma, sajnos, igaznak tűnik a szavajárása. A holnap kiszámíthatatlansága miatt szinte bizonyos, hogy ma jobban vagyunk, mint holnap leszünk.

S bár itt általában arról szokás írni, ami közvetlenül kötődik a városunkhoz, de legalábbis köthetőek a helyi dolgainkhoz, de így, év vége táján talán nem veszik szentségtörésnek a kitekintést, hogy aztán a magunk háza táján is leltárt készítsünk.

Szomorúan kell látnom, hogy 1963. óta az egyik legszomorúbb karácsony elé nézünk. Világméretű válság kellős közepén ülünk. Bár a jelek évek óta láthatóak, még mindig abban a hitben ringatózunk, hogy a következmény hozzánk nem ér el. Pedig az árulkodó jelek jól olvashatóak.

A világgazdaság léggömbszerű pénzügyi rendszeren csücsül, abban reménykedve, hogy nem pukkan ki, és nem temet maga alá mindent és mindenkit. A vezető hatalmak, akiket szoktak G8-aknak vagy G20-nak nevezni, az egyik válságtanácskozást tartják a másik után. Próbálják megfejteni a megfejthetetlent. Vannak, akik háborúkat vizionálnak, vannak, akik pénzügyi összeomlást. Sajnos, a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy az egyik szokta követni a másikat, s szinte teljesen mindegy a sorrend!

Az is történelmi tapasztalás, hogy a világgazdaság egy fejlettségi szintnél nem képes tovább bővülni. Az összeomlást követő káoszból ilyenkor születik valami új.

Jézus születése, a kereszténység világhódító útra indulása volt az az új, aminek sikerült kiemelkednie az akkori ismert világnak a káoszból. A tizennegyedik századra már megfigyelhetőek voltak a „modern kapitalizmus” csírái, amelynek persze a Földön felfedezett friss források jelentették a financiális alapokat.

Sajnálatos, de ma körülbelül ott tartunk, mint a császárkori Róma kétezer éve. Erkölcsi züllés. Hedonizmus. Elképzelhetetlen pazarlás a világ egyik felén, a Föld javainak teljes kizsákmányolása, az emberi tevékenységgel előidézett klímaváltozás, nyomor, népességrobbanás, népvándorlás, éhezés, ivóvízhiány – a nagyobbikon, megtetézve egyre súlyosabb természeti katasztrófákkal.

Csongrád ezeréves történelmét vizsgálva volt már számos eset, amikor a város szinte teljesen elnéptelenedett és aztán „tősgyökeres” erdélyi, felvidéki családok népesítették be, mint azt a városban fellelhető utca, városrész és családnevek ékesen bizonyítják. S talán így lesz ez majd néhány évtized múlva ismét.

Addig viszont az itt maradottak, az elmenni nem tudók vagy nem akarók érdekében sürgős, de nagyon átgondolt, hosszútávra megtervezett lépéseket kellene tennie a város vezetésének, hogy a város legalább a minimális „városias követelményeknek” megfeleljen.

Nemeskéri-Orbán István

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.

{fcomments}