2019. október 17., csütörtök.       Köszöntjük névnapjukon Hedvig nevű olvasóinkat.  Holnap Lukács napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Példamutatás

Hírek - Szubjektív

A pedagógia (nevelés, irányítás, vezetés) egyik legfontosabb eszköze a példamutatás. Közel háromezer éve találkozhatunk ennek sok-sok helyen fellelhető bizonyítékával – az antik filozófusok, történetírók, majd a későbbi hadvezérek, uralkodók, kisebb-nagyobb társadalmi csoportok vezetését vállaló jelentős személyiségek élete, munkássága megismerése révén. Vajon a példamutatásnak, az önfeláldozásnak van még manapság jelentősége?

Bizonyára van, hiszen gyermekeink „idióta” mesefigurákat, „pillanatsztárokat” majmolnak, s reality show-k szereplői akarnak lenni. Kevesebben szeretnének közülük Akhilleuszok, Dugonics Tituszok, Nagy Imrék, vagy a thermopüllai, vagy az Ojtozi-szorost védő hős és önfeláldozó katonákká válni. Nem, nem is kell. Elég lenne, ha a példát mutató tanárokat, szüleiket, esetleg a közélet szereplőit akarnák utánozni, ha azok megfelelő példaképekké akarnának válni. De nem akarnak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az utóbbi napok néhány eseményén készült pillanatfelvétel, melyen jól látszik a résztvevők összetétele.

Miközben egész Európa Liszt Ferenc előtt tiszteleg, addig a „legszebb Tisza-menti kisvárosban” az emlékezések sorában is mély csend uralkodik. A hatalom önmagával van elfoglalva, „diadaljelentésekkel” ünnepli saját magát, álcázva tehetetlenségét. (Talán tehetségtelenségét?)

Bár kétségtelen, hogy Tóth-Kovács József képzőművész kiállítása az azóta „hegyvidékké” változott és bezárt Magyar Király-beli galériában emléket állított festményeivel a magyar és az európai zenetörténetet egyik legkiválóbb alakjának, és hogy az általa készített szobor méltó helyre került – legalábbis a hely szellemét illetően –, addig a „hivatalos városi kultúrpolitika” szintjén nem történt semmi. Olyannyira semmi, hogy a város egyik meghatározó zenepedagógusának, Galli Jánosnak tisztelgő ünnepségeket, s az emlékére készült festmény bemutatását, illetve a városunkban élő fiatal képzőművész, Tóth-Kovács József által a városnak adományozott Liszt Ferenc szobor avatását a tizenkét fős képviselő testület egyetlen tagja sem tisztelte meg a jelenlétével. (Feltehetően épp a város „gazdasági fellendítése” érdekében kilincseltek valahol.)

Korábban, a nyár folyamán a piroskavárosi templomban rendezett, majd október 23án, a, Krokavecz András művész-tanár által szervezett, a belvárosi templomban tartott jótékonysági koncertre is csak véletlenül tévedhetett be a város egy-egy vezetője. Pedig a felhívás úgy szólt, hogy adakozzunk az ellopott és szétdarabolt, a 2000. évi árvízre, s az azt megelőző tiszai ciánszennyezésre figyelmeztető harang újraöntéséhez! Ki adakozzon, ha azok nem teszik, akik több millió forintot visznek el a város költségvetéséből, közpénzből?

Ezek után nem tudom, hogyan várják el a város képviselő-testületének tagjai, hogy bárki bármilyen áldozatot hozzon, ha önmaguk nemhogy nem járnak elöl jó példával, és nem ülnek ezen rendezvények első soraiban (adakozva a meghirdetett nemes célok érdekében), hanem mintegy bojkottálják azokat, kifejezve e rendezvényekkel, s a kultúrával szembeni fenntartásaikat – szinte már megvetésüket. Szóval a példa…

Egyszer már írtam a városban tapasztalható érdektelenség kapcsán, hogy a „kultúra halott”. Sajnos sokan (egyre többen) mondják, hogy a város is halott, miközben a polgármester úr a nemzeti ünnepen rendezett városi hivatalos ünnepségen is Csongrád évtizedekre, sőt századokra előrevetített felvirágzásáról beszélt!

Szomorú tény: ha még nem is halott a város, már haldoklik! Ennek számos, demográfiai, gazdasági – hivatkozhatóaan tőlünk független – oka is van. De a fő ok nem ez, hiszen érdektelenek, igénytelenek vagyunk, éppen azt nem becsüljük meg, amit néhány megszállott önfeláldozással és példamutatással létrehozni igyekszik. Az ingyenes kulturális rendezvényeket még azok sem látogatják, akiknek ez elemi kötelességük lenne. Így például a városka fásult pedagógusai, akik azt mondják, ők nem közszereplők, csak „tanárok” (mekkora tévedés), s hagyják őket békén. S természetesen azok a „politikusok”, akik a választások előtt – akár hölgyekről, akár urakról beszélünk – még kezdőrúgást is bevállalnak egy megyei harmadosztályban játszó csapat mérkőzésén, hogy ezzel letudják minden további kötelezettségüket, ami a következő négy évet terheli.

Haldoklunk. Hosszú agónia elé néz e város – a példamutatás, a „paidagógoszi” példamutatás híján!

Nemeskéri-Orbán István

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.

{fcomments}

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés