2024. március 29., péntek.       Köszöntjük névnapjukon Auguszta nevű olvasóinkat.  Holnap Zalán napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Itthon maradtak (8.)

Hírek - Szubjektív

Előfordul, hogy a személyiség a kamaszkor vadhajtásainak megnyesegetése után kezd el kibontakozni, elmélyülni. A legjobb metszőolló pedig nem más, mint maga az élet. Persze később is célhoz érhetünk, csak olyankor hosszabb, kanyargósabb út áll előttünk. Dóráról nem mindenki gondolta volna, hogy „azért is” pedagógus lesz. Talán még ő maga sem.

-Igen, megtörtént, óvodapedagógus lettem! – újságolja büszkén.

-Miként? – érdeklődöm.

-Először alapfokú drámajátékkal kezdtem. Előnyömre vált, hogy a zeneiskolában hajdan hangszert tanultam, furulyát, gitárt és zongorát. A kamaszkor érzelmi viharai után később nem volt a tanulásban nehézségem. Talán a matematika okozott néha fejfájást.

-Milyen segítséget kaptál? Gondolom, szükséged volt rá.

-Mindent egyedül vittem véghez. Diákmunkákat vállaltam, sőt diákhitelt is fel kellett vennem.

-Milyen volt a célig vezető utad?

-Az utolsó szabad nyaramat kiélveztem. Kialakult egy komoly párkapcsolatom, és kirepültem a szülői fészekből. Ez idáig rendben is volt, csakhogy jöttek a számlák. Elkészítettem az önéletrajzom. Az óvodákat személyesen kerestem fel. Rá kellett jönnöm, mennyire fontos a protekció. Ismerősök segítségével jutottam el Szegedre. Szociális terület következett, idősek gondozása. Egy évet töltöttem ott, hatalmas tapasztalatot szereztem. Halál, betegségek és az életért folyó emberi küzdelem tárult a szemem elé. Megismerkedtem a türelemmel, a felelősséggel, a szeretet fontosságával. Ezt követően egy évig voltam ruházati eladó, s átláttam, miként használják ki egyes munkaadók végsőkig a munkaerőt, de ez is fontos tapasztalatszerzés volt. A harmadik évben kerültem egy óvodába. Két évet kellett várnom, hogy a szakmámba juthassak.

-Körülményes az álláskeresés, de azok közé tartozol, akiknél a végzettség és a munkakör találkozott. Ez nagyon fontos. Terveid?

-Nincsenek nagy igényeim, de az alapvetően fontos, számomra lelket ápoló tárgyakról nehéz a lemondás. Gondolok itt egy könyvre, vagy éppen a gitárhúrra. Lényeg, hogy a számláimat ki tudjam fizetni, és legyen étel előttem. Kevés az idő, de a jövőbe tekintve gondolkodom még tervezői képzésen, gazdálkodáson is.

A fiatalok gondjainak kezeléséhez nagy türelem szükséges ebben a nehéz korban, nehéz világban. Türelem kell a neveléshez is, mert az mostanság nagyon a háttérbe szorul.

E sorozat keretében már a második példát mutathattam be, mely bizonyítja, hogy a pedagógusra mindenkor szükség lesz. A pálya a közelmúltban nem volt népszerű, de meggyőződésem, hogy a foglalkozások értékrendjében rövidesen visszakerül a megbecsülendő helyére.

Toldi Zsuzsanna

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés