A jövőbe tekintő nyolcadik évfolyamos diákok többnyire még csak azt képesek eldönteni, hogy az általános műveltségüket akarják tovább fokozni, avagy már szakmát (is) tanulnának. A pedagógusként szerzett több évtizedes szakmai tapasztalataim szerint nagyon sok diáknál még a tizenkettedik évfolyam második félévében beadott felvételi kérelmek sem takarnak kiforrott szándékot, döntést. Esetükben a bizonytalan társadalmi helyzet miatt csak tapogatózás folyik. A hezitálók leginkább a pontszámok alapján latolgatnak, s a végzendő feladatokra nincs rálátásuk. Ezúttal egy csongrádi leány életére vetünk pár pillantást. Zita nagyon megszenvedte az érdeklődési köre megtalálásának a folyamatát.

-Mennyire voltál tisztában a saját céljaiddal és önmagaddal, amikor felsőfokú tanulmányok folytatása mellett döntöttél?

-Nem tudtam, mi akarok lenni. Kitöltöttem a jelentkezési lapot és beadtam. Sokan voltunk így. Ugyan felvettek a főiskolára, de mégsem vágtam bele. Elsősorban a belső bizonytalanságom miatt visszakoztam. Inkább felsőfokú szakképzésbe fogtam, de rövidesen úgy éreztem, hogy az sem nekem való. Nagyon sokáig tanácstalan voltam.

-Közben hogyan tartottad fenn magad?

-Munkát vállaltam, nyáron például a Körös-toroki üdülőterületen pultos-felszolgáló voltam. Végeztem konyhai segédmunkát is. Amikor egy cég kisegítő csomagolói állást hirdetett, jelentkeztem, s nyolc hónapig dolgoztam. Ott éjjel-nappali váltóműszakban, szalagmunkát kaptam. Hatalmába kerített a teljes kilátástalanság. Akkor menekültem külföldre.

-S megoldódtak a problémáid?

-Németországba mentem. Ott a húsiparban tudtam elhelyezkedni, mint betanult hentes. Kint is szalag mellett dolgoztam. Sokféle embert megismertem. Tulajdonképpen ott tudatosult bennem, hogy magyar vagyok, sőt kezdtem büszke lenni magyarságomra. Aztán hazajöttem.

-A visszatérés jelentett némi megoldást?

-Megmaradt a céltalanság. Akkoriban az összeomlás szélére sodródtam. Mivel pultost gyakran keresnek, jelentkeztem egy állásajánlatra. Azt a munkát viszont szerintem emberileg három napnál alig lehet tovább bírni! Utána két hónapig munkanélküli voltam, majd elkezdtem süteményt sütni. Rájöttem, hogy a cukrászkodás jó érzéssel tölt el. Mellette vállaltam gyerekvigyázást. Mindig az volt a lényeg, hogy legyen feladatom. Azt is bemagyaráztam magamnak, hogy cukrász akarok lenni, mert az érdekel. Elkezdtem a szakma tanulását, s egy cukrászdában állást is vállaltam.

-Ez az időszak már kiutat mutatott?

-Rájöttem, hogy a sütés csak egy eszköz ahhoz, hogy szeretetet adjak és kapjak. Otthagytam azt a munkát is. Korábban rövid ideig dolgoztam egy emlékparkban, ahol megérintett a hagyományőrzés szépsége, ezért visszamentem oda. Hat órában télen is dolgoztam, s közben elkezdtem egy népi játszóházi foglalkozásvezetői képzést. Lassan kezdtem érezni, hogy rátaláltam az életcélomra.

-Mi hiányzott a segítségek tárházából?

-Kevés a pályaválasztáshoz az idő. Nem átlátható, hogy a főiskola után milyen munkalehetőséghez, megélhetéshez juthat itthon egy diplomás fiatal. De legalább rátaláltam magamra, hiszen az adja mindennek az alapját. Mióta ezt érzem, jobban rám találnak a lehetőségek is!

Toldi Zsuzsanna

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.