2019. november 18., hétfő.       Köszöntjük névnapjukon Jenő nevű olvasóinkat.  Holnap Erzsébet napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Itthon maradtak (4.)

Hírek - Szubjektív

Egykor teljesen természetes volt, hogy külföldi tanulmányutakon vettek részt a fiatal szakemberek. A hazánk határain túli viszonyok megismerése, s az ott megtapasztaltak itthoniakkal összevetése, az itthon szerzett ismeretek bővítése mindig jó magot vetett. Természetesen nem volt mindenkinek erre lehetősége, de sokan valamiképp mégiscsak találtak módot arra, hogy empirikusan is megismerjék a világot. Számukra kitágult a világkép, a gondolkodás, az élményvilág. A vizsgái befejezése után Mihály is így szeretné folytatni az örökérvényű tanulást.

-Most, az egyetemi éveid végén, hogyan látod a világot? – érdeklődöm.

-Számomra nem voltak könnyűek a felsőoktatás évei – emlékezik Mihály. – Akadtak konfliktusaim a tanáraimmal. Harcokat vívtam. Határozottan állíthatom, hogy három tanár személye is szabályos akadályt gördített elém. Másrészt folytonos időhiányban szenvedtem. Nehezen fért meg időben egymás mellett a magánélet és a tanulás. Mert az embernek a magánéleti szférában is helyt kell állnia, sok mindennel kell törődni. És akkor még nem is beszéltem olyanról, mint kutatómunka, utazás. Ami átlendített, az a tudásvágy és a kíváncsiság volt.

-Aki komolyan veszi a megfelelést, annak bizony nincs ideje nagyon másra, sokszor még az egészség kárára is történik a nagy hajtás, pörgés. A zsebed hogy áll?

-Nincs hitelem. A törlesztési lehetőség teljesítését bizonytalannak tartom. Jó az állami támogatás a felsőfokú intézményekben. Például a spanyolok most elvonták a támogatást a Szegeden tanuló spanyol diákoktól. Ez nem jó. Persze a kiegészítés szükséges. Egy kis pénz, élelmiszer otthonról. Diákmunkát nem akartam felvállalni, mert nagyon megalázónak tartom, hogy a fiatalok a megérdemelttől sokkal kevesebb fizetést kapnak.

-Szóval létezik még önérzet. Milyenek az álláskilátásaid?

-Nagyjából látom a többiek sorsának alakulásából, mi vár majd rám. A történészek történelem tanárként helyezkednek el, vagy külföldre mennek dolgozni. Én nem leszek tanár, legfeljebb a felsőoktatásban. Nem stílusom a fegyelmezés, valamint a tanár rengeteg túlórát végez, amit soha nem lehet megfizetni. Nem is fizetik meg. Másban nem gondolkodom. Olyan munkát nem akarok végezni, amihez nincs képesítésem. Úgy is mondhatnám, nem kontárkodom, még ha elvesznek is az egyetemi évek.

-Tetszik a határozottságod, de valamiből meg kell majd élned. Mégis mi az elképzelésed?

-Az látszik biztosnak, hogy történész-levéltáros végzettségem lesz. A középkorral foglalkozom. Szükség lenne szakmai kutatásokra, különösen Németországban, Ausztriában, Svájcban, Olaszországban, Spanyolországban, Oroszországban és Franciaországban. Tulajdonképpen Európában, mert Magyarországon hiányzik a kellő anyag. A külföldi kutatási eredmények, ismeretek mindig később érnek ide. Kint pezsgőbb a tudományos élet, több az információ, a szakfolyóirat. Ami a külföldre távozást illeti, relatív a kérdés. Magyarország nem annyira fejlett még, hogy az enyémhez hasonló képesítéseknek talaja legyen, vagyis megfelelő munkát találjak. Mindenképpen maradnék, ha a végzettségemnek megfelelő álláshoz jutnék, s ha kapnék hozzá tisztességes fizetést. Abban az esetben főként csak a tanulmányutak idejére távoznék külföldre.

Ebben maradunk. Bizakodunk.

Sok magyar ember büszke a külföld szó hallatán – még ha nincs rá oka, akkor is. Találkoztam már széles mosollyal, büszkeséggel, amit azok a szülők mutattak, akik a külföldön élő gyermekükről dicsekedve beszéltek. Ugyanakkor mindig ott volt mélyen a szemükben a szomorúság is, hiszen mindannyian jól tudják, hogy az unokáik jórészt csak fényképen viszonozhatják a mosolyukat.

A külföld jelenleg mást és mást jelent számunkra. Jelentheti például azt az értelmes utat is, amit Mihály lát maga előtt. Amikor azonban – a kiszolgáltatott helyzetében – segédmunkára kényszerül a magyar, mert itthon nincs munkahely és megélhetés, az már egy egészen más helyzet. Azon nincs mit mosolyogni. Példaértékű lehet Mihály határozottsága. Büszkék lehetünk a tényre, miszerint élnek még hazánkban elvhű fiatalemberek! Persze ki tudja, mennyit mos, halványít majd Mihályon is a konok kényszer, valamint a múló idő.

Toldi Zsuzsanna

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés