2019. november 18., hétfő.       Köszöntjük névnapjukon Jenő nevű olvasóinkat.  Holnap Erzsébet napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Itthon maradtak (3.)

Hírek

A tanítás az egyik legszebb hivatás a világon. Akik az e pályán átélhető életérzést megtapasztalhatják, s folyamatosan taníthatnak, szerencsés emberek. Még akkor is, ha kevés, olykor megalázó anyagi és erkölcsi elismerésben lehet részük. Szinte reggeltől estig belefeledkezhet az ember a tanításba, s csak akkor tudja meg igazán, hogy ez az élete egyik legfontosabb köteléke, amikor számára végleg kicsöngetnek. Zsanett szerencsésnek mondhatja magát, hiszen gyorsan kapott a végzettségének megfelelő állást. Hiperaktív gyermekekkel foglalkozik, s imádja a munkáját.

Zsanett Szegeden, gyógypedagógiai szakon végzett. Jelentős előnyt jelentett számára, hogy a középiskolai évei idején jó alapokat szerzett. Az első két év után érezte nehezebbnek a tananyagot, elsősorban a sok latin kifejezéssel birkózott meg nehezen.

-Miként sikerült finanszíroznod a tanulmányaidat?

-A szüleim sokat segítettek. Nem vettem fel diákhitelt. Repülőtéri munkát vállaltam, másnaponként utaztam Szeged és Budapest között. Minden erőmmel próbáltam az eltartásomhoz hozzájárulni.

-Hamar kaptál állást?

-Szerencsés voltam – emlékezik Zsanett. - Két helyre is hívtak. Normál általános iskolába és Magyarország egyetlen hiperaktív iskolájába. Mindig szerettem a kihívásokat. Ezt választottam. Először napközibe helyeztek. Határozott voltam, talán ennek köszönhetem, hogy rövidesen a hatodik osztály osztályfőnöke lettem.

-Ezek szerint elérted, amit szerettél volna, hiszen sikerült a megszerzett diplomával elhelyezkedned.

-Igen, a kettő találkozott. Azért tennék hozzá néhány kiegészítést. A képzés teljesen más, mint a valóság. A tananyag száraz, egyáltalán nem tartalmaz módszereket, hogyan is kell bánni a gyerekekkel. Viszont megtanultam a BNO kódot, ha ránézek a gyermekre, meg tudom állapítani, milyen rendellenessége, betegsége van. Jövőre ballagok az első osztályommal. Egyébként ez egy gyűjtőiskola, a diákokat kitették a normál általános iskolából. Mondhatnám úgy is, hogy ez az utolsó esélyük a megjavulásra. Afféle javítóintézet. Nem egyszerű velük. Előfordultak korábban tanár- és diákverések is. A diákok hetven százaléka naponta háromszor szed nyugtatót. Le kell kötni minden percüket. Eddig azt tanultam meg, hogy a határozottságom nagyon fontos, eredményes. Nem engedek meg kiskapukat. A munkám nagyon szeretem. Nem fáradok. Tulajdonképpen szívesen bent maradok munkaidőn túl is. Egyszerűen magával ragad az iskola.

-Ez a legjobb, ami történhet veled. Ezt nevezik hivatásnak. Valamikor én is kívánkoztam lelkileg sérült gyermekek közé. Még Aszódra is ellátogattam. Ez a pedagógiai munka mélye. A személyiséget visszahozni a „normális” világba. Persze az is egy kérdés, mi a normális és az abnormális. Ezt már Freud megmondta, hogy mindig a társadalmi konvenciók kérdése. Ma úgy látom, egyre keskenyedik a válaszfal, egyre több a kölcsönhatás, egyre több az átjárhatóság. Na, de ez már pszichológia. Egyébként ma egyszerű, sima általános iskolában is össze kell szednie az embernek magát, hogy megtalálja az utat az ifjúsághoz. Örülök, hogy ezen az úton haladhatsz – búcsúztam, némi büszkeséget is érezvén, Zsanettól.

Nemrégen osztálytalálkozón jártam, ahol a tanítványaim – akik már szülők – elkeseredetten számoltak be arról, hogy nem értik, mit jelentenek a foglalkozásokat fedő idegen szavak. A szülők hatalmas erőfeszítéseket tesznek gyermekeik taníttatásáért. Éppen ezért megérdemlik, hogy valós, érthető társadalmi kép bontakozzon ki időben előttük. Zsanett pályakezdése ritka szerencsésen alakult. (Meg kell jegyeznem, hogy a fővárosban talált munkahelyre.) A történetéből kitűnik, hogy a tanítás és a nevelés minden szinten szükséges. A világ eseményei jönnek-mennek, de amíg ember lesz, tanítani és nevelni kívántatik. Az aggályom: hogyan, mennyire tudjuk a fiatalokat megvédeni a „beteg világ” okozta sérülésektől, melyek sok más mellett nyugtatók szedéséhez, s agresszivitáshoz vezetnek. Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy a divathullámok alkalmazkodó meglovagolása, s a különböző túlélési taktikák célravezetők. Magam az emberiség felhalmozott, tiszta forrású értékeiben hiszek. A jövőnk szempontjából persze az is alapvetően fontos kérdés, hogy mennyi gyermek születik és nevelkedik majd itthon. Ugyanis magyar nyelven, magyar ésszel, magyar szívvel és lélekkel, elsősorban itthon, a saját ifjainknak lenne jó utat mutatni. Mert itt – még – övék a tér.

Toldi Zsuzsanna

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés