Könyvtárba belépni sohasem hétköznapi érzés! Az olvasni szerető ember számára felemelő érzés böngészni, nézelődni a polcok között. Ha a könyvet kinyitjuk és beleolvasunk, máris észrevétlenül telik az idő. Szellemi séta ez az írástudó ember világában. Majd ránk törnek a gondolatok – Vörösmartyval is ez történhetett. Gondolatok a könyvtárban. Súlyos, fontos gondolatok bontakoznak ki, fogalmazódnak meg, kérdések merülnek föl. Akaratlanul sodornak, s vezetnek át a küzdelmes élet világába bennünket.

Zsuzsa Szegeden végzett könyvtárosként, a bölcsészkaron. Már középiskolás korában szerette a magyar tantárgyat, mindig figyelt, olvasott.

-Hogyan élted meg a felsőoktatás éveit?

-Sokan azt hitték, nagyon nehezen. Pedig annyira nem. Az első időszak volt nehéz a napi buszozás miatt. Nagyon korán kellett kelnem, napi három órát utaztam. Később hozzászoktam. Rájöttem, hogy út közben elő tudom én venni a könyveimet is. Jobban ment a tanulás, négyes átlaggal végeztem.

-Gratulálok! Nehéz volt-e tanulmányaidat anyagilag finanszírozni?

-Nekem csak a buszbérletet kellett fizetnem, ami akkor négyezer-háromszáz forintba került. Miután ösztöndíjat kaptam, még azt sem igényeltem a szüleimtől. Úgy osztottam be, hogy zsebpénz is maradt. Diákhitelt semmiképp nem vettem volna fel, de nem is volt rá szükségem.

-Ez példaértékű! Nem feltétlen kell az utcán „anyám, add el a házat” feliratú táblákkal vonulni, mert sok mindent kevesebb igénnyel, szerényen is meg lehet oldani. Mi történt államvizsga után?

-Még nincs kezemben a diplomám, de ezzel nem vagyok egyedül. Hiányzik egy nyelvvizsga.

-Ez nekem is vesszőparipám. Egyáltalán, időben és anyagilag megszerezhető az a nyelvvizsga a felsőoktatás évei alatt? Az előadások, vizsgák mellett van rá energia? És persze pénz, mert másképp nem megy, szülőként is tudom.

-Rajta vagyok – válaszolja halkan Zsuzsa, tovább nem is faggatom.

-Térjünk vissza az álláskeresésre. Hogy történt?

-Állandóan az apróhirdetéseket tanulmányozom. Zömében pultost, pincért keresnek az újságokban. Elutasítanak. Olyan személyt keresnek, aki gyakorlattal rendelkezik. Nagyon kellemetlen az is, hogy a visszahívás rendre elmarad.

Magam is elgondolkoztam már ezen. Kezdő esetében a kötelező iskolai, szakmai gyakorlaton kívül nem várható el több, hiszen most kezdene a fiatal dolgozni. Igazi gyakorlatot csak a munkahelyen fog tudni szerezni, akár pultos, akár könyvtáros. Másrészt hiába tanítunk szövegfajtákat, hiába beszélgetünk mi a hivatalos stílus elvárhatóságairól, a gyakorlatban egész mást látok. Számos érdeklődés és megkeresés, formájától függetlenül, válasz nélkül marad. Ezt eredményezné a nagy kínálat? Elvileg nem lehet kifogás, mert történelmi időtől, eszköztől függetlenül az emberek közötti kommunikációs etikettnek illene megmaradnia.

-Mit próbáltál még? – kanyarodok vissza.

-Természetesen elmentem a munkaügyi központba. Pénzt nem adnak, mert ahhoz hároméves munkaviszony kell. TB-mentességet egy évre sikerült kapnom.

Nézegetem később a törvényeket. Három év munkaviszony esetén kilencven napig, egy év munkaviszony esetén harminchat napig jár a bruttó kereset átlagának hatvan százaléka, ami nem haladhatja meg a minimálbért. De hogyan gondolják ezt? Hiszen a fiatalok most akarnak munkába állni, még nem lehetett munkaviszonyuk. Később huszonkétezer-nyolcszáz forint álláskeresési járadékot kapnak, ennek a neve már változott, de az összeg stimmel. Ennyiből bizony nem lehet sokra vinni…

Azért mégis felteszem az utolsó kérdést.

-Mit tervezel?

-Természetesen a szülőknél lakom. Mit szeretnék? Munkát találni. Önállósodni!

Úgy legyen, gondolom magamban. Még emlékszem Zsuzsa padok mögül rám tekintő szorgalmas igyekezetére, ifjúi vágyaira. Légvárat építettünk volna?

Toldi Zsuzsanna

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.