A szélesebb betonúton néha nyulak, őzek riadtan szaladnak át. Macskaszem villan, talán még róka is jár. A seregélyek már nem betűformákban, hanem nagy, változó alakú fekete foltokban sereglenek. Le-lecsapnak az elhagyott tanyák kiszáradt fáira felfutó szőlők mazsolás fürtjeire. A denevérek eltűntek, estelente sem látni őket. Hamarosan már a varjak károgása is a tél közeledtét jelzi.

- A televíziónál hagytuk abba. Hírekről azért csak kell tájékozódni.

- Eddig itt nem fizettünk tévédíjat – mesél újra Anonymus. - Csak négy csatornát foghattunk. Egyes, kettes, RTL és a helyi tévé. Többnyire a Hálózat műsorát adták, néha filmeket néztem ott. Ha az óra tizenegyet ütött, megszakadt az adás. Sosem tudom meg, meghalt-e a film végén a főszereplő. Lehetett viszont nézni sok önkormányzati gyűlést, hirdetést meg reklámot.

- És most?

- Most új rendszer van, tudja mindenki. Bemondták elégszer. Úgy azóta nekem se kép, se hang, majd szerelőt kell hívni. Ha lesz rá pénzem. Különösebben nem izgat.

-Internet?

- A szomszédban például üzemel. Azért már fizetni kell. A feltöltős mobilinternet olcsóbb, ki is internetezik magukat gyorsan. Nagyobb összegre kevésnek telik erre, meg aztán nem központi kérdés ez itt. A hír meg terjed a szelek szárnyán, internet nélkül is – teszi még hozzá a cinkosok mosolyával.

- Hogy járnak a gyerekek innen az iskolába?

- Az, kérem, nagyon jól megoldott. A tanyaszolgálat mikrobusza szedi fel őket. Ennél jobb megoldást kitalálni sem lehet.

- Jól mondja. Nekem még volt olyan tanítványom, aki hat kilométert gyalogolt be a süppedő, vastag hóban a tanyáról. Mégsem késett el sosem! – emlékezek most én. – A szívem szorul össze, ha bezárt, üres kisiskolát látok. Mert én még raktam ám a szenet óra alatt is a vaskályhába! De térjünk csak vissza ide, az öregszőlőkre. Azt már láttuk, hogy sok a lakatlan épület. Gondolom, sok az eladó.

- A helyzet teljesen megfelel az országos képnek. Nagyon sokat hirdetnek, az eladó tábla kint van az épületen. Évek óta. De ha olyan helyre nyit be, ami nincs hirdetve, azt is eladnák szívesen a legtöbben. Csak legyen, aki megveszi.

- Árak?

- Nyomottak. Mint mindenütt.

- Említette, hogy vettek külföldiek a nyáron házat. Építkezés, felújítás történik-e egyáltalán?

- Amíg az ember él, törekszik. Akik kijárnak, tisztaságot és rendet tartanak, szépítkeznek. Egy-egy új kerítés, ablak, kocsibejáró, ilyen is akad – bólogat Anonymus. – Egy ismerősöm hatalmas telket vett, hogy majd építkezik. Csak a Jóisten tudja, be bírja-e fejezni, vagy egyáltalán elkezdeni. Merthogy még csak a kerítésig jutott. Sokat betegeskedik.

- Kell az életcél. Ez azért van. Már nem mindenki tud távozni külföldre, meg a fővárosba. Új építés?

- Látni néhányat. Keveset. Azt mondják, itt olcsóbb az építkezés valamivel. Megfigyelte már ezeket az elhagyott, kerekes és gémes kutakat? – mutat egy kút irányába.

- Nem.

- Pedig ezek is megérnének egy misét.

- Akkor harangozza be, kérem.

- Ezek megmérgezett kutak. Kerekét és gémét ellopták, csak a betongyűrű szomorkodik. Mindig félek, hogy beleesnek a gyerekek. Kávájukat körbenőtte az elvadult szőlő és ecetfa.

- Egyáltalán milyen életkorú emberek laknak itt?

- Zömében ötven és hetven év közötti korosztály. Meg néhány fiatal. Tavaly gyerekes, fiatal házaspárral találkoztam. Házat kerestek. Kiszámolták, mennyivel olcsóbb itt a megélhetés, a rezsi. Munkanélkülieknek, devizásoknak megoldás lehet. Mégsem láttam azóta őket.

- Nem mindenki tudja itt feltalálni magát – gondolkozom hangosan. – Az említett korosztály miféle emberekből tevődik?

- Ez nehéz kérdés - vakarja a fejét Anonymus. –Többen a társadalom kirekesztettjei. Így mondják. Valójában létüket tengető páriák. Tudja, annyi minden történik az életben. Én ezt inkább így tudom megfogalmazni. Válás. Jó szokás, hogy a családé marad a lakás. Többnyire a férfi jön belőle ki. Másikat venni nem bír. Lakást hagy, de tanyát keres. Meghúzódik a szőlőben.

- És még?

- Elveszti a munkahelyét. Manapság ez is gyakori. Pénztelenné válik. Erre van egy kifejezés, maga jobban tudja azt…

- Egzisztenciális lecsúszás? Tudja azt maga is! – megyek bele a játékba.

- Pillanat műve ám ez! Valaki például megözvegyül, egyedülálló, nem akar terhére lenni a családnak. Vagy a család kezdi elfelejteni. Úgy látom, lazulnak a családi kapcsolatok. Egyszer egy ismerősöm összeveszett a feleségével. Potomért megvett egy fabódét. Egy hónapig gyógyítgatta magát a szőlőben, aztán visszament. De sok titka van ennek a szőlőnek!

- Láttam erre motorral, biciklivel, gyalog közlekedő, viseltes öltözetű, ápolatlan embereket. Férfiakat, nőket. Üres kannát, flakont markolt a tenyerük.

- Persze. Az alsó szint. Hajléktalanok, kukázók, akik itt húzódnak meg. Nemigen tisztálkodnak. Nincs rá mód, nincs rá igény. Akár az aluljárókban. No, meg mondjuk ki őszintén, az alkohol rabjai. Lehet, hogy éppen borért mentek, akiket látott. Már nincs életcél. Nem kímélik magukat. A legrosszabb, legkártékonyabb, olcsó lőrét isszák meg. Arra jut. De a szabadságot, azt legutoljára adják fel.

- Mintha most kevesebben lennének.

- Nagy szerepe van itt a tanyaszolgálatnak – mondtam már. - Figyelnek. Ha a helyzet nem tartható, beavatkoznak. Vittek már be szociális otthonba magányos és beteg embert. Persze hullnak is tisztességesen. Több a halott, mint az újszülött. A csongrádi szőlőt is Magyarország térképére rajzolták. Erre szintén járt a Google kamerás kocsija, a világ láthatja a düledező tanyákat. Az enyém ugyancsak fenn van, kutyával, árnyékszékkel együtt.

- Igen. Most ugyan borús az ég, de lesz még néhány nap jó idő. Használja ki, még van mit betakarítani. Nagyon hálás vagyok a beszélgetésekért.

- Az előbb mondtam, hogy a szőlőnek, kövesútnak élete van, titka. Például a homokon a szárazság akadályozza a közlekedést, a réti sáros úton pedig az eső. Egyébként a titkok emberi sorsokból szövődtek. Akár regény is lehetne. Folytatásos, de nem szappanopera. Írja csak meg! – int búcsúzóan.

- Várjon csak! Miért kövesút az aszfalt? – tör ki belőlem utoljára a féktelen kíváncsiság.

- Mert eleinte csak zúzott kővel szórták föl, aztán aszfaltozták, de a nyelvünk még a régin jár - kiabál vissza, hátra sem fordulva.

A riportnak vége. Már megint lóg az eső lába. Elindulok az ellenkező irányba. Sok titkot hagyunk itt, de nem muszáj mindent megtudni. Hadd eredjen csak el az eső, verje bele a többit a homokba. Majd felszárítja a nap, feltámad a szél, napvilágra jön egy-egy tengeri csiga vagy kagylótöredék. Mindig marad lenyomat.

Toldi Zsuzsanna

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.