2019. július 16., kedd.       Köszöntjük névnapjukon Valter nevű olvasóinkat.  Holnap Endre és Elek napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Erkölcstan

Hírek - Szubjektív

Egy hónap alatt hazánkban annyi minden történik, hogy azt egyetlen elemzésben össze sem lehet foglalni. Az pedig már csak egy kis hab lehet a tornyosuló tortán, hogy a most készülő erkölcstankönyvekben, és a bevezetendő erkölcstan tantárgyban a szerb-horvát-magyar-bolgár „kajakkirálynő” bizonyosan pozitív szereplőként szerepel majd, mint a hazaszeretet és a hazához való hűség és a balkáni állhatatosság példaképe. Már csak azért is, mert mind a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), mind a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, mind Győr (bár itt erős személyi kapcsolódás lelhető fel) úgy ölelte keblére, mintha a magyar jövő függne egy-egy vélt/remélt riói olimpiai helyezéstől, éremtől.

Az az eltorzult értékrend, amelynek kialakításában a Sztálin-Rákosi-rendszer komoly szerepet játszott – hisz’ a kommunizmus (?) felsőbbrendűségét próbálta hirdetni, s a sport- és a futballeredményeket hidegháborús eszközként is fel lehetett használni –, tovább élt az elmúlt húsz évben. A gazdasági és társadalmi sikertelenségünket, amely most már tényszerű, a rendszerváltás, valamint az Európai Unióhoz való csatlakozást követően azzal igyekszünk palástolni, hogy négyévente látszat-eredményességben fürödve ünnepeltetik magukat a vezetők. Teszik ezt úgy, mintha a szintén olimpiai ciklusos politikai „sikereiknek” bármiféle közük lenne azokhoz. S ez most teljességgel kiteljesedne, s az egyszemélyű vezetés a „garancia” minden magyar ember „sikerére”, a sportolók eredményére. Lassan az olimpikonjaink a „szeretett vezetőnek” ajánlják fel eredményeiket, mint ahogy az önkormányzati adósságátcsoportosítás (közpénzek átcsoportosítása) is személyre szóló köszönőlevelekben manifesztálódik.

Közben nem képesek felmérni, hogy a magyar társadalom – a „politikai elitjeink” által vezérelt privatizáció, s a rosszul kijelölt gazdaságfejlesztési irány, valamint a folyamatosan elhibázott, gyáva gazdaságpolitika, az „összeszerelő országgá” minősítés következtében – olyan mélységekbe süllyed, hogy a kiemelkedés minden erőfeszítésünk ellenére újabb két generáció életét tette/teszi/teheti tönkre. Már nem csak a fiatalok menekülnek az országból, hanem a középgeneráció is. A multinacionális cégekkel kötött „együttműködési-szerződésekben” szereplő, az állam által garantáltan alacsonyan tartandó bérszínvonal eközben továbbra is bebetonozza a hazai gazdaság rossz szerkezetét.

Az egészségügy romokban hever, mert az átszervezéséhez és racionalizálásához nem mer hozzányúlni senki, miközben aki a témában csak kicsit is jártas, vagy érdeklődik a téma iránt, tudja, hogy Magyarországon a mostani százhatvan helyett ötven-hatvan kórházban kellene magas technológiai színvonalú egészségügyi ellátást biztosítani. A járóbeteg ellátás széttagoltságát és privatizálását is meg kellene szüntetni, mert a kis önkormányzatok nem képesek korszerű eszközökkel felszerelt intézményeket fenntartani, azokat folyamatosan (24 órában) működtetni, privatizálva pedig csak a közpénz szivattyúzását szolgálják. Eközben a társadalombiztosításnak, s az állami szociális gondoskodásnak – az öregek otthonai és az elfekvők helyett – az egészség megőrzésébe és a prevencióba kellene invesztálnia. De nálunk sem a születésnek, sem a halálnak, sem az egészséges életnek, sem a tisztességes öregkornak nincs kultúrája, mert azt a politikai rendszerek igyekeznek államosítani, annak érdekében, hogy – átláthatatlan és ellenőrizhetetlen módon – lehessen jövedelmeket átcsoportosítani, s többnyire ellopni.

A legfrissebb PISA-tesztek eredményei alapján a jelenlegi hazai közoktatás nemhogy a felzárkózásunkat segítené elő, hanem a további leszakadásunkat eredményezi. S bár az oktatási rendszer központosításával, és az állami oktatás egységesítésével egyetértek – hiszen az mégsem lehet jó, hogy két egymás melletti második osztályban annyira eltérő a tanmenet, hogy még egy tanórára sem lehet összevonni a gyerekeket, az átjárás pedig lehetetlen –, a jelenlegi átszervezés hasonlatos a kistérségi társulásba tömörüléssel, ahol rövid távú finanszírozási érdekeknek, többlet normatívának esett áldozatául az oktatás racionális átalakítása. (Annak érdekében, hogy a helyi párthű bérkritikusok is megértsék: a madamot cseréljük, de az „öregecskedő lányok” maradnak, és még a pamlagok cseréjére sem futja.)

Várható, hogy a hazai nyugdíjrendszer rövid időn belül összeomlik. Ha mégsem, akkor az államadósság csökkentésének a legfőbb akadályává válik. Rövid távú politikai érdekek miatt ugyanis az állam még mindig alig mer a „szent tehénhez”, a nyugdíjrendszerhez nyúlni, pedig nyilvánvaló, hogy csak a maximált és egységes állami nyugdíj, s az öngondoskodás lehet – mindenféle extra juttatástól és kedvezménytől megtisztítva – a fenntartható nyugdíjrendszer és a biztonságos öregkor alapja. A jelenlegi, fenntarthatatlan nyugdíjrendszer akkora hiányt termel, amely mindenféle adósságcsökkentést csak úgy tesz lehetővé, hogy az aktív korosztályok terheit növeli. Részben ennek a következménye a népességcsökkenés, az elvándorlás és a születésszám drasztikus csökkenése. Végső soron a mai nyugdíjas generáció – a tudtán, s önhibáján kívül – pusztítja a jövő generációit.

A rezsicsökkentés – amely természetesen valóban szolgálhatná a rászorulókat – ismét a felsőközéphez és a felső „tíz százalékhoz” csoportosít át jövedelmeket, s teszi ezt olyan demagógiával, hogy az már szinte tragikomikus. A célja végső soron az összeszerelésben foglalkoztatott, ázsiai szintű bérért dolgozó tömegek látszatkompenzálása. Egy demagóg rezsicsökkentési technikával álcázott „szabadságharc”, aminek a szolgáltatás minősége és néhány ezer munkahely eltűnése lehet az eredménye. (Tudni kell, hogy ma hazánkban a keletkező jövedelmek kilencven százaléka a lakosság tíz százalékánál összpontosul, vagyis kilencmillió ember a keletkező jövedelmek tíz százalékán kénytelen osztozkodni, s élni akár a nyomor és az éhezés szintjén.)

Ha az oktatási rendszer képes lett volna mindenkit legalább a százalékszámítás tudományába bevezetni, az elméletileg hazánkban mindenki által elvégzett középiskolai tanulmányai végére, akkor nem lehetne az embereket azzal megetetni, hogy a jövedelmük harminc százalékát kitevő rezsi tíz százalékos csökkentése – ami így valójában jövedelemarányosan 3 százalék –, több mint a minimálbér öt százalékpontos emelése (emez közel duplája lehetne). Azoknál akik már régen nem tudják a szolgáltatók számláit megfizetni, teljességgel mindegy, hogy az adósságuk havonta az energiaszámlák ellenértékének kilencven vagy száz százalékával nő.

Egyébiránt, mivel szinte már kötelező bankszámlát vezetni, s a minőségi munkavégzés elképzelhetetlen internet, mobiltelefon és gépkocsi, vagy valamilyen közlekedési eszköz, például a tömegközlekedés igénybevétele nélkül, az ezekben megfizettetett többletadó, és az ezek miatti „rezsinövekedés” lényegesen nagyobb a gáz- és az elektromos-energia árának ilyen arányú csökkentésénél. Csak a rezsiköltségek növekedési üteme lassul, és bár ez sem rossz, mégis más, mint amiről a propaganda szól. Arról nem is beszélve, hogy a jövedelmek reálértékének csökkenése miatt a rezsiköltségek aránya az összes nettójövedelemhez viszonyítva növekedést mutat.

Természetesen – egyetértve a miniszterelnök úrral – a közszolgáltatókkal vívandó harcban magam is arra „biztatom” honfitársaimat, hogy a víz- és szennyvíz díját, s a hulladékszállítás díját egyáltalán ne fizessék a szolgáltatóknak. A víz ugyanis olyan lételem, amelyért pénzt kérni tisztességtelen, erkölcstelen, hasonlatosan a levegőhöz. A közösségnek pedig érdeke, hogy a keletkező hulladékot összegyűjtse, de mivel abból annyi hasznos anyag, s energia is nyerhető, hogy az a szolgáltatóknak jelentős árbevételt (nyereséget) eredményez, a megvásárolt áruk, fogyasztási cikkek hulladékát engedjük át ingyenesen (térítés nélkül) hasznosításra bármely önkormányzati-, állami-, vagy magántulajdonú gazdasági társaságnak.

A hálózatos rendszerek kialakítása, kiépítése (víz, gáz, szennyvíz, kábeltévé, stb.) egyébként is a mindenkori hatalom eszköze a társadalom ellenőrizhetetlen és monopolista kizsákmányolására, illetve az egyes emberek és csoportjaik ellenőrzésére. Hiszen ezeken keresztül mérhető minden szokásuk. Ráadásul ezt éppen az állam bocsátja a fogyasztásbővítő, ma már fenntarthatatlan gazdasági növekedésközpontú gazdaságpolitika rendelkezésére, mint ahogy a proletáriátus lakótelepekbe és nagyvárosokba zsúfolása is hasonló célt szolgál.

Ha valóban lesz erkölcsoktatás, meg kell tanítani a gyermekeket, hogy nem erkölcsös a rasszizmus, a gyűlöletkeltés, a magánszféra ellenőrzése, de az államkapitalizmus/államszocializmus vezérelte kizsákmányolás, a társadalom működési alapszabályainak folyamatos, rövid távú hatalmi érdekekhez való igazítása, s a társadalom tagjainak rabszolgasorba süllyesztése sem. Továbbá erkölcstelen tett a proletár tömegek szándékos tudatlanságban tartása, a röghöz- és a hálózatokhoz kötés, valamint ehhez a cirkusz biztosítása – még akkor is, ha azt ma közpénzekből futballbajnokságoknak, vagy olimpiai játékoknak nevezzük!

Nemeskéri-Orbán István

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés