2017. december 14., csütörtök.       Köszöntjük névnapjukon Szilárda nevű olvasóinkat.  Holnap Valér napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kisgyermek is sérült a Fő utcai balesetben

Hírek - Sziréna

CSONGRÁD - 2014. Július 1.

Szemtanúk elmondása szerint hétfő kora este vélhetően jelentős sebességgel érkezett a Fő utca – Síp utca – Jegenye utca kereszteződésébe az a városközpont felé tartó nagyteljesítményű gépkocsi, amely összeütközött egy Síp utcába balra bekanyarodó személyautóval. A háromnegyed hat előtt öt perccel történt ütközés erejét jól mutatja, hogy mindkét jármű az út mellé sodródott, villanyoszlopot döntött, s teljesen összetört. A kanyarodó járművet egy fiatal édesanya vezette, vele utazott a kétéves kisfia, mindkettőjüket könnyű sérülésekkel szállították a mentők a szentesi kórházba. A másik járműben a sofőr mellett egy személy utazott, információink szerint a könnyebben sérült sofőr az ütközés után mintegy két órával kért orvosi segítséget, állítása szerint ugyanis rosszul érezte magát. A rendőrség a történtekről nem adott ki hivatalos közleményt.

A baleset után egy nappal sem adott ki a rendőrség közleményt a városközpontban hétfő kora este, öt perccel háromnegyed hat előtt történt balesetről. A körülményekről csak a katasztrófavédelem nyújtott némi tájékoztatást. Az esetről a TV2 hírműsorában az alábbi rövid összeállítást mutatták be, melyek Donka Ferenc felvételeit tartalmazzák:

(A videó a képre kattintás után, a felugró ablakban, közvetlenül a TV2 hírportáljáról tekinthető meg.)

A baleset miatt bő két órán át, teljes, majd részleges útlezárás mellett tartott a helyszínelés, s a műszaki mentés. A rendőrség egyelőre nem közölte, hogy az elsődleges megállapítások szerint a szemtanúk elmondása helytálló-e, vagyis valóban túl gyorsan haladt-e a kanyarodó járműnek ütköző autó, s hivatalosan azt sem lehet tudni, hogy az alkoholszonda mit mutatott, illetve felmerült-e más befolyásoló tényező. Amint a rendőrség esetlegesen a történtekkel kapcsolatban hivatalos sajtóközleményt jelentet meg, azt lapunkban, e cikk kiegészítéseként közöljük.

Hétfőn halálos baleset történt a 451-es számú főút Kiskunfélegyháza és Csongrád közötti szakaszán is, a halálkereszteződésnek is nevezett, az M5-ös autópálya átadásakor megépült új félegyházi csomópontban. Az áldozat egy huszonnégy éves nő, aki az elsődleges adatok szerint nem sokkal délelőtt tíz óra után egy tehergépkocsinak ütközött, s szörnyethalt. A vele utazó közvetlen rokona, egy fiatal kiskunfélegyházi férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, őt mentőhelikopterrel szállították kórházba.

(A videó a képre kattintás után, a felugró ablakban, közvetlenül a TV2 hírportáljáról tekinthető meg.)

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés