2024. március 29., péntek.       Köszöntjük névnapjukon Auguszta nevű olvasóinkat.  Holnap Zalán napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Mozimikulás – Teltház a felújított nagyteremben

Hírek - Közélet

CSONGRÁD - 2012. December 4.

CSONGRÁD – A Mozi Menzát is üzemeltető Vig-fivérek közel hárommillió forintot fordítottak a filmszínház nagytermének felújítására. A létesítményt bő egy éve bérlő és működtető csongrádi vállalkozók az első nagyszabású rendezvényt december 5-én este tartják. A Pom-Pom együttes interaktív koncertje közben érkezik majd a Mikulás, s tőle a koncerten résztvevő minden gyermek kap ajándékot. Elővételben az összes vendégjegy elkelt, s mivel 4-én este már kísérőjegyből is csak néhány maradt, bizonyos, hogy a program teltházas lesz. Mint megtudtuk, ahhoz, hogy a teremben nagyobb zenés produkciók számára is megfelelő helyet tudjanak biztosítani, a színpadot a két és félszeresére kellett növelni. A nézőtér mérete viszont nem csökkent, megmaradt a kettőszázkilencvenkettő ülőhely.

Mint az alábbi videón is látható, immár a csongrádi – egykori – Szabadság Filmszínház nagyterme is megújult:

Az előző választási ciklus idején kezdett városrehabilitációs projekt keretében az épület nyílászáróinak cseréje, valamint a főfalainak szigetelése és festése mellett nem terveztek a mozi épületébe légtechnikát, s a nagyterem felújítása is elmaradt. A hiányosságokat az elmúlt bő egy évben, az épület előterét kávézóként és gyorsétteremként működtető csongrádi Vig-fivérek próbálták pótolni. Már az étkezde tavaly októberi nyitására elkészült a légtechnika, amely azonban akkor még nem terjedt ki a nagyteremre.

Az épület közel nyolcvanmillió forintba került felújítása után is meglehetősen lepusztult képet mutató hatalmas helyiségben alig lehetett látni, ugyanis a mennyezeti lámpák közül csak néhány működött. A közel száz izzó cseréje mellett a világítás vezetékrendszerét is fel kellett újítani, három lámpasor áramellátását például csak hosszas, visszabontást is igénylő munkával sikerült megoldani.

A nézőtér oldalfalairól eltávolították a balesetveszélyesen elhelyezett, fűtésre már alkalmatlan radiátorokat. A célszerűség, s a lehető legnagyobb energia-megtakarítás érdekében légbefúvással működő fűtést építettek be, amely egyúttal a kellő légcserét is biztosítja. A nézőtéren – esztétikai és balesetvédelmi okok miatt – padlószőnyeget fektettek le, s a dohos, helyenként penészes kárpitos székeket is kitisztították.

A nézőtér kialakításán nem változtattak, így a színpadot továbbra is mind a kettőszázkilencvenkettő székről kiválóan lehet látni. A nagyobb koncertek, s a tervezett színházi előadások miatt a korábbi, legfeljebb pódium-előadásokra alkalmas színpad alapterületét a két és félszeresére növelték. Az üzemeltetők csak a színpadra több mint egymillió forintot költöttek. Az eddig a nagyteremben elvégzett munkálatok összességében már közel hárommillió forintot emésztettek fel.

Az üzemeltetők azt remélik, hogy az önkormányzat a bérleti díjba beszámítja majd ezt a befektetésüket is. Emellett várják, hogy megérkezzen a város vezetői által ígért vetítőgép, ugyanis januártól – a városrehabilitációs pályázatban az önkormányzat által vállalt kötelezettség miatt – átlagosan szinte minden másnap filmeket is be kell majd mutatniuk.

Addig azonban lesz még a nagyteremben egy nagyszabású produkció. Karácsony előtt ugyanis a moziban tart élő koncertet Kökény Attila. A december 21-én este 8 órakor kezdődő produkcióra is érdemes elővételben megváltani a jegyeket.

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés