2024. március 28., csütörtök.       Köszöntjük névnapjukon Gedeon és Johanna nevű olvasóinkat.  Holnap Auguszta napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nagyistók Edit egyetemisták között is remekelt

Hírek - Közélet

CSONGRÁD - 2014. November 17.

A Batsányi gimnázium tizenegyedik évfolyamán tanuló Nagyistók Edit – az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati versenyen nyújtott kiváló teljesítménye alapján – meghívást kapott az egyetemisták Kossuth-szónokversenyének országos döntőjébe. A csongrádi diák a teljesítményével – középiskolásként, példátlan egyetemisták közötti sikert elérve – két különdíjat érdemelt ki.

A megmérettetésen az egyetemek selejtezőiről az országos döntőbe jutott versenyzők vettek részt, köztük mutathatta meg a tudását a csongrádi gimnazista.

Az ötvenkét résztvevővel zajlott verseny két fordulóból állt. Az első feladatra lehetett előre készülni, beszédet kellett írni, amelyet jegyzetbe, feljegyzésbe tekintés nélkül kellett előadni. A beszéd témája az „Ott van a haza, hol a haszon” gondolat volt. Nagyistók Edit a beszédében azt hangsúlyozta, hogy a haza és a haszon fogalma nem összeegyeztethető. A csongrádi diáklány az előadásáért megkapta a legjobban szerkesztett beszéd különdíját.

A verseny második napján a résztvevőknek rögtönzött beszédet kellett tartaniuk, melynek témáját a helyszínen kapták meg. Edit ezt a feladatot is kiválóan teljesítette, így – a kiemelkedő összteljesítménye alapján – a zsűri különdíját is elnyerte.

Nagyistók Editet Kissné Kocsis Marianna készítette fel a versenyre.

Forrás: web.bjg.hu

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés