2024. október 08., kedd.       Köszöntjük névnapjukon Koppány nevű olvasóinkat.  Holnap Dénes napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Fürdőpénzből kampánypénz?

Hírek - Közélet

CSONGRÁD - 2014. Augusztus 22.

A városszéli utak mellé „Fidesz-sárga” színezetű, a fürdőberuházás pénzéből készülő köszöntő és tájékoztató táblákat helyeznek ki a kampányidőszakban. E reklámhordozókra a város leköszönő vezetésének tagjai közül a Fidesz színeiben újrainduló Kőrösi Tibor fényképe is felkerül. Az egyébként az Európai Unió által támogatott pályázatok esetében kötelezően elhelyezendő ilyesfajta tábláknak – mivel a választások előtt az egymilliárdos projekt pénzeszközeit elkezdték elkölteni – a jövő év közepéig kint kell maradniuk, ugyanis a beruházás emiatt elindítottnak tekintendő. Az ellenzéki pártok közül a Jobbik Magyarországért Mozgalom (Jobbik) és a Magyar Szocialista Párt (MSZP) is tiltakozó nyilatkozatot juttatott el szerkesztőségünkhöz. A Jobbik elnöke, Laczkó Zsolt a közpénz arcátlan szórásnak nevezte a próbálkozást. Az MSZP helyi elnöke, Havasi Jánosné attól tart, hogy a választási kampány és a fürdőberuházás nyílt összemosása miatt a város akár súlyos büntetés elé is nézhet, amit viszont a helyben kifejezetten az „utánunk a vízözön” politikáját folytató fideszesek már az új városvezetés nyakába zúdítanak.

Mint minden magára valamit adó település, immár Csongrád is rendelkezik több olyan településszéli táblával, melynek egyik oldalán köszöntik az érkezőt, a másik oldalán búcsúznak a távozóktól. Az uniós beruházások esetében kötelező reklámtáblák kihelyezésének effajta kettős funkciója ügyes megoldás is lehet, hiszen még egy turisztikai beruházást – a leköszönő városvezetés által négy éve szavakban folyamatosan végzett fürdőfejlesztést – is népszerűsítenek. Csakhogy, a táblákra rákerült Kőrösi Tibor jelenlegi polgármester fotója és neve, s feltüntetik a titulusát is. Mindez másfél hónappal a helyhatósági választások előtt, a Fidesz színeiben újrainduló elsőszámú városvezető esetében kockázatos megoldás, hiszen legalább egy kihívója – Bedő Tamás személyében – biztosan lesz, tehát nem elég, ha magára szavaz, hanem a polgármesteri munka folytatásához az október 12-én leadásra kerülő érvényes voksok többségét is meg kell szereznie. Ha ez mégsem sikerül, októbert 13-tól a város szélein még mindig ő lesz a polgármester, hacsak a táblák cseréjére nem költ majd milliókat az új városvezetés.

A Jobbik helyi elnöke Laczkó Zsolt szerint már csak Kőrösi Tibor integető szobrának elkészíttetése hiányzik ahhoz, hogy beteljesedjen az elmúlt négy év ámokfutása. Szerinte a búcsúzó városvezetés, amely négy éven át csak beszélt a fürdőfejlesztésről, s épp most súlyos milliókat költ a fürdőfejlesztési pénzből az újraválasztásának propagálására, ezúttal kimutatta a foga fehérjét, Mint mondta, a Jobbik ezért az új képviselő-testület megalakulása után azonnal kezdeményezi a fürdőfejlesztés pénzeszközeit érintő teljes körű vizsgálatot, valamint az ilyesfajta visszatetsző, és nagy valószínűséggel teljesen szabálytalan pénzszórás elrendelőinek büntetőjogi felelősségre vonását.

A fürdőfejlesztésből így lett látványberuházás, hiszen a négy év alatt a városvezetés fideszes többsége csak propagandaként használta a beruházás ügyét, most pedig – egyetlen kapavágás nélkül – úgy látszik, mintha még a választási kampányuk egy részét is bújtatottan megfinanszíroznák belőle. Az MSZP helyi elnöke, Havasi Jánosné nyilatkozta ezt az első reklámtáblák kihelyezése után szerkesztőségünknek. A városvezetésben önkormányzati képviselőként hosszú idő óta résztvevő pártelnök úgy vélte, hogy a leköszönő városvezetés „utánunk a vízözön” stílusú politikát folytat, s immár még arra is képesek, hogy az október 12-e után felálló új önkormányzati vezetés nyakába zúdítsák azokat a következményeket, amik például az ilyen, erősen szabálytalannak tűnő megoldások miatt érhetik az önkormányzatot. A fürdőfejlesztésre ez idáig elköltött súlyos tízmilliók ügyében szerinte is vizsgálatot kell majd indítani, anélkül ugyanis az október végén megalakuló új képviselő-testület nem láthat tisztán. Mindehhez hozzátette, hogy a projekt kapcsán eddig sem tájékoztatták az önkormányzati képviselőket. A Fidesz holdudvarához nem tartozó testületi tagok szerinte jórészt csak annyit tudnak a projektről, hogy repkednek a tízmilliós kifizetésekről szóló hírek, miközben a létesítményben négy év alatt egyetlen kapavágás sem történt.

Az ügyben péntek délután kerestük Kőrösi Tibor polgármestert, de a cikkünk megjelenéséig még nem értük el. A már kihelyezett táblákon pénteken nem volt feltüntetve, hogy ki készítette és helyezte el azokat, de amint ezt a tényt sikerül kiderítenünk, megkérdezzük, ki és miként, s főként mennyiért rendelte e táblákat.

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés