2019. szeptember 17., kedd.       Köszöntjük névnapjukon Zsófia nevű olvasóinkat.  Holnap Diána napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

SMS – Csenki Mihály ismét ringbe szállt

Hírek - Közélet

CSONGRÁD - 2014. Április 4.

A Csongrád megyei 3-as számú országgyűlési választókerületben ismét jelöltként szállt ringbe Csenki Mihály, aki a négy évvel ezelőtti választás során a csongrádi körzetben induló, országosan ismert egykori földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, Torgyán Józsefet is magabiztosan megelőzte. A szülővárosában, Csongrádon közismert, s a választókerület többi településén sem ismeretlen, az elmúlt évtizedekben gépjárművezetők ezreit eredménnyel oktató szakember ezúttal is a Seres Mária Szövetségesei (SMS) elnevezéssel bejegyzett szervezet hivatalos jelöltje. Mint a kampányfinisben megtudtuk tőle, annál is inkább reménykedik a sikeres szereplésben, mert ha legalább annyit elérnek, hogy a szövetségük vezetője bejut az országgyűlésbe, a parlamenti patkóban a megszokott egysíkú pártpolitizálás mellett markánsan megjelenik a civilek hangja, amely a hivatásos politikai machinátorok számára akár fülsiketítően is hangos lehet.

A Nemzeti Választási Iroda hivatalos adatai szerint a Csongrád megyei 3-as számú országgyűlési választókerületben pénteken már csak tíz jelölt versengett a választópolgárok kegyeiért. A törvényben megszabott határidőig tizenkét hivatalossá minősített jelölt közül március tizennyolcadikán visszalépett Rostás Aranka, a Magyar Cselekvő Párt jelöltje, majd április elsején hasonlóképpen visszakozott Fekete Mihály, a Magyar Gazdaság Párt aspiránsa. A visszalépés lehetősége Csenki Mihály fejében még csak meg sem fordult. Alapvető célja, hogy a szövetségük általa is tovább erősödjön – legalább olyan mértékben, hogy listáról is jusson jelöltjük az országgyűlésbe –, ezért még a választások hétvégéjén is töretlenül folytatja a kampányt.

A konkrét elszámolás nélkül is kifizethető országgyűlési képviselői költségtérítések ellen népszavazást kezdeményező Seres Mária mögé már a – később meghiúsult – referendum aláírásgyűjtésének kezdetekor beállt az ismert csongrádi oktató, aki 2010-ben eredménnyel vállalta fel az akkori megyei 4-es számú választókerületben (Csongrád, Kistelek és Sándorfalva térségében) a képviselőjelöltséget. A négy évvel ezelőtt elért egyéni eredménye még Torgyán József egykori kisgazda pártelnök, s volt miniszter részére is meglepetést okozott. A csongrádi körzetben induló, főként a kisgazda voksokra apelláló, országosan ismert politikus messze lemaradt Csenki Mihály mögött, hiszen a hat jelölt közül csak az érvényes szavazatok 2,71 százalékát szerezte meg, míg Csenki Mihály – negyedikként – 6,29 százalékos eredményt ért el. Az érvényes szavazatok száma még inkább beszédes volt, hiszen Torgyán Józsefre 731-en, míg Csenki Mihályra 1700-an voksoltak. (Az első körben győzelmet arató Vincze László fideszes jelölt 2010-ben 14602 szavazattal ért el 54,06 százalékot. – a szerk.)

Az SMS álláspontja szerint elsősorban szakmák képviselőit kell bejuttatni az országgyűlésbe, ugyanis a polihisztorok kora régen lejárt, az élet pedig bebizonyította, hogy a politikusok a szakmákat illetően leginkább csak kontárkodásra képesek. Csenki Mihály programja élén éppen ezért a gépjárművezetők oktatásának ügye áll, ugyanis szeretné elérni, hogy a huszonegyedik század Magyarországában – pénzügyi nehézségek miatt – egy szorgalmas, törekvő fiatal számára ne lehessen elérhetetlen cél az alapszintű jogosítvány megszerzése. Ennek érdekében az SMS fokozatosan be kívánná vezettetni az ingyenes (államilag támogatott) jogosítványszerzést. Csenki Mihály szerint egy ilyen, nagy horderejű program megvalósítása egy csongrádi jelölt számára sem lehet irreális elképzelés, hiszen mintegy két évtizedes kitartó munkával Vincze László és csapata is elérte, hogy a Csongrádról indult – s Gát László nyugalmazott iskolaigazgató által kidolgozott – mindennapos testnevelés koncepciója országosan elismertté, majd követendővé váljon.

Csenki Mihály helyi elképzelései között szerepel a választókerületet kettészelő Tiszából, valamint a helyi állóvizekből, s a megannyi természeti kincsekből adódó lehetőségek minél hatékonyabb kiaknázása is. Szerkesztőségünk érdeklődésére elmondta, hogy a Csongrádtól és Szentestől sem túl messzire található Békésszentandráson a barátai egy vállalkozás keretében – mindösszesen az ottani Körös-holtág adottságainak a kihasználásával, vízparti üdülőparadicsomot létrehozva – éves szinten negyvenezer vendégéjszakát produkáló turisztikai attrakciót tudtak kialakítani. Úgy véli, hogy akár csak Csongrád lehetőségeinek figyelembe vételével, s a máshol látott kiváló példákat alapul véve, a Tisza-parti településeken is jelentősen meg lehetne erősíteni az idegenforgalmat. Szerinte csak jól kell élni a lehetőségekkel, aminek az alapfeltétele a szakmaiság előtérbe helyezése lehet.

A jelölt szerint a tisztességes választási előkészületekhez alapvetően hozzátartozik a becsületes kampány is, ezért Csenki Mihály – mint az alábbi videón is láthatják – személy szerint nem vette fel a jelöltek által igényelhető egymillió forint állami támogatást:

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés