2024. április 16., kedd.       Köszöntjük névnapjukon Csongor nevű olvasóinkat.  Holnap Rudolf napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Fürdőügy – Rendkívüli ünnepi bezárkózás

Hírek - Közélet

CSONGRÁD - 2013. December 24.

December 24-én a kései pirkadat tájékán felkeltek a csongrádi önkormányzat jelenlegi vezetői, majd ünnepi ruhát öltöttek, ám nem a családjuk körében töltötték a reggelt. A képviselők folyamatos önfeláldozásának kiváló példája, hogy a fenyőfa talpba faragása és az ünnepi menü készítése helyett reggel 8 órára mindannyian elmentek a városháza dísztermébe tanácskozni. Mivel a magyar törvények szigorát kihasználva, a nyilvánosság figyelő tekintete elől maximálisan védett helyre vonulva vitatták meg a város halaszthatatlan fürdőügyét – ráadásul a tanácskozás tényét még a város hivatalos honlapján se tették közzé –, a döntésükről jórészt csak annyit lehet tudni, hogy ripsz-ropsz megint százmilliókról hoztak határozatot.

December 23-án hajnalban a város polgármestere az alábbiakat írta az internetes naplójába:

„Gőzerővel dolgozunk azért, hogy a hiányzó 200 millió forintot előteremtsük, és erről igazolást adhassunk a pályázatot kiíró hatóságnak. A fejlesztést ugyanis meg kell valósítani, hiszen általa nem csak a fürdő újul meg, hanem bővülni fog az itt igénybe vett vízfelület mérete is. A következő lépés majd a nagymedence korszerűsítése és az új sportmedence létesítése lesz.

Azért van szükség a vízfelület és a befogadóképesség növelésére, mert a felújított bökényi termálkútból kinyert vizet teljes egészében hasznosítanunk kell. Ennek a folyamatnak a végpontja a fürdő. Működő kút esetén csak így kerülhetjük el a termálvíz visszasajtolásának a kötelezettségét. Márpedig egy visszasajtoló kút létesítése és folyamatos üzemeltetése több százmillió forint lenne. Egy ilyen lépés azonnal beépülne a termálenergia árába, azaz a jelenlegi fűtési számlák (például az 510 bökényi lakás esetében) közelítenének a gázfűtés árához. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a távfűtés ára megduplázódna, hiszen most a felébe kerül annak, mintha gázzal fűtenénk; köszönhetően a 2011-2012-ben megvalósult termálprojektnek.

A fürdőfejlesztés tehát nem egy önálló beruházás, hanem része egy komplex programnak. Amennyiben sikerül megvalósítanunk, akkor tudjuk a jelenlegi árakon tartani a távfűtés díjait az érintett városrészben és a közintézményeknél. Leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy vagy sikerül a mindannyiunk javát szolgáló fürdőfejlesztés, vagy a városnak saját pénzéből visszasajtoló kutat kell fúratnia, és annak ára előbb-utóbb megjelenik a közüzemi díjakban.

Valljuk meg, hogy a fürdőre már régóta ráfért volna a felújítás, melyet idáig mindig csak halogattak és – rémhírkeltés szándéka nélkül – elmondható, hogy az intézményt már a bezárás veszélye fenyegeti. Ez a probléma nem egy-két évvel ezelőtt alakult ki, már korábban tenni lehetett volna, és tenni kellett volna a megoldásáért. Ez azonban eddig elmaradt.

Mindezek után nehéz megérteni, hogy azok, akik folyamatosan gáncsolják szavakkal és tettekkel ezt az ügyet, tudják-e, hogy valójában mit tesznek? Nekik ez személyes politikai ügy, nekünk azonban – látva az összefüggéseket – a fejlesztés városérdek!”

Kőrösi Tibor Nem csak fürdő című naplóbejegyzése viszonylag hosszúra sikeredett, bizonyára csak e terjengősség miatt felejtette ki a gondolatviteléből, hogy a termálrendszerből származó csurgalékvizet kertészetben – akár az újraindított önkormányzatiban – is célszerűen fel lehetne használni. Ráadásul az ilyesfajta hasznosítás kapcsán szerezhető visszasajtolási mentességért épp az az országgyűlési képviselő harcol évek óta, időről-időre eredményesen, aki – nem mellesleg – az új, szentesi-csongrádi országgyűlési választókerület kormánypárti képviselőjelöltje is. Igaz, amikor Bökényből a Dob utcai létesítményig a termálberuházás keretében kiépítették a dupla és drága vezetéket, az egyébként többségében jobboldali és fideszes városvezetők csak bízhattak abban, hogy Farkas Sándor küzdelme ismét eredményes lesz. Tény: a fideszes honatya e téren újfent eredményes volt.

Szintén tény, hogy Csongrádnak máig nincs meg a fürdőberuházáshoz szükséges teljes önrésze. A hiányzó összegből mindösszesen a december 17-én odaítélt rendkívüli, háromszáz millió forintos kormányzati segítségnyújtás, valamint a 24-én reggel hozott, kétszázmillió forintról szóló célkitűzés áll rendelkezésére. Egy Csongrád méretű kisváros önkormányzata esetében ennyi pénzt természetesen akár „a föld alól is” elő lehet teremteni, az viszont más kérdés, hogy a leendő új fürdő – állítják két éve lapunk gazdasági elemzői – várhatóan évente „termel” majd százmilliós nagyságrendű veszteséget, így az ilyen döntések alkalmával – előrelátóan – ildomos lenne azzal is foglalkozni.

Természetesen az elemzőink tévedhetnek is, hiszen ha feldübörög a rezsicsökkentéssel megspékelt nemzetgazdaság motorja, s az új és a megújult helyi termelő üzemegységekben a napi, jól fizetett tevékenységeik során megfáradt csongrádi és – az ide tömegével özönlő – vidéki munkavállalók már a munkanapvégi kikapcsolódásaik alkalmával is megtermelhetik a fenntartáshoz szükséges árbevételt. A beharangozottan rohamosan felfejlődő csongrádi turisztika pedig egy év múlva akár már garantálhatja is a nyereséget. S ha mégsem jön be a krónikusan optimista várakozás, a helyi politikai váltógazdaság jelenlegiek helyébe lépő tagjai pár évig ismét mutogathatnak visszafelé.

A sebtében tartott 24-i zárt képviselő-testületi ülés után egyébként nem ismertették a határozatot. A tanácskozás helyszínén a városi televízió kamerái és munkatársai sem voltak jelen. Információink szerint a két ellenzéki képviselő még a tanácskozás idején elhagyta az üléstermet. Értesülésünket Havasi Jánosné megerősítette, de mivel teljes egészében zárt ülésen folyt a vita, nem kívánta az esetleges törvénysértést megkockáztatni, ezért a kivonulás konkrét okairól nem árult el pontos részleteket. A szocialista képviselőasszony szerkesztőségünk érdeklődésére az ügyrendi észrevételeiről elmondta, hogy az ellenzéki képviselőknek nem volt lehetőségük kérdezni. Miután Kiss Péter szót kért, a jelzés – állítólag – nem jelent meg a polgármester monitorján, ezért azt egyszerűen figyelmen kívül hagyta. Hozzátette: a polgármester nem zárta le a vitát, egy feltett kérdést válasz nélkül hagyva rendelte el a név szerinti szavazást, ráadásul eközben Kiss Péter készüléke jelezte, hogy szót kapott. Havasi Jánosné úgy vélte, a karácsony előtti rendkívüli testületi ülés összehívásának, s a zárt ajtók mögött alkalmazott levezető elnöki stílusnak kizárólag politikai okai lehettek.

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés