2024. március 28., csütörtök.       Köszöntjük névnapjukon Gedeon és Johanna nevű olvasóinkat.  Holnap Auguszta napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Antall Józsefre emlékeznek Piroskavárosban

Hírek - Közélet

CSONGRÁD - 2013. December 12.

A rendszerváltozás utáni első szabadon választott magyar miniszterelnök, Antall József tiszteletére a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) csütörtökön több helyszínen, így Csongrádon is tart megemlékezést. A piroskavárosi Antall-mellszobornál este 6 óra után 8 perccel – pontosan akkor, amikor húsz évvel ezelőtt a Magyar Televízió megszakította az adását, s közölte a kormányfő halálhírét – helyezik el a koszorúkat és a virágokat. A JESZ országos elnökhelyettese, Horváth István tájékoztatása szerint ugyanebben az időpontban tizenegy helyszínen tartanak hasonló megemlékezést.

Az 1996-ban Mányban leleplezett Antall József-szobor után Csongrádon állítottak a néhai miniszterelnököt ábrázoló köztéri alkotást. A közadakozásból készült bronz mellszobor Varga István Luigi szobrászművész alkotása. A szobor a Szent József-templom előtt kapott helyet, s 2000. augusztus 13-án, vasárnap egy országos hírű ünnepség keretében leplezték le.

A szoboravatást megelőzően ünnepi szentmisét celebrált Gyulay Endre, a Szeged-Csanádi Egyházmegye akkori megyéspüspöke, aki szentbeszédében méltatta a néhai miniszterelnök érdemeit, s az antalli hagyományt. A szentmise végén elhangzott, hogy az Antall József halála előtti napokban Bolberitz Pál atya, a miniszterelnök lelki vezetője Csongrádon, a piroskavárosi templomban tartott lelkigyakorlatot, s onnan vitte a betegek szentségét a miniszterelnöknek. A szobrot Dávid Ibolya , az első Orbán-kormány igazságügy minisztere leplezte le. A szaktárca vezetője az Antall Józsefhez kapcsolódó személyes élményeit is felelevenítő beszéd kíséretében emlékezett a néhai kormányfőre. Az alkotást Gyulay Endre szentelte meg, majd számos szervezet és intézmény képviseletében helyeztek el koszorút a szobor talpazatánál. Az avatóünnepségen részt vettek a Piarista Diákszövetség és a környező országok magyarlakta területein működő cserkészcsapatok küldöttségei is. Az ünnepi eseményen - több száz csongrádi és az ország más részéről érkező meghívott mellett – jelen volt Antall József özvegye, egyik fia, valamint Mádl Ferenc akkori köztársasági elnök felesége.

Az antalli örökség csongrádi ápolásában az idén elhunyt Losonczi Zoltán a kezdeti lépésektől élen járt, ő szervezte a megemlékezések zömét, s már a szoborállítást megelőzően is személyesen tartotta a kapcsolatot Antall József családjával. Az idei megemlékezésről a JESZ országos alelnöke, Horváth István tájékoztatta szerkesztőségünket, aki közölte: Csongrádon kívül – ugyancsak csütörtök este 6 óra után – megemlékezést tartanak Budapesten, az I. kerületi Apród utcában, a Fiumei úti Kerepesi temetőben, a XV. kerületi Pestújhelyi téren, valamint Balatonfüreden, a Tagore sétányon, Jánosházán, az Antall parkban, Mányon, a Vajda utcában, Miskolcon, az Antall József téren, Szombathelyen, a Petőfi Sándor és a Kőszegi utca sarkán, továbbá a paloznaki templomkertben és a zágrábi Antall József utcában.

A csütörtöki csongrádi megemlékezés részletei szerkesztőségünk számára sem ismertek, a JESZ szűk szavú közleményét is csak csütörtök reggel kaptuk meg. Információink szerint Csongrád Város Önkormányzata, valamint a pártok csongrádi alapszervezetei semmiféle megemlékezést nem szerveztek, s a JESZ által rendezett koszorúzás hírét sem propagálták. A JESZ megemlékezésén – ettől függetlenül – bárki részt vehet, s annak keretében a szobor talapzatához koszorút, virágot, gyertyát helyezhet el.

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés