2019. június 18., kedd.       Köszöntjük névnapjukon Arnold és Levente nevű olvasóinkat.  Holnap Gyárfás napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vendéglőt bővít, panziót épít a Turbó Kft.

Hírek - Gazdaság

CSONGRÁD - 2011. Június 6.

A huszonegy évvel ezelőtt Szentesen alakult, ma már csongrádi székhellyel működő Turbó Kft. a vendéglátásba is „belekóstol”. Az idén a cég tulajdonába került csongrádi Kertvendéglőt rövidesen rendezvényteremmel és panzióval bővítik. A Turbó a kétlakiságát továbbra is megőrzi, a vendéglőben és a panzióban is kiemelten számítanak a szentesi vendégekre.

Tizenöt gépjárművezető oktatással foglalkozó ATI-alkalmazott közvetlenül a rendszerváltás után alakította meg Szentesen a Turbó Kft-t, amely az elmúlt két évtizedben hatalmas gazdasági sikereket ért el. A cég oktatási profiljához kapcsolódó tevékenységek ugyan még 1994-ben beálltak egy állandó szintre, az egykori tulajdonosok bölcs és előrelátó döntésének köszönhetően a gazdasági társaság mégis remekül tudott fejlődni. A cég ügyvezető igazgatója, s immár többségi tulajdonosa, Kása István lapunknak elmondta: a ’90-es évek derekán náluk is napirendre került elbocsátások elkerülése érdekében nyitották meg a csongrádi ital nagykereskedést, amely a piacszerzés során Csongrádra és Szentesre, valamint a két város térségére összpontosított. Az áruforgalmuk tíz százaléka Csongrádon, negyven százaléka Szentesen realizálódott, ami Kása István szerint abból adódik, hogy a Kurca-parti városban mindig jobb volt a gazdasági élet, s emiatt hatékonyabban tudtak működni a szórakozóhelyek is.

A Turbó Ital Nagykereskedés az ezredforduló idejére a Dél-Alföld kereskedelmi életében meghatározóvá, majd rövidesen fogalommá vált. A rekord árbevételük 2006-ban meghaladta az egymilliárd forintot, ám a szárnyaló üzletág mellett is fenntartották az autósiskolát, melynek a bővítéséről sem feledkeztek meg. A Csongrádi Környezetvédelmi Ipari Park részévé vált egykori laktanya területén rutinpályát alakítottak ki. A létesítmény bő féléve megkapta a hivatalos minősítést, így a Turbó szentesi és csongrádi tanulóinak a rutinvizsgára már nem kell Szegedre utazniuk, a vizsgafeladatokat a gyakorlás során megismert csongrádi pályán teljesíthetik.

A Turbó idén a vendéglátásba is „belekóstolt”. A csongrádi gyógy- és strandfürdő szomszédságában elkészült a Turbó Kalandpálya, amely a Kertvendéglő legújabb kiegészítő létesítménye. A tervek szerint már az év végén megnyílik a vendéglő új, százhúsz férőhelyes rendezvényterme, amelyhez egy modern, nyolcszobás panzió is épül. A nagyterem, a házias konyha és a kényelmes, tágas szobák a szentesi családi és céges rendezvényeknek, vagy akár térségi konferenciáknak is kitűnő helyszínt adhatnak. Az új létesítmény csábító erejét növeli a tengerpart illúzióját keltő Körös-toroki homokföveny, valamint a horgászatra kitűnően alkalmas helyi és térségi holtágak sokasága is.

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés