2024. április 16., kedd.       Köszöntjük névnapjukon Csongor nevű olvasóinkat.  Holnap Rudolf napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Átmenetileg bezárt a Golden Horse Irish Pub is

Hírek - Gazdaság

CSONGRÁD - 2012. November 12.

Tizenöt év után bő félévre bezárt a Gróf Andrássy Gyula utcai „ír kocsma”. Az első években annyira nem volt gondjuk az őszi és a téli vendégkörrel sem, hogy esetenként hetekkel korábban kellett asztalt foglalni, s nyáron a teraszon is folyamatos volt a teltház. Amikor az emberek pénztárcája négy-öt évvel ezelőtt kezdett kiürülni, elmaradoztak a Golden Horse Irish Pub vendégei is. Az utóbbi három-négy évben már azt is eredményként könyvelték el, ha az évet sikerült veszteség nélkül zárni. Idén a vendégkörben további jelentős visszaesés következett be, így esetenként a havi eredmény már az öt alkalmazott járulékait se fedezte. Fűri Imre tulajdonos és családja a múlt héten döntött úgy, hogy egy időre lehúzzák a rolót, de csak átmenetileg, ugyanis abban bíznak, hogy a jövőre – szezonálisan – újranyithatják az éttermet. Csongrádon egyébként az elmúlt pár héten sorra zártak be a vendéglátóhelyek, igaz, a városközpontban két új hely is nyílt: egy lángosos és egy hamburgeres. Csongrád központjában és peremén két-két, s a „perem felé félúton” további egy, nem gyorséttermi jellegű étkezőhely maradt.

A tizenkét évvel ezelőtt bezárt Kemence Csárda után immár a speciális ételeket és italokat is kínáló Golden Horse Irish Pub sem várja a minőségi vendéglátásra vágyókat. Az egykori vegyesbolt, majd pékség helyén 1997. őszére alakította ki a Fűri család az éttermét, amely a csapolt Guiness sör, valamint a kitűnő hús- és halételek miatt hatvan-nyolcvan, s – bizonyos területekről – akár száz kilométeres körzetből is vonzotta a havonta többször is visszatérő vendégeket.

A kiváló, s már akkor sem olcsó habzó ír specialitásból akkoriban annyit csapoltak, hogy hazánkban éveken át e sörfajtából a csongrádi étterem tartotta az eladási rekordot. A családfő, Fűri Imre emlékei szerint az első tíz évben előfordult olyan hétköznap este is, amikor minden asztalt előre lefoglaltak, hétvégén pedig néha több hétre előre kellett egyeztetni a foglalásokat. A helyi cégek szintén hamar megkedvelték a – berendezésében is mívesnek számító – helyet. A cégek gazdálkodását negatívan befolyásoló adótörvények, majd az általános gazdasági visszaesés Csongrádon a vendéglátásban különösen gyorsan megmutatta a hatását. Az utóbbi években már a cégek számára rendelt munkaebédek, üzleti vacsorák is elmaradtak.

Az első években a Golden Hordse Irish Pub a nyári időszakban a Körös-toroki üdülőtulajdonosokból, valamint a városba érkező külföldi vendégekből is stabil vendégkört tudott magáénak. A főként csak a szezonban itt találkozó barátok, üdülőszomszédok, valamint a náluk vendégeskedők egyaránt kedvelték a helyet, ahol a teraszon kiváló hangulatban töltöttek el hetente akár több estét, s még járműbe sem kellett ülniük, hiszen az étterem az üdülőterületről és a városközpontból is egy könnyű sétával elérhető volt. Az utóbbi négy-öt évben ez a vendégkör is jórészt elmaradt. Fűri Imre ugyan próbálta megnyerni Csongrádnak a Tiszán még viszonylag szép számban kishajóval közlekedő horgászokat és hobbihajósokat, de mivel már a Kiserdőnél épített kikötőt is évekkel ezelőtt messzire vitte a tulajdonos, a terv gyorsan dugába dőlt. Ráadásul a helyi programlehetőségek már hosszú évek óta nem vonzzák a minőségi turizmust, a szinte a teljes nyári, idegenforgalmi alapú fizetőképes kereslet is a távolba veszett. Az egykor a főszezonban nyolc-tíz, s az utóbbi hónapokban is még öt főnek – valamint részben még a Fűri családnak – munkahelyet adó étterem fenntartása fokozatosan veszteségessé vált. Időközben ráadásul beruházásokat is végeztek. Megvásárolták például a volt tiszti klub épületét, ahol viszont már nem tudták kialakítani a tervezett panziót, szórakozóhelyet, de még a konyhai szolgáltatást sem, így az jórészt elvitte az első évek nyereségét.

Fűri Imre kisebbik fia, Tamás – aki a szakma alapjait még a Kemence Csárdában, Zentai Tamás mellett sajátította el – már évek óta Ausztria nyugati hegyvidéki részén dolgozik. A múlt heti „féléves záróra” idején épp itthon töltötte a szabadságát, vele is találkoztunk az étteremben. Mint mondta, egyelőre nem lát itthon jövőképet, a jövőjét Ausztriában képzeli el. A magyarországi gazdasági kilátásokat szemlélve szerinte talán a jövő év májusában újra lehet nyitni a csongrádi éttermet. Úgy véli, akkor is főként csak presztízsből nyitnak ki, hiszen idén nyáron előfordult, hogy a teljes napi árbevételük nem érte el a húszezer forintot, vagyis a kiadásokat még szezonban is részben a kint keresett pénzből kellett finanszíroznia. Mindehhez az apa, Imre hozzátette: egyelőre tárgyalnak az önkormányzattal az étterem előtti terasz fenntartása ügyében, ugyanis a közel egymillió forintból kialakított, stabil faépítmény közterületen van. Közel háromszázezer forint díj megfizetésére szólították fel őket, de ennyi pénzt idén egész szezonban se termelt meg a terasz, anélkül viszont jövőre se éri meg újranyitni, a jó idő varázsát ugyanis természetesen szabadban szeretik élvezni a vendégek, zárt térrel nem éri meg nekiindulni a nyárnak.

Csongrád központjában az elmúlt hetekben sorra zártak be a sörözők is. Az egykor vendéglőként nyílt, majd non-stop helyként újranyitott Vasút utcai létesítmény se fogadja már a vendégeket. A város központjának egykori, nívós vendéglője, a legutóbb Jókai elnevezéssel működött étterem már régen bezárt, a Kemence Csárda újranyitására pedig – a helyi politikusok ígérgetéseitől eltekintve – még csak esélyt se lehet látni. A nyár végén a Pompei Pizzéria éttermi szolgáltatásai is megszűntek. A városközpontban, az Erkel Ferenc utcai butiksoron nyílt viszont egy lángosos, s – egy másik bezárt butik helyén – a Fő utcán egy hamburgeres. Gyorséttermi jellegtől eltérő, szélesebb ételválasztékot a városközpontban két, a város peremterületén egy, a város déli és nyugati szélén pedig további egy-egy étterem kínál.

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés