2024. április 19., péntek.       Köszöntjük névnapjukon Emma nevű olvasóinkat.  Holnap Tivadar napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Túlélés – Ingatlancsapdában a drogéria

Hírek - Gazdaság

CSONGRÁD - 2013. Április 12.

Az illatszerbolt – mely a hivatalos elnevezése szerint drogéria – működtetője a vállalkozásával önhibáján kívül került ingatlancsapdába. Az egykori Csongrád és Vidéke ÁFÉSZ teljes vagyonával együtt a városközponti boltsor eme elemét is megvásárló Coop Szeged Zrt. ugyanis – mint megannyi más, Csongrádon újonnan szerzett üzlethelyiségét – még tavaly meghirdette eladásra. A József Attila utca sarkán lévő ingatlan nemrég gazdát cserélt. Az új tulajdonos teljesen logikusan cselekedett: az általa bérelt ingatlan közelében kiszemelt egy helyiséget, majd megvette. Így az azt húsz éve bérlő csongrádi vállalkozó szorult helyzetbe jutott, immár hónapok óta keresi a túléléséhez kellő megoldást. A drogéria a hétvégén elköltözik, s hétfőtől – még mindig a főtéren, igaz, a jelenlegi helyétől pár lépéssel távolabb –egy társbérletben működik tovább, de ez még csak időleges megoldásnak tűnik.

A Csongrád és Vidéke ÁFÉSZ vagyonát, valamint a szövetkezet utódszervezeteként létrehozott Köröstorok Coop Zrt. részvényeinek döntő többségét megvásárló Coop Szeged Zrt. tavaly év végén rengeteg, újonnan szerzett csongrádi ingatlanát bocsátotta áruba. A csongrádiakkal is felvértezett cég a jól felfogott üzleti érdeke szerint cselekszik, s mindent megtesz a minél nagyobb haszon és eredmény elérése érdekében. E tevékenység részeként eladásra kínálták fel a József Attila utca sarkán lévő illatszerboltot is. A Mészáros Tibor egyéni vállalkozó által működtetett üzlet jelenlegi profiljának a fennmaradása azon múlott, hogy akad-e vevő, avagy nem jelentkezik senki, s a létesítmény bérlemény marad. Tavaly év végén kiderült: akadt vásárló. A csongrádi vállalkozó emiatt már e hétvégén, szombaton költözik. Mindez egyszerű és természetes is lenne egy jól prosperáló gazdasággal rendelkező uniós ország kisvárosában, de Csongrádon az ideálishoz képest „némiképp” más a helyzet.

Az üzlethelyiséget húsz éve bérlő Mészáros Tibor átmeneti megoldásként költözhet a sarki üzlethelyiséget megvásárló szentesi befektető üzletének a helyére, ráadásul csak reménykedhet abban, hogy a Coop Szeged Zrt. vezetése emberséges lesz, s esetleg hosszabb távon is hozzájárul ahhoz, hogy az „edénybolt” egy részének leválasztásával kialakított helyiségben tovább végezhesse a tevékenységét. A közismert csongrádi vállalkozó szerkesztőségünk érdeklődésére elmondta: számára is felajánlották a vételi lehetőséget, de tőke hiányában nem szállhatott eredményesen versenybe, s mivel a városközponti rehabilitációból – hiába hirdette azt a korábbi városvezetés – a Kossuth téri „áfészos üzletek” kimaradtak, még a portál korszerűsítésére is több millió forintot kellett volna költenie.

Az utóbbi hat-hét évben folyamatosan hanyatló vásárlóerő mellett tavaly már a drogéria is vegetált, ám Mészáros Tibor ettől még nem ijedt meg, hiszen az átmeneti nehézségeket kiegészítő tevékenységgel még ki tudta védeni – így került az illatszerek, a piperecikkek és a háztartási vegyiáruk mögötti raktárrészbe az autófényezési segédanyagok kínálata. Épp ez utóbbi, a vállalkozást kiegészítő tevékenység miatt sem egyszerű most új üzlethelyiséget találnia, de mindenesetre próbálkozik, hiszen ez az üzlet jelenleg a családfenntartó vállalkozásuk magja. Ráadásul ugyanebben az üzlethelyiségben, a nagyon hasonló profilú illatszerboltban dolgozta végig a fél életét az édesanyja is, így e tevékenység Mészárosék számára jóval több is, mint egy vállalkozás.

A hétfőn nyíló régi-új drogéria csak pár lépésre lesz a jelenlegitől, s az üzlet profilja is megmarad. Már csak az a kérdés, hogy meddig. Egyelőre Mészáros Tibor nem gondol új vállalkozásra, vagy akár csak az eddigi tevékenysége gyökeres átalakítására. Mint mondta, kitartóan keresi a végérvényes megoldást, s még a reményét sem veszítette el.

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés